HTML

Hazugságvadász

A fideszes-KDNP-s politikusok úgy hazudnak, mint a vízfolyás, s nem is szégyenkeznek miatta. Akkor legalább emlékeztessük őket, hogy mi nem vagyunk hülyék...

Friss topikok

Címkék

Lázár egyszerűen nem bír igazat mondani: néhány részlet a Kormányinfón elhangzott közléseiből

2016.04.02. 12:12 Hazugságvadász

Lázár János, a Miniszterelnökséget irányító miniszter csütörtökön a szokásos heti sajtóértekezletén ismét meglepte hallgatóságát – leginkább azzal, hogy továbbra sem bír leszokni a hazudozásról.

Lássunk néhány konkrét példát!

A kormányzatnak az esetleges terrorakciók megelőzésére további eszközökre van szükség, ezt szolgálja az az új terrorellenes akcióterv, amelyhez az ellenzék hozzájárulását kérik – mondja Lázár. Pechjére azonban másnap (pénteken) Orbán Viktor kormányfő Washingtonban, a közmédiának nyilatkozva kicsit mást mondott: eszerint a magyar kormány már „megtette a szükséges intézkedéseket”. Hogy is van ez? Orbánék már meg tudták tenni a szükséges intézkedéseket? Akkor hát mi szükség újabb felhatalmazásra, újabb jogköröknek a kormány számára való átadására? Hiszen a szükséges intézkedéseket így is meg tudta tenni!

Ráadásul Lázár szerint a kormány a terrorfenyegetettség elhárítására csak azokat az eszközöket kéri, amelyek a nyugat-európai országokban a végrehajtó hatalom rendelkezésére állnak. Csakhogy itt is van egy kis probléma: a nyugat-európai országokban az ottani kormányok tisztelik a törvényeket, betartják azokat – így azután ha megkapják a jogkört valamilyen korlátozó lépésre, a lakosság többé-kevésbé biztos lehet benne, hogy azzal a kormányzat nem fog viszaélni, s tényleg csak akkor vezeti be, ha az szükséges. Magyarországon viszont a Fidesz-kormányzat elmúlt hat éve ennek épp az ellenkezőjére tanított meg minket: Orbánék semmibe veszik a szabályokat, ha saját érdekeik mást kívánnak. Soroljam? Visszamenőleges hatályú törvénykezések sora, az Alkotmánybíróság megfosztása döntési jogkörének jelentős részétől, a Klubrádió frekvenciahosszabbításának évekig való akadályozása, fontos törvények képviselők általi beterjesztése, csak hogy meg lehessen akadályozni az érintett szakmai körökkel való egyeztetést – vagy hogy egy közelmúltbeli példát hozzak, a vasárnapi nyitvatartásról szóló népszavazás mindenáron való megakadályozása, akár kopaszok bevetésével is. Szóval miért is kellene elhinnünk Orbánéknak, hogy nyugodtan adjunk nekik jogköröket az emberek jogainak korlátozására, mert ők bizony nem fognak visszaélni vele?

Más téma. Lázár közölte, Orbán Viktor csak Pukli igazgató bocsánatkéréses ultimátumát ítélte viccesnek, s a miniszterelnök pályafutása alatt soha nem minősítette tréfának a tiltakozásokat. Természetesen ez sem igaz. Emlékezzünk csak: 2011 júniusában a rendvédelmi szakszervezetek tiltakoztak az Orbán-kormány lépései, többek között a szolgálati nyugdíjak rendszerének átalakítása (az érintettek juttatásainak megnyirbálása) ellen, s képviselőik megbeszélést folytattak Orbánnal. Áttörés azonban nem történt (Orbán nem szokott engedni a szakszervezetek, s úgy általában a dolgozók, a hétköznapi emberek kéréseinek), s amikor a tárgyalások egyik résztvevője, Árok Kornél felvetette a miniszterelnöknek, hogy jöjjön ki ő is a Kossuth térre, a tiltakozók közé, s tartsanak ott közösen „szociális konzultációt”, akkor Orbán kijelentette: ezt a feladatot talán átadja a bohócügyi államtitkárának. Bohócügyi államtitkár? A tüntetők tehát bohócok? Mi ez, ha nem a tiltakozók kicsúfolása, Lázár úr?

Azután nézzünk még egy bejelentést. Lázár szerint Magyarországon jelenleg Soros György pénzéből azt akarják bebizonyítani, hogy az uniós pénzek elosztásában korrupció van, pedig ez nem igaz. (De igaz: ezt bizonyítják a nemzetközi kutatások, az amerikai kormányzati illetékesek megszólalásai, s az, hogy az EU százmilliárdokat tart vissza, nem fizet ki az uniós pályázati pénzek felhasználásával kapcsolatos gyanúk miatt.) Lázár szerint „ha ennyit érnek Soros György kormánnyal szemben felállított seregei, akkor érdemes lenne megfontolnia a le- és kivonulás lehetőségét.” Ugyan bizonyítsa már be, Lázár úr, hogy milyen pénzeket fizet Soros György a „kormánnyal szemben felállított seregeinek”? Egyáltalán hol vannak ezek a „seregek”? Mert mi itt, Magyarországon egyelőre csak a kormány által felállított, a Fidesz által pénzelt „seregekről” tudunk (lásd mondjuk a békemenetet, s az azt szervező Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt, amiről 2013-ban a hvg.hu megírta: miután közzétette gazdálkodási adatait, kiderült, hogy 46,5 milliós évi bevételéből 40 milliót a Fidesz pártalapítványtól kapott adományként.) Ami meg Sorost illeti, nekünk vele kapcsolatban hirtelen az ugrik be, hogy még a rendszerváltozás környékén milyen jószívű volt a Fidesszel, milyen nagyvonalúan támogatta a fideszes vezetők (köztük például Orbán) külföldi tanulmányútjait, nyelvtanulását. Tényleg érdemes volt segíteni nekik, látjuk, milyen hálásak!

S végül még egy Lázár-bejelentés. „Sajnálatos, hogy ezt kell mondania, mert nagy tisztelője Rétvári Bence hősies munkájának, de nem tud a Klik megszűnéséről” – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Ez nagyon érdekes, mert 10 nappal korábban (egészen pontosan március 22-én) Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (mint köztudomású, ide tartozik az oktatásügy) parlamenti államtitkára az ATV Start reggeli műsorában jelentette be, hogy a Klik teljesen meg fog szűnni a nyáron. Akkor most ki mond igazat? S ami még fontosabb: ezentúl ugyan miért kellene elhinnünk akár egy szavát is bármely fideszes politikusnak, hiszen egy másik fideszes a jelek szerint néhány nappal korábban simán letagadhatja az egészet!

 

Természetesen a hazudozás mellett a mostani Orbán-kormány (s úgy általában a Fidesz-KDNP) politikusainak van épp elég más bűnük is: gondoljunk csak az agrárpanamára, a trafikmutyira, a demokrácia lerombolására, az egészségügy, az oktatás tönkretételére, saját maguk szemérmetlen meggazdagodására, miközben az ország nagy része egyre szegényedik, s még sorolhatnám! De azért a hazudozás súlyos probléma, s nem csak azért, mert rombolja a politikusok szavahihetőségét, a közélet erkölcsiségét. Emlékezzünk, mit is énekelt a Beatrice „A kétezredik év felé” című dalában?

Mert aki hazudik, az csal,

Aki hazudik, az lop,

Hazudni, csalni csúnya dolog!

Hát a Fidesz tényleg minden nap bizonyítja ezen sorok igazságát!

 

Szólj hozzá!

Zavar támadt az "erőben": Orbánék össze-vissza beszélnek az EU-csúcs eredményeiről

2016.03.20. 10:05 Hazugságvadász

Soha nem volt még ilyen időszerű a népszavazás a menekültek szétosztását szabályozó kvótáról, mint most, a pénteki EU-török csúcs után – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő szombaton az MTI-nek.

Hogy miért? Hát Kovács ezt is megmagyarázza. „A megállapodás egyértelművé teszi, hogy az unió vezetői továbbra is a kötelező betelepítésben látják a válság megoldását” – mondja a kormányszóvivőnk szombaton, továbbra is az MTI-nek nyilatkozva.

Ezzel az érveléssel azonban van egy kis probléma: mégpedig az, hogy egy szó sem igaz belőle!

Nézzük, mit mond a pénteki EU-török csúcs után elfogadott brüsszeli egyezmény. (Az MTI által kiadott pénteki anyagból idézek – csak ha Kovács szeretné felfrissíteni tudását…) „A Törökországból való áttelepítéseknél az Európai Unió felhasznál 18 ezer szabad helyet, amelyek egy korábbi áttelepítési terv nyomán maradtak meg, s hasonlóan önkéntes alapon számba vesz egy pótlólagos 54 ezer fős keretet migránsok szétosztására.”

Tehát önkéntes alapon! Érti ezt, Kovács úr? De ha nem értené, idéznék még egy MTI-anyagot, szintén péntekről. Itt egy olyan személy nyilatkozik, akinek szavait Ön valószínűleg soha nem merné megkérdőjelezni – s már csak ezért is igen furcsánik tűnik a kvóta-népszavazás „szükségességéről” szóló szombati halandzsája. Szóval pénteken, az EU-török csúcs után Brüsszelben Orbán Viktor kormányfő kijelentette (figyelem, ismét MTI-s anyag!), hogy „minden egyes, a menekültek áttelepítési rendszerére vonatkozó pontnál külön és hangsúlyosan szerepel az, hogy az abban való részvétel önkéntes. A céljainkat ezzel elértük.”

Szóval kormányszóvivő urunk, nem ártana legalább saját főnökének szavait figyelemmel kísérni. Csak hogy egy dologról ne állítsák azt és annak ellenkezőjét is, mindössze egy nap alatt! Hogy is tartja a mondás? „Könnyebb a hazug embert utólérni, mint a sánta kutyát…”

De menjünk tovább. Március 7-én, a menekültüggyel kapcsolatos, a mostanit megelőző EU-török csúcson a magyar kormányzat a mellét verve, saját hősies kiállását hirdetve közölte, hogy „megvétózta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a török menekülttáborokból Európába történő direkt áttelepítési javaslatot, ezért megszakadt az uniós csúcstalálkozó.” Az MTI kiadta a gyorshírt – más kérdés, hogy másnapra kiderült, természetesen Orbánék hazudtak, szó sem volt magyar vétóról, s persze arról sem, hogy ezért megszakadt volna az uniós csúcstalálkozó. A fenti hírből csak annyi volt igaz, hogy Orbánék ellenezték a menekültek egy részének Törökországból való áttelepítését az EU területére. Mint a március 7-i csúcsértekezlet után tartott brüsszeli sajtóértekezletén Orbán közölte (Kovács úr, figyelem: ismét szó szerinti idézet következik az akkor kiadott MTI-anyagból), „Magyarország élesen ellenzi azt az EU-Törökország megállapodás szövegében szereplő utalást, amely szerint Törökországból embereket kellene behozni Európába. Szlovákiával közösen jogfenntartó nyilatkozatot tett Magyarország, amelyben kimondták, hogy a szöveget nem tudják támogatni.”

Ehhez képest mi történt most pénteken? „Az EU-tagállamok vezetői megállapodtak abban, hogy a görög szigetekről visszaküldött minden egyes szíriai menekültért cserében egy másik szíriait telepítenek át Törökországból az Európai Unióba.” (MTI-hír) Azaz megállapodtak abban, amit másfél héttel korábban Orbán „élesen ellenzett”, amit állítólag „megvétózott” – s ehhez a megállapodáshoz Orbán is a nevét adta, hiszen mind a 28 EU-tagállam vezetőjének jóváhagyására szükség volt az egyezséghez.. S ezek után mit közölt nagy büszkén a most pénteki megegyezés után, brüsszeli sajtóértekezletén? „A magyar diplomácia elérte céljait.” Tényleg, ezt látjuk….

Úgyhogy ezek után sajnos nem lehet mást mondani, mint hogy Orbánék ismét bebizonyították: össze-vissza hazudoznak! S teljesen igaza van Gyurcsánynak, aki szombaton azt követelte, hogy az EU-csúcs ereményei nyomán Orbán vonja vissza a kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazást, hiszen „a közös európai megoldás megszületésével okafogyottá vált az eredetileg is hazug kvótaügyi népszavazás… Orbánnak már nincs mi ellen uszítania és hangulatot keltenie.” A Demokratikus Koalíció közleménye szerint innentől Orbánnak már nem lesz lehetősége arra, hogy a menekültügyi hisztériakeltéssel takarja el kormányzásának kudarcait, az egészségügy és az oktatás összeomlását…

 

 

Szólj hozzá!

Orbán elindult a bukás felé

2016.03.16. 08:34 Hazugságvadász

 

Az idei március 15. eseményeinek van egy közös üzenete: megkezdődött Orbán Viktor végjátszmája, a miniszterelnök elindult a bukás felé.

Mire alapozom ezt?

Orbán Viktor fellépéseinek az elmúlt hat, vagy még inkább 22 évben, amióta 1994-ben végrahajtotta nagy köpönyegfordítását, s liberális politikusból hirtelen konzervatívvá (populistává) változott, van egy egyre erősödő jellemzője: mindinkább elszakad a valóságtól, magyarán egyre több dologban hazudik. E tekintetben nem hozott újdonságot a mostani március 15-i beszéd. Hogy csak egy elemet említsek: Brüsszel kényszeríti ránk a menekülteket? De hiszen Brüsszelben a tagállamok döntenek, a 28 ország állam- és kormányfői határozzák meg a követendő politikát. Vajon – saját bevallása szerint - nem épp Orbán, azaz az egyik tagállam vezetője „vétózta meg” pont egy hete azt a tervezetet, amiről az állam- és kormányfők a törökökkel tárgyaltak a menekültügy kapcsán? Hisz ez is ezt mutatja, hogy nem valamiféle ismeretlen brüszeli klikk, hanem a tagállami vezetők döntésén múlik minden. Akkor miért „Brüsszelt” támadja már megint Orbán? (Más kérdés, hogy az előbb említett vétóról persze azonnal kiderült, hogy Orbánék hazudtak: de ez nem a tagállamok döntéshozatali primátusát kérdőjelezi meg, hanem a magyar miniszterelnök és környezete szavahihetőségét…)

A tegnapi nap tehát nem Orbán hazudozásai miatt vált korszakhatárrá, hanem azért, mert vele szemben megjelent egy hatalmas társadalmi mozgalom, amely nem hajlandó elfogadni a félrebeszélést. A Kossuth teret betöltő tízezrek nem Orbánnak hittek, aki a menekülteket állította be a magyarságot fenyegető legfőbb veszélynek, hanem a saját szemüknek: annak, hogy nap mint nap tapasztalják, miként romlik az iskolák helyzete, hogy pusztulnak a kórházak, menekülnek külföldre az orvosok és az ápolók. Hogy látják, milyen hatalmas pénzeket tesznek zsebbe a kormányhoz közelállók (mondjuk az Andy Vajnák, a Habonyok, a Mészáros Lőrincek), hogy miként urizálnak fideszes-KDNP-s politikusaink (például Rogánék, Lázárék, s persze maga Orbán is, aki egész életét politikusként, azaz a mi adónkból élte, s közben rejtélyes módon egyre gazdagabbá vált…) – miközben a hétköznapi embereknek nap mint nap meg kell küzdeniük a megélhetésért. Hogy egyre többeknek jut eszébe: a magánnyugdíjpénztárak pénzének fideszes elrablása után vajon hogyan lesz nekem nyugdíjam? Miből fogok megélni öregkoromban? S tényleg: vajon miből fognak megélni azok, akik már évtizedek óta minimálbérre vannak bejelentve, s ennek megfelelően kapják majd a nyugdíjuk összegét is? Vagy a közmunkások százezrei (az értelmes munka megtalálását segítő továbbképzési programok helyett ezt találták ki Orbánék a munkanélküliek számára, csak hogy a statisztikákban büszkélkedhessenek, milyen jól sikerült csökkenteniük a munkanélküliséget…) A közmunkások havi bére már most is csak az éhenhalás elkerülésére elegendő: képzelhetjük, mennyit fognak kapni nyugdíjban… Miközben az Orbán által hanyatlónak mondott Nyugat egyik államában, Svájcban épp most vasárnap kezdődött meg a népszavazási kampány arról, hogy az emberhez méltó élet garantálására bevezessék-e a feltétel nélküli alapjövedelmet minden svájci számára, s a javasolt összeg havi 2500 frank, azaz 750 ezer forint!

Persze nem lehet kizárni, hogy a Kossuth téri megmozdulás végül nem vezet sikerre. Hogy a diákok, szülők, tanárok mozgalma kifullad, a kormányzat a szokásos „oszd meg és uralkodj” taktikájával kifárasztja őket, s a tervezett sztrájkok nem vezetnek eredményre. De akkor is: ezzel kiszabadult a szellem a palackból, az elégedetlenség szelleme, amit már nehéz lesz oda visszazárni. Hiszen vajon el lehet képzelni, hogy a társadalom megbékítése érdekében Orbán megtagadja az elmúlt hat év összes lépését? Gyökeresen megváltoztatja az iskolaügy rendszerét? Stadionok helyett az egészségügyi dolgozók bérére fordít százmilliárdokat? Visszaadatja Mészárossal és társaival az elmúlt években megszerzett hatalmas vagyont, hogy azt a köz javára fordítsák? Leváltja azokat a minisztereket, államtitkárokat és államtitkár-helyetteseket, a közmédia vezetőit, lemondatja saját politikustársait, akik végighazudozták a 2010 óta eltelt időt? Vagy – hogy a tanárok egyik tegnapi követelését említsem - kiáll a nyilvánosság elé, s bocsánatot kér az elmúlt hat évért? Ugyan!

Úgyhogy nem maradt neki semmi más az emberek manipulálására, mint a menekültügy. S ez a másik döntő ok, ami miatt szerintem Orbán a bukás útján halad: ugyanis immár ezen a téren sem számíthat győzelemre, bármit is állítsanak a kormányzat által fizetett századvéges, vagy nézőpontos „politológusok”. „elemzők”. Hiszen ahhoz, hogy továbbra is a menekültek veszélyével kábíthassa a magyarokat, Orbánnak szüksége lenne valamire: menekültekre! Méghozzá nagy tömegben: hogy legalább annyian jöjjenek a magyar határra, mint tavaly nyáron! Hogy lehessen rájuk mutogatni: íme, itt vannak a kapuinknál, már-már áttörik a kerítésünket, de én megvédelek benneteket!

Csakhogy – Orbán pechjére, de a magyarság nagy szerencséjére – a menekültválság nem ebbe az irányba halad! Először is ugyan hogy jutnának el a magyar határig a menekültek? Hiszen már a macedónok is kerítést húztak, oda sem tudnak átmenni a görög határon rekedt szerencsétlenek. S akkor még utána ott lenne Szerbia is! Másodszor: úgy tűnik, maga a szíriai válság is (aminek a menekültek legnagyobb részét köszönhettük) elindult a rendeződés irányába: hétfőn az oroszok bejelentették, hogy kivonják szíriai haderejük nagy részét, miközben Genfben megkezdődtek a béketárgyalások, magában Szíriában pedig immár hetek óta tűzszünet van, amit jórészt be is tartanak a szembenálló felek. Harmadrészt: minden emberi jogi aggály ellenére működőképesnek tűnik az a terv, amelyet Merkel német kancellár dolgozott ki a törökökkel, s amelyről a holnap kezdődő újabb EU-csúcson lesz szó: a törökök – persze egy csomó könnyítés fejében - megakadályozzák újabb menekültek tíz- és százezreinek átjutását Európába.

Szóval Orbán egyedüli fegyvere is kezd működésképtelenné válni. De OK, játsszuk el az ördög ügyvédjének szerepét, s tételezzük fel, hogy az előbbi 3 elem egyike sem igazolódik be, s idén ismét megjelennek a menekültek tízezrei a magyar határnál. Akkor vajon mi lehet a megoldás? Szemmel láthatóan a kerítés nem az (hisz csak úgy jöhettek ide, hogy áttörték a macedón kerítést.) Logikailag mindössze egy lehetőség maradna, a fegyverhasználat: de remélhetőleg még Orbán sem annyira elvetemült, hogy utasítást adna asszonyok, gyerekek lelövésére (s ha mégis, ezt az embertelen parancsot remélhetőleg nem hajtanák végre a magyar rendőrök és katonák – mert ha mégis, egyenesen mehetnének a Hágai Bíróság elé, emberiség elleni bűncselekmények vádjával, s persze Orbánnal együtt).

Ha tehát a menekültek már megjelentek a határainknál, akkor a kerítés – főleg ha már minden ország megépítette, azaz nincs kerülőút - egyszerűen működésképtelen. Nem véletlen, hogy Merkel, s Európa nyugati fele ehelyett arra törekszik: ne jöjjenek el a határainkig, maradjanak Törökországban. Ez az egyetlen lehetséges módszer, ami a siker reményével kecsegtet! S hogy ezért cserében Törökország is akar valamit, az teljesen természetes: hiszen így továbbra is rá hárul majd 2,7 millió szír menekült ellétásának gondja – egész addig, míg a szíriai helyzet rendeződésével az illetők haza nem térhetnek. Ha Orbán egy normálisan gondolkodó, felelősségteljes politikus lenne, akkor ezerrel támogatná ezt a megoldást. Különösen, hogy Magyarország számára – ellentétben az általa és beosztottjai által hirdetett hazugságokkal – ez nem jelentene semmilyen elviselhetetlen terhet. 1900 embert kellene befogadnunk! Ráadásul olyanokat, akiket előzőleg leellenőriztek az illetékes szervezetek, s bebizonyosodott róluk, hogy nincs semmi közük a terroristákhoz! Ez tényleg megvalósíthatatlan egy 10 milliós országban? Ahol már most is több tízezer arab él, teljes békében! De még ha néhány év alatt 10, vagy 20 ezren jönnének Magyarországra, az sem okozna nagy gondot!

Az a tény, hogy Orbán mindezt nem látja (vagy látja, csak épp saját belpolitikai érdekei, a lakosság uszítása végett elhazudja) mindenképp azt jelzi: immár eljutott abba a beszűkült tudatállapotba, amit mondjuk a Bukás című, nagy sikerű német filmben láthattunk. A youtube-on van egy csomó, a magyar valóságra aktualizált feldolgozás belőle: érdemes megnéznie, hátha magára ismer…

 

322 komment

A szlovákiai választások drámai eredményei: Orbánék már megint megbuktak

2016.03.06. 10:09 Hazugságvadász

Óriási meglepetéseket hoztak a szombati szlovákiai parlamenti választások: az eredmények teljesen máshogy alakultak, mint amit az utolsó, a két héttel ezelőtti közvélemény-kutatások mutattak. A legfőbb tanulságok:

  1. az eddigi kormánypárt, a Fico miniszterelnök mögött álló Smer jelentősen meggyengült, s ezentúl nem hogy abszolút többsége nem lesz – mint volt eddig -, de koalíciós partnereket is nehezen talál majd a kormányzáshoz. Mindössze 50 mandátuma lesz a 150 fős pozsonyi parlamentben. „Hagyományos” szövetségese, a nacionalista SNS – akikkel jó néhány évvel ezelőtt egyszer már együtt kormányzott – 15 mandátumot ért el, azaz még vele együtt sincs többsége.
  2. bejutott a parlamentbe egy szélsőjobboldali-populista (vagy mondjuk inkább úgy, hogy neonáci) mozgalom, a Marian Kotleba vezette Mi Szlovákiánk Néppárt (LSNS). Méghozzá nem csak bejutott, de milyen jó eredménnyel! A közvélemény-kutatások 2 százalék körül mérték, ehhez képest 8,1 százalékot értek el, s 13 képviselőt küldhetnek a parlamentbe. (Szlovákiában a parlamentbe való bejutási küszöb 5 százalék.)
  3. Jelentősen megerősödtek az úgynevezett protestpártok, azok a mozgalmak, amelyekre döntően azért szavaztak a szlovákok, mert a hagyományos pártokból, azok politikájából már elegük van. Mint a pozsonyi Új Szó írta, óriási meglepetés a Szabadság és Szolidaritás és az Egyszerű Emberek előretörése. Az előbbit, a liberális SaS-t végig a küszöbön mérték, több felmérés 5%-ot sem jósolt nekik. Az utóbbi, az OĽaNO-Nova 6% körüli eredményeket hozott a közvélemény-kutatásokban, egy ideig kérdéses volt, egyáltalán elérik-e az 5%-ot. Végül a SaS 12, a másik párt 11 százalékot ért el, a jobboldal vezető pártjaivá váltak, s 20, illetve 18 mandátummal rendelkeznek majd. S szintén a protestszavazatok juttatták mandátumhoz Boris Kollár milliárdos celeb mozgalmát, a Sme rodinát (Család Vagyunk) – 6,6 százalék. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy 11 tagú frakciója mit fog produkálni.
  4. S ismét kívül maradt a parlamentből a magyar kormány által preferált, minden módon segített szlovákiai magyar erő, a Magyar Közösség Pártja, amely csak 4,1 százalékot kapott, gyakorlatilag ugyanannyit, mint az előző két választáson. Pedig az MKP teljesen átvette a Fidesz módszereit, még aláírásokat is gyűjtött a menekültek betelepítése ellen – miközben menekültből bizony nem sokat láttak eddig Szlovákiában. S hogy még nagyobb legyen Orbánék pofára esése, ismét bejutott ellenben a parlamentbe a Bugár Béla vezette Most-Híd magyar-szlovák párt (6,5 százalék – 11 mandátum), amelyet a Fidesz kiközösített. Jellemző, hogy amikor magyar kormánypolitikusok az elmúlt években Szlovákiába látogattak, még találkozni sem voltak hajlandóak a Híd vezetőivel, pedig ők voltak azok, akik a magyarok érdekeit a parlamentben is képviselték – miközben az MKP-nak parlamenti képviselet nélkül nem sok jelentősége volt.

Mi jöhet ezután? Az Új Szó szerint a választás patthelyzetet okozhat. A Smer hiába szerezte meg a képviselői helyek harmadát, aligha fog tudni kormányt alakítani: az SNS-szel sem lenne többsége. Ha harmadikként bevonná Kotlebáékat, úgy épphogy meglenne a többség, de az jelenleg kizártnak tűnik, hogy velük összeálljon.

A jobboldalnak szintén nincs többsége. Az SaS és az OĽaNO-Nova közel 40 képviselője mellé másik 40 kellene, ám ez a Híddal, s egy másik kis párttal, a Siettel (5,6 százalék, 11 mandátum) együtt sem jön ki. Az SNS-szel aligha fognak tudni és akarni összeállni, többek között a Híd álláspontja miatt ez kizárható. Kotlebáékkel természetesen ők sem akarnak összefogni. Úgyhogy vagy szakértői, vagy kisebbségi kormány jöhet, vagy – ami a legvalószínűbb – előrehozott választásokat kell majd kiírni.

S hogy miért írtam meg mindezt ebben a blogban, ami azért alapvetően a magyar belpolitikával, a fideszesek hazudozásaival foglalkozik? Hát mert a szlovákiai választási eredményeknek lesznek következményei Orbánék politikájára. Először is nagyon kellemetlenül érinti a magyar kormányzatot Ficóék visszaesése: láthattuk az elmúlt hónapokban, hogy menekültügyben teljesen egyformán menetelt a két kabinet, Fico volt Orbán legszorosabb szövetségese ezen a téren (Szlovákia is az Európai Bírósághoz fordult a menekültek betelepítése ellen, s a kampányban a menekültellenességet tette a legfőbb témává, miközben menekültet eddig nem sokat láttak a szlovákok). A szlovák kampány azt mutatta, hogy Fico ezzel a taktikával semmit sem ért el. A végeredmény pedig az, hogy az egyetlen külföldi kormányfő, aki eddig teljes mellszélességgel Orbán mellett állt ebben a populista politikában, megbukott – s még ha koalíciókötésekkel esetleg hatalmon is tud maradni, a partnereinek folyamatos engedményeket kell majd tennie, azaz ezentúl nem lesz szabad keze e témában sem.

S a másik tanulság: Orbán szokása szerint megint rossz lóra tett, mikor érzelmei, bosszúvágya elvakította, s a külföldi magyarság képviselői közül Szlovákiában csak a Magyar Közösség Pártjával állt szóba. Orbán emberei csak velük találkoztak, csak azt támogatták – miközben a Most-Híd az erősebb, amelynek ráadásul – az MKP-vel szemben – parlamenti képviselete is van. Egyrészt ez nem civilizált viselkedés (no de tudjuk, a Fidesz és a civilizáltság ez két külön dolog), ám ráadásul nem is hatékony, hiszen épp azokkal nincsenek beszélőviszonyban, akiknek tényleg van némi befolyásuk a szlovák politikára. S hogy mi magyarázza ezt az öngyilkos Fidesz-politikát, ezt a gyűlöletet? Hát az, hogy a Most-Híd nem kizárólagosan magyar, hanem magyar-szlovák párt: hogy próbál hidakat kiépíteni a többszégi nemzet, a szlovákok felé, hogy az ő politikusaikat, szavazóikat is a pártba várja, hogy a szlovákokkal közösen akar fellépni a magyarság érdekében. De hát mi ezzel a baj? Hisz épp ez a természetes! A külföldi magyarok önmagukban, bezárkózva semmit sem tudnak elérni, szövetségesekre van szükségük a többségi nemzetből: a szlovákokból, románokból, stb. Egy felelős magyar kormánypolitikának épp ezt a kiegyezést, ezt a szövetségkötést kellene támogatnia teljes erejéből! Ehhez képest mit látunk Orbánéknál? Hát amit már megszokhattunk: a gyűlölködést, a hazudozást és a teljes kudarcot!

 

 

Szólj hozzá!

Ilyen az Orbán-kormány: sem az igazságügyminiszter, sem a külügyminiszter nem ért a saját területéhez

2016.02.27. 09:26 Hazugságvadász

Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtökön azzal érvelt az Orbán által előző nap bejelentett kvótaügyi népszavazás mellett, hogy „Magyarország semmilyen olyan nemzetközi szerződést nem írt alá, amely alapján bárki megmondhatná, hogy kit kell kötelezően beengedni az országba.”

Sajanálattal közlöm Szijjártó barátunkkal, hogy de igen, több ilyen szerződést is aláírtunk: mint ahogy a civilizált világ rengeteg más országa is. Ha ő erről nem tud, akkor olyan tudatlan, hogy ki kell rúgni posztjáról. Ha meg tudja, csak éppen letagadja, akkor meg hülyének néz minket, a magyar népet, s akkor ezért kell távoznia.

Szóval ilyen szerződés például a genfi menekültügyi konvenció, miszerint a menedékkérőket be kell engedni, s törvényesen le kell folytatni velük szemben az eljárást. Azután ilyen szerződés az Európai Unióhoz való csatlakozásunkról szóló dokumentum: ennek értelmében ugyanis Magyarország számára kötelezőek az EU belsó szabályai, így például a döntéshozatali rendszere is. Márpedig az a tavaly őszi határozat, hogy Magyarországnak is ki kell vennie részét a menekültek behozatalából, egy ilyen, törvényes döntéshozatali rend alapján született. Az EU alapszerződése természetesen nem határozza meg a világ összes lehetséges esetére, hogy az adott ügyben mely ország milyen döntésre jogosult – de azt meghatározza, hogy a különböző témakörökben (belügy, igazságügy, menekültügy, agrárium, feljesztéspolitika, s még sorolhatnám) milyen szabályok szerint lehet a döntést meghozni, azaz mely kérdéskörökben kell egyöntetű döntésjozatal, s hol kell a minősített többség (azaz itt hiába egy-két állam ellenkezése, ha a többi mégis másként dönt, azt mindenkinek el kell fogadnia). Az EU-belépéssel, majd a lisszaboni szerződés elfogadásával ezt a magyar kormány is kötelezőként vállalta – úgyhogy most Szijjártónak (s a hozzá hasonlóan nyilatkozó Szájer József EP-képviselőnek, meg a többi fideszes politikusnak) kár erről hazugságokat nyilatkozni.

Ráadásul nem csak ők játsszák el ezt a szánalmas szerepet. Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető tavaly októberben, mikor a Jobbik akart népszavazást tartatni a kvótakérdésben, kijelentette, hogy „az ügy nemzetközi szerződésben foglalt jogokat érint, amelyekről az alaptörvény szerint nem lehet referendumot kezdeményezni”. Még egyszer mondon: ezt Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető közölte tavaly októberben. Most viszont Orbán pont ugyanebben a kérdésben jelentette be népszavazás megtartását. Akkor hát elvárnánk, hogy Kósa szembemenjen saját miniszterelnökével, s ugyanarra a kérdésre ugyanazt válaszolja. De hát ne legyünk naívak: természetesen gyökeres fordulatot vett a fideszes politikus álláspontja, s immár az a véleménye: lehet népszavazás az ügyben….

S nem csak ő csinált hülyét magából. Itt van Trócsányi László igazságügyi miniszter – korábban alkotmánybírósági tag. Azt gondolnánk, ő legalább kell hogy értsen a joghoz. De nem! A pozíció, azaz az, hogy miniszterré tették, jó fizetéssel, szolgálati kocsival, hatalommal, a jelek szerint nála is felülír minden más szempontot. Csütörtök reggel azt nyilatkozta az M1 televízióban, nincs olyan nemzetközi szerződés, amellyel ütközne az Orbán által bejelentett kvótaügyi népszavazás. (Van, méghozzá nem csak nemzetközi: itt van ráadásul a magyar alkotmány is! S ráadásul hiába dönt egy népszavazás bárhogy, az EU közös döntését akkor is végre kell hajtania Magyarországnak. Ha nem akarja, egy lehetősége van: ki kell lépnie az Európai Unióból, s ezzel le kell mondania az onnan érkező fejlesztési forrásokról is. No lenne is nagy felzúdulás az ebből gazdagodó fideszes körökben!!!) S Trócsányi azt is közölte indoklásként: „a demokráciához tartozik a nép meghallgatása, és a migrációs kérdéskör annyira jelentős, hogy meg kell kérdezni a nép lakosságát róla.” Tényleg, miniszter úr? És más, szintén fontos, sőt még a kvótaügynél is sokkal de sokkal fontosabb kérdéskörökről talán nem kell megkérdezni a népet? Mondjuk az egészségügy, vagy az oktatás helyzetéről? Vagy a lopásokról? Vagy mondjuk a vasárnapi boltbezárásokról? Mert a menekültek nem maradtak Magyarországon, s mikor még bejöhettek, azonnal mentek is továbbNyugatra – azaz rácáfoltak a kormányzati hazugságkampányra, miszerint a magyar emberek munkáját fenyegetnék. (Jut eszembe: az ilyen és ehhez hasonló hazudozás miatt Ön tiltakozott, Trócsányi úr? Na jó: tudom, hogy ez költői kérdés volt…) De a vasárnapi boltbezárás bizony közvetlenül érint mindennyiunkat: itt a kormány döntése mindenki életébe beletenyerelt!

Szóval ismét csak azt mondom: ne nézzenek minket hülyének a Fidesz ilyen-olyan rangú politikusai!

Ja és még egy dolog: bár a fideszeseknél nehéz rangsort felállítani, a csütörtöki nap mélypontját (hazugságban, szellemi színvonalban, demagógiában) nagy valószínűséggel Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára érte el, aki egy német hírtelevízióban azt nyilatkozta a menekültek beengedése, vagy be nem engedése kapcsán: „egy országnak biztosítania kell a jogot ahhoz, hogy eldönthesse, kíván-e olyan bűncselekmény-sorozatot, amilyen szilveszterkor történt Kölnben.”

Hát Prőhle úr! Nyilvánvalóan egy ország sem kíván semmilyen bűncselekmény-sorozatot: ha ilyen kérdésre kell válaszolni, akkor a válasz egyértelmű. A bűnözés azonban sajnálatosan ősidők óta velünk él, s döntő-döntő többségét nem a menekültek követik el, hanem mindenütt az adott országok saját lakosai. Nézzük már meg, hogy hány gyilkosságot, nemi erőszakot, lopást, vagy bármi mást követnek el Németországban a német állampolgárok, s hányat a menekültek. Vagy Franciaországban! Vagy mondjuk Magyarországon! S azután tegyük fel azt a kérdést is, hogy akarnak-e a magyar emberek együtt élni a magyar tolvajokkal, a gyilkosokkal, stb? Mert ők sokkal nagyobb fenyegetést jelentenek ránk! S persze kérdezzük meg azt is, hogy a magyarok akarnak-e örök ifjúságot? (Egy lengyel lap szerint Orbán a kvótaügy helyett akár ezt a kérdést is feltehette volna, hiszen a válasz itt is egyértelmű lenne: persze, akarnak!!!)

S akkor még nem is beszéltünk a Prőhle-állítás másik eleméről: ezek szerint ha menekülteket engedünk be, akkor azzal olyan bűncselekmény-sorozat jön, mint ami Kölnben történt. Egyrészt Kölnben a molesztálások túlnyomó többségét nem a tavaly érkezett új menekülthullám résztvevői követték el (Prőhle úr, nem ártana olvasni a német sajtót!), másrészt teljesen hazug általánosítás, ha valaki azt sugallja, hogy a menekültek mind bűnözők, s ha őket beengedjük, akkor jönnek a molesztálások. Szóval nem tudok mást mondani: Prőhle szellemileg lesüllyedt a béka feneke alá.

 

 

1 komment

A magyar Münchausen báró újabb csúcsteljesítménye: egyetlen kijelentése sem igaz!

2016.02.23. 10:29 Hazugságvadász


 
Az alábbiakban az MTI egyik hétfői hírét ismertetem, szó szerint: Orbán Viktor parlamenti fellépéséről van szó.

Orbánnál már megszokhattuk, hogy úgy hazudik, mint a vízfolyás. A hétfői felszólalása azonban mégis említést érdemel: az ugyanis még nála is ritka, hogy eljut egy olyan furcsa tudatállapotba, amikor immár genetikailag is képtelen igazat mondani. Az alábbi felszólalásában ugyanis egyetlen állítása sem igaz! Valódi világcsúcs! Hát lássuk!

 

A kormányfő értékelése szerint az ellenzék rendszeresen megtámadja és negatív színben tünteti fel azokat a magyarokat, akik külföldön vállalnak munkát.
Orbán Viktor - miután napirend előtt beszámolt a múlt heti uniós csúcstalálkozóról, majd meghallgatta a frakcióvezetők reakcióját - visszautasította a külföldi munkavállalásra vonatkozó kritikákat, rámutatva: különböző emberek különböző okokból döntenek így és ebbéli jogukat nem helyes elvitatni.
Azt kellene inkább mondani - folytatta, hogy "nagyra becsüljük őket, hogy van bennük bátorság, elszántság meg kraft". Megjegyezte: az érintettek lassan több mint 2 milliárd euró értékben hazaküldik jövedelmük tekintélyes részét. A kormány elismeréssel adózik azoknak, akik kockázatot vállalva Magyarországon kívül is megpróbálnak tenni családjuk boldogulása érdekében - hangsúlyozta a miniszterelnök.

MINDEZ SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG! Az ellenzék ugyanis nem a külföldi munkavállalókat bírálta, éppen ellenkezőleg: Orbánt, aki a brüsszeli EU-csúcson beleegyezett, hogy a külföldi magyar munkavállalók ezentúl az eddiginél hátrányosabb helyzetben legyenek. Az ellenzék soha nem vitatta el a magyarok jogát a külföldi munkavállalásra, éppen ellenkezőleg: szolidáris velük. S egyben sajnálja, hogy Orbán katasztrófális politikája miatt immár több százezren kénytelenek külföldre menekülni, hogy ott találjanak megélhetést – mert Magyarországon ezt már nem tehetik meg. A kormány elismeréssel adózik nekik? Inkább igazi, normális megélhetést biztosító munkahelyeket teremtene, hogy a gyerekeknek ne kelljen külföldre menni. Így ugyanis a szülők, nagyszülők már csak Skype-on láthatják gyerekeiket, unokáikat, a külföldön dolgozók adói nem Magyarországon folynak be (az itthon maradt 9 millió embernek nem is lesz nyugdíja 20-30 év múlva), s a szülőknek nem lesznek itthon gyerekeik, ha idős korukban már betegeskedni kezdenek – nem lesz kire támaszkodniuk!

Orbán Viktor megköszönte a KDNP és a Fidesz támogató hozzászólásait, az MSZP-nek viszont azt javasolta, hogy a brit népszavazás témakörében egyeztessen az európai szocialistákkal is, akik majd elmondják, hogyan kell értelmezni a megállapodást. "Ők nem lesznek ilyen udvariasak a tárgyi tévedésekkel szemben, mint ahogy mi vagyunk" - mondta Tóbiás Józsefnek címezve.

MICSODA KÉPMUTATÁS! Nincs itt semmiféle tárgyi tévedés, az ellenzék nagyon jól látja, hogy Orbán behódolt, s ezzel egyszersmind elárulta a külföldön dolgozó százezrek érdekeit. Hadd idézzem vissza az előző bejegyzésem egyik elemét: a visegrádi négyek február közepén

közös állásfoglalást hoztak, miszerint a britek legfeljebb 4 évig különböztethetik meg hátrányosan a külföldi bevándorlókat, köztük a magyarokat. Már ez is micsoda árulás! De a mostani csúcson Orbán belement, hogy ez hét évre hosszabbodhasson. Ez a tény! Nem az ellenzéknél van a tévedés, hanem Orbán fejében: agya azon részében, amely nála immár mindennapos gyakorlattá teszi a folyamatos hazudozást…


A bevándorlást érintő MSZP-s felvetésekre Orbán Viktor úgy reagált: ha a szocialisták lettek volna kormányon az elmúlt másfél évben, akkor ma több százezer beazonosítatlan, ismeretlen, közvetlen veszélyt jelentő idegen tartózkodna Magyarországon.

SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG. Közismert, hogy a Magyarországra érkezett külföldi menekültek azonnal mentek is tovább Nyugat felé: egy sem akart Magyarországon maradni. Akkor hát hogy tartózkodna Magyarországon több százezer idegen? S hogy ezek ráadásul mind közvetlen veszélyt jelentenének? Minden bevándorló bűnöző? Hol vannak az ezt alátámasztó adatok? Természetesen sehol! Ez csak Orbán aljas hazudozása…

"Ha a szocialisták politikáját fogadta volna meg a magyar kormányzat, akkor Magyarország ugyanolyan mértékig lenne kitéve a terrorveszélynek, mint ahogy Párizs ki volt téve és Magyarországon a nők ugyanúgy ki lennének téve a veszélynek, mint Köln városában voltak szilveszter éjszakáján" - hangoztatta Orbán Viktor.

EZ IS HAZUGSÁG! Először is a demokratikus ellenzék politikája nem az, hogy mind a 170 ezer, tavaly Magyarországra érkezett menekült nálunk maradjon. Ők azt képviselik, amit Merkel kancellár is: nem határkerítésre van szükség, hanem európai összefogásra, közös, egyeztetett menekültpolitikára, hogy aki valóban menekültsátust érdemel, az maradhasson az EU-ban, az országok közt igazságosan elosztva (az EU-döntés alapján Magyarországra nagyjából egy százalék jutna: nem teljesíthetetlen…), a többiek, a gazdasági menekültek pedig menjenek vissza. Magyarország ugyanúgy ki lenne téve a terrorveszélynek, mint Párizs? Ez is micsoda hazugság! Hiszen Párizsban januárban az összes elkövető az ott élő muzulmán közösségből került ki (s nem a bevándorlók közé tartozott), s novemberben is így volt döntő többségüknél. Vagy talán Magyarországon is jelentős hazai muzulmán közösség él, amely ráadásul radikalizálódott? Magyarország is részt vesz légicsapásokkal az Iszlám Állam elleni szíriai és iraki hadjáratban – amit azután a dzsihadisták meg akarnak bosszulni? Ugye hogy nem! Akkor meg miről is beszél Orbán? S hogy a magyar nők ugyanúgy ki lennének téve a veszélynek, mint Köln városában? Először is Köln városában is a zaklatások többségét a már évek, évtizedek óta ott élő muzulmánok követték el, nem a most érkezett bevándorlók. Másrészt meg sajnos a magyar nők sokkal inkább egyes magyar férfiak miatt vannak kitéve a veszélyeknek, mert hogy a zaklatás, a szexuális erőszak ma is létezik Magyarországon, s nem a bevándorlók miatt. Gondoljunk csak a volt fideszes képviselőre, a „kommondoros” Baloghra…

 

Az EU-n belüli szakadást komoly kérdésnek ítélte és azt kérte Tóbiás Józseftől, hogy beszéljen a francia szocialistákkal erről, mert ők az első képviselői ennek a koncepciónak.

ÉN MEG AZT TANÁCSOLOM, hogy Orbán olvassa el nagy haverja, Fico szlovák kormányfő nyilatkozatát, amelyben ő elismeri, sőt üdvözli is a kétsebességes Európa létrejöttét. „A fejlődés egyik sebessége az eurózónáé lesz, ahol mindannyian a nagyobb mértékű integrációt támogatjuk, a nem euróövezeti tagországokat pedig másik sebesség jellemzi majd.” Magyarország hova is tartozik? Hát persze: kívül van az euróövezeten, S mindez amiatt, mert az Orbán-kormány egyre csak halogatja az euróövezetbe való belépést, nyoma sincs nála ennek a törekvésnek. Akkor hát neki köszönhetjük, hogy kimaradunk a fokozottabb integrációból, annak minden tragikus hatásával.


A kormányfő az LMP-s Schiffer Andrásnak azt felelte: a "politikai diszlexiával" nem tud mit kezdeni, a zárónyilatkozatot el kell olvasni, s ha azt valaki nem tudja értelmezni, akkor azon nem tud segíteni.

SAJNOS ORBÁNÉK AZOK, AKIK NEM TUDNAK OLVASNI. VAGY LEGALÁBB ÚGY HAZUDNI, HOGY AZ NE DERÜLJÖN KI AZONNAL. A zárónyilatkozat ugyanis egyértelmű, az van benne, mint amit az ellenzék mond. Részletek az előző napi blogomban…


"Mielőtt a tudással arányban nem álló bátorsággal nyilatkoznak erről", próbálják megérteni, mi van oda leírva - javasolta, kifejtve: világosan rögzítették a szövegekben, hogy Szlovákia és Magyarország folyamatosan ellenzi a 160 ezres kvótát. Ezt Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke is megerősítette nyilatkozatában - hívta fel a figyelmet.

NEM RÖGZÍTETTÉK VILÁGOSAN. Azt ellenben világosan megírták (s Orbán ezt elfogadta), hogy a korábbi áttelepítési döntéseket, így a 160 ezres kvótát is végre kell hajtani. (Szintén lásd előző napi bejegyzésemet.) Erről ennyit. S miközben Schulz egy későbbi, németországi interjújában valóban kárhoztatta Orbánt, amiért még ezt a minimális, Magyarországra jutó egy százalékos menekültkontingenst sem hajlandó elfogadni (miközben az EU pénze persze kell neki), az EP elnöke egy szót sem szólt arról, hogy az EU-csúcs szövegeiben „világosan rögzítették, hogy Szlovákia és Magyarország folyamatosan ellenzi a 160 ezres kvótát”. Arról pedig pláne nem szólt, hogy az EU-csúcs záródokumentuma felmentést adna Orbánnak a menekültek egy részének befogadása alól…

Orbán végül kitért arra is, hogy a külföldön élő magyarok választójogát nem éri sérelem, ők a pontosan lefektetett szabályok szerint élhetnek szavazati jogukkal.

NO PERSZE! Csakhogy ezeket a „pontosan lefektetett szabályokat” Orbánék hozták, méghozzá szándékosan hátrányos helyzetbe hozva a külföldön dolgozó magyarokat. Míg a romániai magyarok levélben is szavazhatnak, a Glasgowban (Nizzában, Nürnbergben) dolgozó magyaroknak személyesen kell elmenni a nagykövetségre, konzulátusra, pénzt költeni az utazásra, órákat sorban állni, stb. Így azután nem csoda, hogy a romániai magyarok, akiknek pedig nem sok közük van a magyarországi történésekhez, mert nem ők viselik az itteni terheket, tömegesen szavaznak, mert ez nem kerül erőfeszítésbe számukra. Míg a külföldön élő, dolgozó százezreknek Orbánék megpróbálják minden eszközzel elvenni a kedvüket a voksolástól. S hogy miért? Mert a romániai magyarok döntő többségükben a Fideszre adják szavazatukat – míg a külföldre kényszerült magyarok, akik Magyarországon nem találtak megélhetést, valószínűleg nem zárták annyira szívükbe Orbán barátunkat, s a politikáját…

Hát ennyit a mi kormányfőnk folyamatos hazudozásáról.

2016. február 22.

 

 

Szólj hozzá!

Orbán az EU-csúcson - a hazug embert könnyebb utólérni, mint a sánta kutyát

2016.02.21. 17:00 Hazugságvadász

 

A hét végén a DK és a Jobbik is bírálta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki-pénteki uniós csúcson elfogadta azt a határozatot, amelyben az szerepel, végre kell hajtani a betelepítési kvótákról hozott korábbi európai döntéseket.

- Orbán Viktor is megszavazta a menekültek kvóták szerinti elosztását tartalmazó záródokumentumot pénteken az EU-csúcson, ezzel "politikai celebbé" vált, aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot - mondta Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke szombati sajtótájékoztatója után telefonon az MTI-nek.

Azt mondta: ezzel kiderült, hogy "az elmúlt egy évben tízmillió magyar embernek hazudott a kormányfő", mivel a plakátkampányban azt mutatta be, hogy a kvóták szerinti elosztás káros és nem enged be egy menekültet sem.
A DK ügyvezető alelnöke szerint Orbán Viktor "átvert kétmillió embert, a saját támogatóit, akik aláírták a menekültek befogadása elleni aláírásgyűjtő ívet. Molnár Csaba azt mondta, a brüsszeli sajtótájékoztatón egy újságírói kérdésre Orbán Viktor is elismerte, hogy megszavazta ezt a döntést, és felhívta a figyelmet arra, hogy a záródokumentumot mindig egyhangúlag fogadják el a tanácsban.

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök pálfordulást hajtott végre a menekültügyi kvóták ügyében azzal, hogy támogatta az Európai Tanács menekültek relokációjáról is szóló zárónyilatkozatát. Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a kormányfő és kabinetje kettős beszédet folytat a kvótákról. Míg belföldön harcos retorikával kikel a kvóta ellen és aláírásokat gyűjt, addig nemzetközi téren nem áll ki ezen álláspontja mellett - közölte.

Az ellenzék által felvetett bírálat valóban jogos, hiszen Orbánék az elmúlt hónapokban mást sem mondtak, mint hogy ők elvetik a befogadási kvótákat, ezek Magyarország számára károsak, s ide ugyan senki sem fog jönni: az Orbán-kormány nem hajtja végre ezt a közös rendelkezést. S akkor most Brüsszelben Orbán mégis elfogadta? (Mert az kétségtelen, hogy az EU-csúcsok záró következtetéseit a tagállamok vezetői egyhangúan hagyják jóvá, azaz Orbán is áldását adta a szövegre…)

No lássuk, mit mondott minderre a Fidesz-kormány?
Kovács Zoltán kormányszóvivő próbálta menteni a menthetetlen, de sajnos a Fidesz-kormányzat ismét csak a saját formáját hozta: hazudozott.

Kovács ugyanis szombati, az MTI-nek adott nyilatkozatában minderre azzal reagált, hogy akik a záródokumentum visszautalásait megpróbálják félreértelmezni, nem ismerik az Európai Unió döntéshozatali mechanizmusát, s az ellenzéki pártok nyilatkozataiból az látszik, hogy nem értik, vagy tudatosan félremagyarázzák az EU-csúcson történteket.

A kormányszóvivő elmondása szerint a többek által hivatkozott utalás a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozik: ennek alapján a következő két évben 40 ezer közel-keleti és észak-afrikai menekültet helyeznek át Olaszországból és Görögországból más uniós tagállamokba önkéntes vállalás alapján.
Hangsúlyozta: ez önkéntes szétosztási mechanizmus volt, Magyarország sohasem szavazta meg a kötelező szétosztási kvótát, mi több, csakúgy mint Szlovákia, az Európai Bírósághoz fordult a kötelező betelepítési kvótarendszer ellen.
Akkor nézzük egyenként Kovács állításait. Az ellenzéki pártok nem ismerik az EU döntési mechanizmusait? Egyrészt nagyon is ismerik, hiszen képviselőik ott ülnek az EU-parlamentben. S valószínűleg sokkal jobban is ismerik, mint Kovács, akinek azután tényleg semmilyen brüsszeli tapasztalata sincs. Másrészt miből vonja le ezt a következtetést, mivel támasztja alá állítását? Talán az EU-vezetők nem fogadták el azt a zárónyilatkozatot (hivatalos nevén az Európai Tanács „következtetéseit”), amiben az ellenzék által bírált szövegrész szerepel? Dehogynem: ott van az EU honlapján, még magyarul is, azaz akár Kovács is elolvashatja. Vagy arra vonatkozik Kovács állítása, hogy a dokumentumot Orbán nem hagyta jóvá? Dehogynem: enélkül nem is születhetett volna meg, sőt, a jóváhagyását ő maga is elismerte sajtóértekezletén. Azaz a magyar kormányszóvivő már rögtön az első mondatában hazudott.

De lássuk a folytatást: Kovács szerint a „többek által hivatkozott utalás a nyári tanácsi döntésre vonatkozik”, 40 ezer menekült áthelyezésére önkéntes alapon. De persze ez sem igaz, s ez is egyértelműen bizonyítható. Nem kell semmi mást tennünk, mint hogy nézzük meg magát a Brüsszelben elfogadott szöveget. A 7. cikk f pontja szó szerint így fogalmaz: „teljeskörűen végre kell hajtani az Unión belüli áthelyezési folyamatot”. Szó sincs itt arról, hogy önkéntes vállalás alapján kell ezt végrehajtani, vagy csak azoknak az országoknak, amelyek ezt önként vállalták volna. „Teljeskörűen végre kell hajtani.” S persze szó sincs itt arról, hogy ez a mondat (sőt, ez a bekezdés) a tavaly nyári tanácsi döntésre vonatkozna, vagy hogy 40 ezer ember áttelepítésére, vagy hogy önkéntes alapra. Hát ennyit Orbán szövegeléséről, hogy ő majd megvédi Magyarországot a menekültektől, hogy ide egy embert sem fognak áttelepíteni, itt senkit sem kell befogadni, hogy a magyar emberek „akaratát” – a „nemzeti konzultáción elfogadottakat” – ő mindenképp végrehajtja, stb. Kiderült: az EU-csúcson ő is elfogadta, hogy a korábbi áthelyezési döntést végre kell hajtani. Úgyhogy kár erről a Fidesz-kormányzatnak tovább hazudoznia, a fideszesek vezette önkormányzatokkal újabb elítélő határozatokat megszavaztatnia: miközben idehaza a mellüket verik, külföldön mindenbe beleegyeznek. A kérdés csak az, hogy tényleg ilyen hülyének néznek minket? Azt hiszik, hogy ami Brüsszelben történik, az nem fog kitudódni? Azt a magyar lakosság elől el lehet titkolni?
Kovács Zoltán emellett kiemelte: a mostani EU-csúcson először sikerült elfogadtatni a tavaly szeptember óta képviselt magyar álláspontot, hogy az első és legfontosabb feladat az európai határok védelme, és illegálisan senki nem léphet be Európába, továbbá a schengeni szabályokat mindenkinek érvényesítenie kell. Ha ez korábban megtörtént volna, nem lenne szükség olyan lépésekre, mint Ausztriában az elmúlt napokban - tette hozzá.

Mindezek után aligha csodálkozhatunk, ha azt mondom: ez sem igaz. A csúcs zárókövetkeztetéseiben egyáltalán nem szerepel az a kitétel, hogy mi lenne „az első és legfontosabb feladat”. Mindössze annyi történt, hogy a migrációval foglalkozó fejezetben leírják, mi is a cél. A 4. cikk ezért így fogalmaz: „Az Európai Uniót érintő migrációs válság kezelése során a migránsáradat mielőbbi megfékezésére, külső határaink védelmére, az illegális migráció csökkentésére és a schengeni térség integritásának védelmére kell törekedni. Az Európai Tanács ezen átfogó megközelítés részeként az elnökségtől és a Bizottságtól kapott részletes jelentések alapján felmérte a decemberben elfogadott iránymutatások végrehajtásának állását.” (S ráadásul még itt is a decemberi iránymutatásokra, nem pedig a „tavaly nyári döntésre” hivatkoznak…) S hogy ezt a mostani EU-csúcson sikerült volna elfogadtatni először, mint ahogy azt Kovács állítja? A mi kormányszóvivőnk pechjére ezt is elég egyszerűen lehet ellenőrizni: nézzük meg a tavaly decemberi csúcs döntéseit! (Szintén elolvasható magyarul az EU honlapján…) Rögtön az első pont szerint „Schengen integritásának megóvása érdekében elengedhetetlen, hogy helyreállítsuk a rendet a külső határok ellenőrzésének tekintetében.” Azaz a lényeg itt is ugyanaz, mint amit februárban kimondtak: Schengen megőrzése, a külső határok védelme. Azaz most februárban megismételték ugyanazt, amit már decemberben is célként tűztek ki – de Kovács szerint ez most először történt meg, s persze az EU-vezetők ezzel a magyar álláspontot fogadták el! Mit is mondhatnánk minderre: könnyebb a hazug embert utólérni, mint a sánta kutyát….

Utóirat: Orbán a csúcs utáni sajtóértekezletén azt mondta (legalábbis így hangzik a kiadott MTI-hír címe), hogy „a kitűzött célokat elértük.” Hát ha azt volt a cél, hogy mindenki előtt kiderüljön, Orbánék a menekültek befogadási kvótája kapcsán végighazudták az elmúlt hónapokat, akkor ez kétségtelen! De a csúcsnak volt egy másik eredménye is: a britek követeléscsomagjáról hozott döntés. Ennek értelmében Nagy-Britanniában alapvetően négy, de szükség esetén akár hét éven át is korlátoznák az unióból újonnan érkező külföldi munkavállalóknak (azaz például a magyaroknak) járó, foglalkoztatással összefüggő juttatásokat. S ennek kapcsán hadd emlékeztessek arra, hogy a 4 közép-európai visegrádi állam (azaz köztük Magyarország is) a csúcs előtt egy közös állásfoglalás-tervezetet dolgozott ki, amelyben leszögezték: „ A visegrádiak nem állnának útjába annak, hogy London korlátozza az EU-s munkavállalók szociális juttatásait, ugyanakkor ragaszkodnak ahhoz, hogy London ezt az intézkedést a lehető legrövidebb ideig, de legfeljebb négy évig alkalmazza.” (MTI – 2016. február 10.) Ebből a 4 évből lett 7 – s Orbán ezt is szó nélkül lenyelte. Tényleg „sikerült elérnie a kitűzött célokat.” Tényleg „megvédte a magyarokat.”

Hát erről ennyit….

2016. február 20.  

 

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - február 5., péntek

2016.02.05. 09:26 Hazugságvadász

Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: 2010-ben egy pénzügyileg csődbe ment oktatási rendszerrel és a magyar gyermekek folyamatosan romló teljesítményével kellett szembenéznie a kormánynak. "Oda nem szabad visszamenni, ahonnan elindultunk. (...) Mindenképpen változtatni kellett, szerintem jó irányba indultunk el" – mondta.

- Világossá kell tenni, hogy a 2010 előtti oktatási rendszer teljesen kudarcot vallott, ezért ahhoz visszatérni nem lehet - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtök este az M1 aktuális csatorna műsorában. A szóvivő hangsúlyozta: azok a "katasztrofális" eredmények, amelyek a 2010 előtti időszak oktatási rendszerére voltak jellemzőek, nyilvánvalóvá tették a kormányzat számára, hogy változtatni kell.

No most ez a két kijelentés természetesen SZÍNTISZTA HAZUGSÁG – olyan hazudozás, amit a fideszesektől már megszokhattunk! Ugyan mondja már meg Orbán, milyen konkrét adatokkal tudná alátámasztani azt, hogy 2010 előtt az oktatási rendszer pénzügyileg csődben volt? S most, miután Orbánék százmilliárd forintokat vontak ki az oktatásügyből, hogy inkább stadionokat építsenek, no meg a pénzt saját maguk gazdagodására költsék, most miért is van jobb helyzetben az oktatási rendszer? Nem sorolom a teljesen hibás lépéseket, az átalakítás kudarcait, épp elégszer olvashattuk ezeket az elmúlt napokban… A magyar gyerekek folyamatosan romló teljesítményéről beszél? Akkor hát ezek szerint amióta ők vannak hatalmon, s az ő politikájuk érvényesül, talán javult a helyzet? Dehogy, sőt! Az összes PISA-kutatás szerint egyre csak romlik a gyerekek teljesítménye! Szóval ezen a téren is teljes kudarc az orbáni politika. Ehhez képest van képe az ország nyilvánossága előtt össze-vissza hazudozni – s az interjú készítője meg olyan szolgalelkű, hogy még véletlenül sem mer visszakérdezni, hogy „miniszterelnök úr, ez nem igaz: ugyan mondjon már tényeket az állításai alátámasztására!” (Bár kétségtelen, hogy egy ilyen közbevetés miatt a közmédiában bárki elveszthetné állását: kényelmetlen kérdést feltenni Orbánnak? Hát hogy képzeli? Orbán az ilyesmit nem szereti, s meg is torolja: így hívták haza tavaly ősszel az MTI egyik brüsszeli tudósítóját, Kárpáti Jánost, s utána egy hónappal még ki is rúgták, ráadásul a feleségével együtt…)

Kovács Zoltán szerint a 2010 előtti oktatási rendszer teljesen kudarcot vallott? De hát itt is az a kérés: ugyan mondjon már konkrétumokat! Próbálja ezt a hazugságot valamivel alátámasztani! S az is érdekelne, hogy szerinte ugyan miért jobb a mostani a helyzet, mint a 2010 előtti? Jobb teljesítményt mutatnak a gyerekek, jobban felkészítik őket az életre, mint korábban? Nem. Jobb a tanároknak? Nem. (Orbánék állandóan a fizetésemeléssel jönnek – de egyrészt a szocialista kormányok alatt ennél jóval nagyobb, egyszeri 50 százalékos emelést kaptak, másrészt a Fidesz-kormány a mostani fizetésemelés fejében jócskán megnövelte a tanárok terheit, munkaidejét. Ha valaki 8 óra munkáért kap mondjuk 100 ezer forintot, majd megemelik a fizetését 120 ezerre, de eközben 8 helyett 12 órát kell dolgoznia, akkor az nem fizetésemelés, hanem csökkentés! Ne dőljünk már be a fideszes hazugságoknak, hanem használjuk a józan eszünket!) Hatékonyabb lett az oktatói munka? Nem. Hiszen a tanároknak immár milliónyi teljesen felesleges, bürokratikus feladatot kell elvégezni az oktatás mellett. Jobb lett az iskolák helyzete? Nem. Az igazgató immár semmiben sem dönthet, még a krétát is a tankerületi igazgatótól kell igényelni. S még sorolhatnám…

De a további felsorolás helyett inkább nézzük, hogy hozták létre Orbánék ezt a torzszülöttet, a közoktatás általuk átalakított, teljesen működésképtelenné tett új rendszerét! A most következő sorok egy 2014 elején készült, az Orbán-kormány első 4 évének botrányait elemző (s még megjelenésre váró) könyvből származnak, s értelemszerűen a 2010-2014 közti helyzetet jellemzik: azaz A KEZDETET!

 

 

Mottó: "Az a munka, amit elvégeztünk, kiállja a próbát, tiszta lelkiismerettel nézhetünk a választóink szemébe" - hangsúlyozta Lázár János. (2014. január 16-án egy lakossági fórumon)

2013. január elsejétől állami fenntartásba kerültek a települési önkormányzatok iskolái – ezentúl az oktatás terén mindent egy bürokratikus óriás, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) irányít. A következmény: óriási káosz. Senki nem tudta, ki miért felel? Súlyos napi gondok támadtak, hiszen egy iskola működése számtalan apró, hétköznapi lépésből áll. Addig minden egyértelmű volt, a rendszer évtizedek óta működött. Az új szisztémát viszont lóhalálában vezették be, az új tankerületi igazgatók gyakorlatilag egyetlen kérdésre sem tudtak választ adni. Ráadásul Orbánék egy sajátos kettősséget hoztak létre (nyilván azért, mert az oktatásügy teljes működtetésének összes költségét az állam nem akarta magára vállalni: noha elvették tőlük az iskolákat, azért fizessenek az önkormányzatok is). Így tehát az oktatással kapcsolatos kiadásokat és a tanárok bérét az állam állja, de az épület működtetését és a technikai dolgozókat továbbra is az önkormányzat finanszírozza. Ennek megfelelően akkor vajon kinek kell fizetnie a krétavásárlást? Utasíthatja-e az igazgató a gondnokot a hó eltakarítására? Hisz más és más szervezet alá tartoznak. Ha a takarítónő nem takarít rendesen, kérheti-e őt az újabb felmosásra, vagy próbáljon az önkormányzathoz fordulni, hogy onnan szóljanak a takarítónak? Ha kitörik egy ablak, az iskolának immár nincs házipénztára, nem tudja egyszerűen kicseréltetni az üvegtáblát – jön a levelezés a tankerületi igazgatósággal, s közben a gyerekek télen megfagynak. Szóval számtalan olyan helyzet alakult ki, amit a szakértők mind előre láttak, s amire mind figyelmeztettek: de az Orbán-kormány szokás szerint mit sem törődött a szakmai ellenvetésekkel.

2013. januárjában késtek a tanári fizetések is. Majd pedig kiderült: azokon a településeken, ahol az önkormányzat addig adott cafeteriát (béren kívüli juttatásokat, például étkezési jegyet) a tanároknak, ilyen egyelőre nem lesz. (Azután pedagógusnapra sikerült „megajándékozni” őket – de még ekkor sem kapott ilyen juttatást minden tanár.) Szóval erre sem készült fel a KLIK az új rendszer kezdetére. Ennek ellenére Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár 2013. január 8-i évadnyitó sajtótájékoztatóján sikertörténetnek nevezte az átállást. Hát tényleg…

Mire nagy nehezen, hónapok alatt kezdtek rendeződni a dolgok, s kitalálták, hogy miként lehet egyáltalán minimális szinten működtetni az átalakított közoktatási rendszert, jött az újabb válság: 2013. szeptemberétől ismét komoly változások léptek életbe, s imét csak teljesen átgondolatlanul. Az első és az ötödik évfolyamokon bevezették az etika- és vallásoktatást: minden diáknak kötelezően vagy egyik, vagy másik órán részt kell vennie. Csakhogy etikatanárok nem voltak: gyorstalpaló tanfolyamokon, 60 órás felkészítőkön „képezték ki” őket. Az egyházak pedig folyamatosan panaszkodtak, hogy a kötelező vallásoktatással kapcsolatban semmi sem tisztázott (honnan lesz elég tanár, ki fizeti őket, stb.) – sőt, kiderült, hogy eredetileg az egyházak óva is intették az Orbán-kormányt e lépés gyors, megfontolatlan bevezetésétől. Hiába.

Azután itt volt a napi, kötelező testnevelés: ez már 2012. szeptemberében megkezdődött az első és ötödik évfolyamokon, s most újabb évfolyamokra terjedt át. Csakhogy már 2012-ben sem volt elég tornaterem az iskolákban: volt olyan hely, ahol a gyerekek a tornaórákon rendszeresen az egyik szülő közeli kertjébe vonultak át, hogy ott futkározva „vészeljék át” a 45 percet. Na de ha esett az eső? Orbánék természetesen itt sem törődtek azzal, hogy vajon megvalósítható-e az elképzelésük?

Azután 2013 tavaszán kiderült, hogy hirtelen az addiginél sokkal több elsőst kell befogadni az iskoláknak. Miért? Mert az Orbán-kormány 2011-ben elfogadott új köznevelési törvényében kimondták: a hatéves gyerekeknél a szülők nem halaszthatják az iskolábalépést, függetlenül attól, hogy vajon iskolaérett-e a kisfiú vagy kislány. Így azután 2013-ban a korábbinál mintegy 25 százalékkal több elsőst akartak beiratni a szülők, akiknek sok helyen több órás sorokat kellett végigállniuk úgy, hogy az utolsó pillanatig nem tudták: sikerrel járnak-e, vagy mehetnek egy másik, távolibb oktatási intézménybe. Orbánék – noha saját maguk szavazták meg az új rendelkezést – másfél év alatt sem döbbentek rá, hogy ennek milyen következménye lesz. S amikor már saját szemükkel láthatták, hogy mit tettek, gyorsan a legrosszabb lépéssel reagáltak: a parlamenttel felemeltették az osztályok engedélyezett létszámát 27-ről 32-re. Pedig köztudomású, hogy minél több a diák egy osztályban, annál kevésbé tud a tanár velük személyre szabottan, célzottan, hatékonyan foglalkozni…

S persze bevezették az új nemzeti alaptantervet: egy teljesíthetetlen, emiatt az iskolábajárást megkeserítő, a gyerekek kedvét a tanulástól elvevő célgyűjteményt. Csak egy példa: az általános iskolában az ötödik osztályban kezdik meg a történelem oktatását, ekkor kellene megszerettetni a gyerekekkel ezt a tantárgyat: időt szánni a dolgok megértetésére, a kis ötödikesek szellemi szintjén, sokat mesélve, játékokat kitalálva oktatni. Ehelyett az új alaptanterv a tanítás felgyorsítását követeli: ötödikben a korábbi tanmenet helyett (amikor az egyetemes történelem a római birodalom bukásával zárult, a magyar meg a honfoglalással) az új célok szerint el kell jutni a középkor közepéig (azaz kb. plusz nyolc évszázad), a magyar történelemben meg az Árpád-ház végéig. Hogy így semmire sincs elég idő, hogy a tanárok kénytelenek lóhalálában leadni az anyagot? Nem baj. S ha a gyerek nem érti? Ha emiatt megutálja, s nem fogja tanulni? Orbánéknak ez sem számít… A tanár viszont nem ellenkezhet, mert újra a nyakára küldik a tanfelügyelőket.

Az iskolásoknak (s szüleiknek) egyébként sok más szempontból is csak újabb megpróbáltatásokat hozott a Fidesz-kormány reformja. A gyerekeknek délután 4-ig bent kell maradniuk az iskolában (a szülőnek kell kérvényeznie, hogy előbb elmehessen, mert mondjuk különórára vagy edzésre jár – s az igazgató ezt vagy jóváhagyja, vagy nem.) S aki mégsincs a suliban, s nem tudja „hitelt érdemlően” bizonyítani, hogy elengedték, az mehet a bíróság elé: mint az a 15 éves diák, akit a rendőrök egy zalaegerszegi bevásárlóközpontban igazoltattak. Ő saját magának készített a szülők nevében igazolást a hiányzásáról, de a rend őrei nem hittek neki, s visszakísérték az iskolába, ahol kiderült az igazság. Gondolhatnánk, kapott egy intőt és kész: ez egy mindennapos diákcsíny… De nem: az új Orbán-rendszerben nyilván már az összes bűnözőt (így a korrupt kormánypárti politikusokat) is mind rács mögé dugták, s már csak a „diákbűnözéssel” kell leszámolni – a zalaegerszegi rendőrkapitányság ugyanis azzal fordult a helyi ügyészséghez, hogy a tettest állítsák bíróság elé közokirat-hamisítás bűntettének gyanújával!!!!

Orbánék azután a tankönyvellátást is államosították: így azután míg korábban a különböző tankönyvkiadó cégek minden probléma nélkül kiszállították évkezdésre a könyveket az iskolába, most számos olyan hely volt, ahol még októberben sem volt meg mindegyik tankönyv. S a nagy „sikeren” felbuzdulva az Orbán-kormány 2014-től a tankönyvkiadást is saját kezébe akarja venni, csak az általa jóváhagyott tankönyvek (évfolyamonként és tantárgyanként mindössze 2 könyv) tanítását engedve: képzelhetjük, ez is milyen sikeres változás lesz…

S végül: 3 év ígérgetés után 2013 szeptemberében megemelték egy kicsit a tanárok fizetését. De ezt is milyen előzmények után? Előző évben, amikor a tanárok zúgolódtak, hogy már megint elhalasztották a kormányzat által ígért emelést, Gíró-Szász András kormányszóvivő Az Este 2012. október 5-i adásában azzal reagált, hogy "amikor nagy vihar van a tengeren, akkor azt is értékelni kell tudni, hogy ha valaki kikötőbe vezet minket, s nem biztos, hogy éppen konyakot kell rendelni." Mintha a tanárok olyan jól élnének, hogy már csak a konyak hiányzik nekik… Az LMP ellenzéki párt rögtön figyelmeztette is : “ míg Giró-Szász András milliós jövedelme havi 21 500 forinttal nő 2013-ban, a pedagógusok jövedelme a kormányváltás óta 15 százalékkal csökkent. Nemhogy konyakra, élelemre alig futja már nekik.”

No jó: ilyen előzmények után 2013 szeptemberében végre mégis kaptak béremelést a pedagógusok. De messze nem annyit, mint amit eredetileg ígértek nekik – s emellett fizetésük az ezt megelőző legutóbbi, 2008-as béremelés óta közel 32 százalékot vesztett értékéből, azaz 2013-ban csak azt kapták vissza, amit az elmúlt 5 évben elvesztettek. Azaz valódi, reálértéket tükröző emelés nem is volt – csak hogy tisztán lássunk az ügyben!!!

S még a nominális emelés is csak átlagban értendő, miközben az érem másik oldalaként munkaidejük jócskán megnőtt, addigi pótlékaikat pedig elvesztették. Így bizony jócskán voltak olyanok, akik októberben még abszolút összegben is kevesebbet vittek haza, mint korábban. Mások meg nem kaptak semmit: a technikai dolgozóknál például nem hogy emeltek volna, de még csökkent is a fizetésük. Gondolhatjuk, milyen jó hangulat alakult ki ezek után az iskolákban…

S eközben nem csak a kormányszóvivő, de az oktatási kormányzat is megalázta őket: a „fizetésemelési” papírral együtt alá kellett írniuk egy szövegrészt is, miszerint egyúttal vállalják a Nemzeti Pedagógus Karba való belépést. Ez utóbbit a kormányzat akarja létrehozni – nyilván azért, hogy az ellenkező szakszervezetek helyett legyen egy „kezesbárány” oktatási szövetség, amely majd mindent elfogad, amit Hoffmann Rózsáék kitalálnak. Ha valaki nem írta alá a belépést is tartalmazó fizetési besorolási papírt, akkor az illető esetéről az igazgatónak hivatalos jegyzőkönyvet kellett készítenie, s továbbküldeni a tanügyi igazgatóságnak: hát képzelhetjük, hányan merték ezt megkockáztatni…

S végül még egy botrányos ügyről muszáj beszélni: az Orbán-kormány az elmúlt években átalakította a szakképzés rendszerét, a teljes óraszám egyharmadában korlátozva a közismereti tantárgyak tanítását. Azaz drasztikusan csökkentették a magyar, matematika, társadalom- és természetismeret, valamint idegen nyelv oktatását: ezeket mindössze heti néhány órában tanulják majd összesen, s így egyáltalán nem lesznek képesek később, már munkásként a továbbképzésre, saját szakmájuk új és új ismeretanyagának elsajátítására. A szakértők szerint a szakképzés tömegével fogja kibocsátani a munkaerőpiacon helytállni képtelen fiatalokat, akikre hosszú távon a biztos munkanélküliség vár. Azaz miközben Orbán nagy hangon szónokol arról, hogy „nem minden diploma ér fel egy jó szakmával”, s hogy „munkaalapú gazdaságot kell létrehozni”, az Orbán-kormány ennek épp az ellenkezőjét csinálja!

De miért? Mi az oka ennek a pusztításnak, hogy Orbánék még a közoktatást, az ország hosszú távú sikerének legfőbb felelősét is tönkreteszik?

A Fidesz-kormányzat azt állítja, hogy egy olyan közoktatást örökölt, ami anyagilag és szellemileg is romokban hevert – de ez persze nem igaz. Mint a Népszava írta, Magyarországon 4-5 milliárd forintot költöttek évente iskolafelújításra a rendszerváltás óta eltelt évek során – ám a szocialista kormányzat tárcavezetőjének, Hiller Istvánnak minisztersége idején, az utolsó évben már 130 milliárd forint értékű felújított iskolaépületet adtak át. Ennyit az anyagi tönkremenetelről. Az oktatás eredményességét pedig jól mutatja az úgynevezett PISA-felmérés: a 2000-es szerint a magyar fiatalok a legfontosabb képességek tekintetében a sereghajtók között voltak Európában. Erre reagálva a 2002-től hivatalba lépett szocialista kormányok különböző oktatási reformokat vezettek be. 2009-ben készült egy újabb felmérés, amelyben éppen annak a korosztálynak a tudását vizsgálták, mely már a reformok szellemében tanult. Eredmény: immár minden téren meghaladtuk az európai átlagot. S hogy lássuk az Orbán-kormány hatását is: vajon mit mutatott az újabb, 2013-as PISA-felmérés? Hát azt, hogy a magyar diákok ismét rosszabbul teljesítenek: matematikában például jelentősen, 13 ponttal esett vissza teljesítményük a korábbi felméréshez képest.

Tehát az Orbánék által emlegetett „rossz örökség”, amin javítani kellett, ebben az esetben is hazugság. Mint ahogy teljesen hamis a másik, általuk emlegetett érv is, hogy a különböző települések között hatalmas különbségek voltak az oktatás finanszírozásában (az egyik falu sokat szánt erre, a másik keveset), s ezt csak az egész rendszer államosításával lehetett orvosolni. Csakhogy a ráfordítások és a tanulási eredmények között nincs közvetlen kapcsolat! Attól, hogy az egyik iskolát évente festik ki, a másikat meg csak 10 évente, sem a tanárok munkája nem lesz hatékonyabb, sem a tanulók eredményessége nem fog nőni. Jellemző egyébként, hogy egy felmérés szerint a tanároknak mindössze 2 százaléka véli úgy, mint Orbánék, azaz hogy az oktatás színvonala biztosan javulni fog az államosítás után. Ez persze nem akadályozta meg Hoffmann Rózsát abban, hogy 2013. január 2-án a Magyar Nemzetben kijelentse: „nyugodtan, jó lelkiismerettel állíthatom, hogy a szülők, a tanárok és a szakmai szervezetek többsége támogatja, mi több, igényli a köznevelési és a teljes oktatási rendszer megújulását.”

Úgyhogy beszéljünk inkább a valós okokról. Egyrészt arról, hogy Orbánék a valóságban nem növelni, hanem csökkenteni akarják az oktatásra fordított pénzeket, s ezt úgy tudják megtenni, ha közben mindent átszerveznek, átalakítanak, s a nagy káoszban immár semminek nem lehet a nyomára bukkanni. A Fidesz-kormány által elfogadott gazdasági program, a Széll Kálmán terv 2 egyértelműen megírta: hosszú távon az oktatási költségeket Magyarországon a GDP arányában 4,3-ról 3,9 százalékra kell csökkenteni. S például a felsőoktatásban már most egészen egyértelműen látszik is ez a folyamat…

A másik ok pedig maga Orbán Viktor, aki a jelek szerint a saját kiskorában tapasztalt oktatási rendszert, a központosítást, a „mindent egy akarat mozgat” szemléletet akarja visszahozni, mit sem törődve azzal, hogy közben a világ gyökeresen átalakult. (Hogy mást ne mondjak: internet, mobiltelefon, számítógépek – ugyan hol voltak ezek a hetvenes években?) Úgyhogy tudnunk kell: az oktatásügy átalakításáért nem csak Hoffmann Rózsa és felettes minisztere, Balog Zoltán a felelős, nem csak az ő bűnük mindaz, ami történt, hanem leginkább Orbán Viktoré. Ennek kapcsán írta a Népszabadságban Ónody-Molnár Dóra: „az iskolafenntartó-Frankenstein életre keltése Orbán Viktor álma volt. Ő akarta, hogy az oktatásban minden egyetlen központ alá tartozzon. Ő akarta ezt az átalakítást néhány hónap alatt áterőszakolni. Ő a felelőse tehát annak, hogy a sebtében összetákolt intézményfenntartó maga alá temeti a magyar közoktatás jelentős részét.

Nem mondhatja, hogy ezt nem lehetett előre látni. Minden szakértő látta előre, még a saját pártjában is. Az szintén az ő felelőssége, hogy olyan embereket nevez ki mindenhova, akik nem mernek neki ellentmondani, amikor megalomán terveit előterjeszti. Ennek a kontraszelekciónak a következménye Hoffmann Rózsa vagy Marekné Pintér Aranka. Mert aki csak felveti, hogy „te Viktor, nem lesz ám jó ilyen rövid idő alatt, mindenféle modellezés, háttérszámítás nélkül államosítani az összes iskolát, ráadásul a tanév kellős közepén”, az vagy marginalizálódik, vagy díszalelnök lesz belőle. Az orbáni személyi politikának ez a lényege: maradnak azok, akik nem kérdeznek, csak végrehajtanak.

Így történhet meg, hogy a tanévkezdés napján tucatnyi iskolának nincs igazgatója, gyerekek tízezreinek nincs tankönyve, a kötelező délutáni iskolának nincs oktatási tartalma. A lojalitás önmagában nem működtet fontos gépezeteket… Az államosított oktatási rendszerrel nem az a baj, hogy Hoffmann Rózsáék rosszul működtetik, hanem az, hogy nem lehet jól működtetni.”

Márpedig új alkotmányt lehet gyorsan írni, a törvények kijátszásával megszerzett vagyont vissza lehet követelni, s az Alkotmánybíróság hatalmát is vissza lehet adni – no de az oktatás egy olyan rendszer, ahol a károkat csak lassan, évek alatt lehet helyrehozni. Ezért azután Balog és Hoffmann mindenképp a főbűnösök között vannak az Orbán-rendszer pusztításaiban – de az igazi tettes maga a névadó, Orbán Viktor.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - január 22., péntek

2016.01.24. 10:38 Hazugságvadász

 

Orbán Viktor a pénteki rádióinterjújában – szokása szerint – ismét meglepte hallgatóságát jónéhány hazugsággal. A hallgatóságát meglepte – de az interjút készítő újságírót a jelek szerint nem, mert ő egyszer sem kérdezett vissza, rámutatva a kijelentések valótlanságára. Akkor hát hadd tegyem meg helyette – egyben ismét csak szégyenkezve a közmédia működése miatt….

 

A kormány alkotmánymódosítási tervéről szólva - amely alapján

önálló tényállás lenne az alaptörvényben a terrorveszélyhelyzet - a

miniszterelnök úgy nyilatkozott: azt akarják, hogy a terror elleni

fellépésben Magyarországnak is legyenek meg azok a lehetőségei,

amelyekkel a legtöbb nyugat-európai ország rendelkezik.

Szerinte az ellenzéki kritikáknak nincs ténybeli alapjuk. Ha

csak a töredéke igaz lett volna az elmúlt években mindannak, amit a

baloldaliak diktatúraveszély-ügyben mondtak, "szügyig állnánk az

önkényben" - fogalmazott, kijelentve: "Magyarország Európa egyik

legszabadabb országa".

Hát akkor emlékeztessük egy kicsit a tisztelt Orbán urat a valóságra. Az összes fontos állami intézmény élére a saját embereit helyezte. Még azokra is, ahol a kormánynak semmi jogköre nincs: ha kellett, átszervezte, alkotmánymódosítással megszüntette és újra létrehozta az intézményeket, csak hogy mindenüvé olyan embert tehessen, aki szó nélkül teljesíti minden parancsát. A közmédiát – amely fontos eszköz lehetne a mindenkori hatalom ellenőrzésében, önkényének korlátozásában – teljesen megszállta a Fidesz-kormány. Minden fontosabb hírnél előzetesen egyeztetni kell a Fidesz-emberekkel, hogy megjelenhet-e, vagy sem. Ami Orbánék számára kínos, azt el kell hallgatni, vagy – ha nem lehet – lehetőleg órákig halogatni kell a kiadását, hogy késő este, amikor megjelenik, már senkit se érdekeljen. Jellemző, hogy ma már azért is kirúgnak embereket a közmédiából, mert fel mertek tenni egy teljesen ártalmatlan kérdést a „nagy embernek”, Orbánnak. Neki csak a „bólogató Jánosok” a megfelelőek. Az ellenzéki médiát pedig ki kell véreztetni (nem kapnak állami hirdetést, ellenben sújtsuk őket jó magas adóval: lásd az RTL Klub példáját.)

Vagy itt egy másik példa: Orbánék az összes pedagógust egy intézménybe szervezték, a Klikbe, hogy ha valakit valahol kirúgnak, mert ki merte nyitni a száját, akkor biztos lehessen benne: a Klik sehol sem fog állást adni neki. Így azután a pedagógusok eddig nem is nagyon mertek tiltakozni, miközben munkájuk egyre nehezebbé vált a sok elhibázott kormányzati intézkedés miatt, amelyek ráadásul az oktatás színvonalát is lerontották. Azután Orbán ellenzékben ódákat zengett a népszavazás fontosságáról, arról, hogy a népnek meg kell adni a lehetőséget a véleménynyilvánításra. Amióta kormányra került, azóta emberei mindent megtesznek, nehogy népszavazást lehessen szervezni az orbáni intézkedésekről, nehogy a nép elmondhassa a véleményét mondjuk a vasárnapi boltbezárásokról. No persze az ellenzék véleményét a Fidesz semmilyen témában nem veszi figyelembe. Jellemző, hogy még egy olyan alapdokumentumot is, mint az alkotmány, a Fidesz az ellenzéket (s így az azt támogató embereket) teljesen figyelmen kívül hagyva dolgozta ki. S még sorolhatnánk. Szóval igen: valóban „szügyig állunk az önkényben” Orbán alatt.

   A miniszterelnök a rádióinterjúban ismét kiállt Lengyelország

mellett. Szerinte a lengyel kormány nem tett olyat, ami miatt az

EU-nak kritikát kellene megfogalmaznia.

Dehogynem. Az új lengyel kormány egy az egyben Orbán útját követi, az ő antidemokratikus intézkedéseit másolja. Rögtön megpróbálta teletenni az alkotmánybíróságot a saját embereivel (Magyarországon is ez történt), s utána megszállta a közmédiát (Magyarországon is ez történt.) Ezen lépések miatt Orbán is sok kritikát kapott az EU-tól, de ő nem foglalkozott vele, abban bízván: az EU fogatlan oroszlán, úgysem tud vele mit tenni. S mivel valóban ez volt a helyzet, íme, a magyar példa ragályos lett…

   Orbán az interjúban úgy vélte, Közép-Európa semmiben nem marad el

a demokrácia követelményeit tekintve a kontinens nyugati felétől. Sőt vannak

olyan jelenségek, amelyek Közép-Európában nem fordulhatnának elő.

"Képzelje el, ha a magyar kormány elérte volna azt, hogy egy

közérdeklődésre számot tartó, az emberek biztonságát veszélyeztető

tömeges atrocitás esetén - mint amilyen a kölni volt - a magyar

médiának sem az állami, sem a magán része erről napokig ne adjon

hírt. Ön szerint én hány napig maradhattam volna hivatalban?" -

példázta.

Akkor hát erről is beszéljünk egy kicsit. A demokrácia „követelményeit” tekintve persze nem marad le Közép-Európa a kontinens nyugati felétől. De a demokrácia követelményeinek BETARTÁSÁT, a demokratikus intézmények tiszteletben tartását, egyáltalán a demokrácia működését illetően vannak közép-európai országok, amelyek nagyon is le vannak maradva: ilyen az Orbán vezette Magyarország. Lásd csak az előbbi megjegyzéseimet! S ami a média elhallgattatását illeti, csoda, hogy e szavaknál nem szakadt a mennyezet Orbánra. Először is a német média nem hallgatott el semmit a kölni attrocitásokról: eleve napok kellettek hozzá, hogy kiderüljön, milyen sok ilyen eset történt, s mihelyt kiderült, arról azonnal be is számolt. Ráadásul az események közzétételében, vagy „elhallgatásában” semmilyen szerepet nem játszott a német kormány, hiába sugalmazza ezt Orbán: Németországban nem úgy működik a sajtó, mint a magyar közmédia!

   "Hátrább az agarakkal, a nyugatiaknak semmilyen erkölcsi és

ténybeli alapjuk nincs arra, hogy demokráciakritériumokat kérjenek

rajtunk számon" - mondta.

De van! Erkölcsi alapot jelent számukra, hogy csatlakoztunk az EU-hoz és a NATO:hoz: mindkettőnél alapkövetelmény a demokráciakritériumok betartása. S ténybeli alap? Egész eddig erről beszéltem, s hány de hány példát lehetne még felhozni Orbánék demokráciaellenes politikájára!

 

A magyar miniszterelnöknek egyébként pénteken volt még egy fontos programja a reggeli rádióinterjú mellett: ellátogatott Szlovéniába. Persze – szokásához híven – ott is össze-vissza hazudozott, abban bízva, hogy a szlovének nem ismerik eléggé a magyar helyzetet, így hát hátha elhiszik a szavait. De mi, magyarok azért ne legyünk ilyen tudatlanok!

Orbán először is visszatért a kedvenc témájához: mint mondta,

kerítést kell építeni Macedónia és Bulgária Görögországgal közös

határán.

Igaz, hogy Európa vezető politikusai között nincs olyan, aki a kerítések építésében, az EU-országok közti közlekedés akadályozásában látná a menekültválság megoldásának módját (épp ugyanezen a napon, pénteken figyelmeztetett Federica Mogherini, az EU közös „külügyminisztere” ennek veszélyeire), de Orbán ragaszkodik ehhez a téveszméjéhez. Biztos sok kerítésdrót maradt a magyar raktárakban, s ezt akarja elpasszolni a bolgároknak…

 

A sajtótájékoztatót követő kérdésekre válaszolva Orbán Viktor a

migrációt érintően kifejtette: Szlovénia, Németország és Szerbia a

legnehezebb időszakban sem tett olyan nyilatkozatot, ami sértette

volna Magyarországot.

Hát ez sem igaz: a szerb miniszterelnök például azt követően, hogy Orbánék bejelentették a kerítés felhúzását a magyar-szerb határon, közölte: Szerbia nem fog ilyet tenni, Szerbia nem akar körbezárva, Auschwitzban élni. Azaz a magyar kormány lépését a náci haláltáborokhoz hasonlította. Persze lehet, hogy ez Orbán számára nem sértő….

Azután csodás miniszterelnökünk, a magyar Münchausen báró a szlovén-magyar üzleti fórumon, több száz üzletember előtt azzal büszkélkedett, hogy tízéves távlatban messze kiugró közép-európai fejlődés következik, miközben az Európai Unió egészét a helyben járás vagy legfeljebb a "tyúklépésekben" haladás jellemzi.

Nos ehhez csak két megjegyzést tennék: lehet, hogy Közép-Európa gyorsabban fog fejlődni, mint az EU nyugati részei, de ez nem nagy kunszt, hiszen eleve alacsonyabb bázisról indulunk, azaz könnyebb egy nagyobb százalékos arányú növekedést elérni. Gondoljunk bele: ha van 100 forintunk, akkor 10 forint bevételhez jutva ez 10 százalékos emelkedés. Ha viszont 200 forintunk van (a nyugatiak ugyanis nagyjából a magyar életszínvonal duplájánál tartanak), akkor ugyanaz a 10 forintos pluszbevétel csak 5 százalékos emelkedés. Lehet, hogy Orbán még ilyen alapvető, már az általános iskolában is tanított dolgokkal sincs tisztában? S a másik megjegyzés: miközben Közép-Európa várhatóan valóban gyorsabban fejlődik majd, mint az EU nyugati részei, Közép-Európán belül az orbáni Magyarország épp leszakadóban van a többi térségbeli államtól. Miközben Csehország, Szlovákia és Lengyelország 2030-2040-re várhatóan elérheti az EU-átlagot az egy főre jutó bruttó hazai terméket illetően, Magyarországnál erre még száz évet kell várni. SZÁZ ÉVET!

 

   Magyarország pénzügyi alapjai ma stabilak, újabb finanszírozási

források nyílnak, új külkereskedelmi irodák létesülnek, csökkentjük

az adókat, de ez mind nem arról szól, hogy a vállalkozók és az

állam zsebében elég pénz lenne. "Ha a nemzeti tőke képviselői nem

lesznek sikeresek, akkor az ország sem lesz sikeres", ezért minden

magyar embernek érdeke, hogy a magyar vállalkozók a korábbiaknál

jobb profittal gazdálkodjanak, mert e nélkül nem lesz sikeres a

magyar gazdaság sem - fejtette ki a kormányfő.

Persze! Ismerjük, hogy Orbán szerint kik azok a magyar vállalkozók, akiknek sikeresnek kell lenniük! A Mészárosok, Garancsik – ők azok, akik számolatlanul kapják a pénzt a magyar kormánytól, akik minden közbeszerzést megnyernek, évente tízmilliárdokkal gyarapítják vagyonukat (jelentős részben a mi adónkból.) Amikor még nagy barátok voltak, Orbán Simicskára is azt mondta, hogy nincs semmi gond a vagyongyarapodásával, ő is egyszerűen egy magyar vállalkozó, s inkább örülni kell a sikereinek. No és persze ne feledjük Orbán vejét, Tiborczot sem, aki nyilván olyan kiugróan tehetséges ember, hogy szinte az összes fideszes vezetésű önkormányzat csak az ő cégét látta képesnek a helyi közvilágítás korszerűsítésére. S ez a csere olyan jól sikerült, hogy ma már az ilyen utcákon alig-alig látni éjszakánként – de Tiborcz, a hatalomhoz (sőt személyesen a kormányfőhöz) közeli „magyar vállalkozó” persze jól megszedte magát. Miközben azokat a pénzeket, amiket az Orbánhoz közel álló oligarchák tettek zsebre, mondjuk a stadionépítések nyomán, lehetett volna például az egészségügy rendbetételére is fordítani: azért az csak fontosabb lenne, mint hogy Orbán kegyeltjei újabb milliárdokat tehessenek zsebbe…

S végül egy utolsó szlovéniai Orbán-idézet. - A magyaroknak

van egy rémálma, hogy eljön hozzánk a "történelem ura", és felteszi

azt a kérdést, hogy kik vagyunk és miért - mondta Orbán Viktor

miniszterelnök pénteken Ljubljanában, a magyar kulturális intézet

avatásán.

Hát kedves miniszterelnökünk, a magyaroknak sajnos ennél sokkal rosszabb rémálmaik vannak. Olyanok, hogy vajon miből élek majd a hónap végén? Hogy látom-e a gyerekeimet, akik külföldre mentek dolgozni, mert Magyarországon nem tudnak megélni? Hogy ha megbetegszem, lesz-e orvos, aki kezelni tud, vagy éppen ápolónő? Hogy egyáltalán eljut-e hozzám időben a mentő? (Épp most szombaton derült ki, hogy a mentőszolgálat szerint immár nem lehet elvárni tőlük, hogy 15 percen belül minden esethez kijussanak…) Vagy hogy ha munkanélkülivé válok, vajon találok-e állást 3 hónap alatt? (Mert hogy Orbánék egyik első intézkedésükként lecsökkentették a munkanélküli segély folyósításának időtartamát az addigi 9 hónapról 3-ra.)

Hát ennyit arról, hogy mennyire kell hitelt adnunk Orbán közléseinek….

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 12., kedd

2016.01.12. 08:57 Hazugságvadász

Az Orbán-rendszer két alaphazugsága

 

Mottó: „soha nem hazudtam az embereknek” (Orbán mondta a CNN amerikai televízió 2006. szeptember 23-i adásában)

Az Orbán-rendszer két alaphazugsága, hogy a nép - kétharmados többséget adva nekik - felhatalmazta őket mindarra, amit tesznek, illetve hogy "tragikus helyzetet" örököltek elődjüktől, a Bajnai-kormánytól - s ehhez képest lett "óriási vívmány", amit eddig teljesítettek.

Nézzük az első állítást. A kampány során Orbánék egy szót sem szóltak arról, hogy minden, a kormánytól addig független intézmény élére saját emberüket teszik majd, s azokat általában 9 évre be is betonozzák. Hogy úgy fogják átalakítani a közmédiát, hogy csak a kormánypártok emberei kerüljenek be ott is minden döntéshozó testületbe, s így a média csak őket szolgálja. Miközben a magántőkével működő médiát meg megfélemlítik: vagy minket támogatsz, vagy nem kapsz frekvenciát (lásd a Klubrádió ügyét.) Hogy az államfői posztra Sólyom László helyett olyan embert tesznek, aki mindig minden fideszes törvényt, előterjesztést aláír (s akivel szemben az egyetlen elvárásuk, hogy legalább a saját nevét helyesen le tudja írni, ha már mást nem is...) Hogy a külföldi magyaroknak nem pusztán a magyar állampolgárságot, de a magyarországi választójogot is megadják, noha nem itt élnek, nem itt adóznak, nem viselik itt döntéseikért a felelősséget. Hogy a törvénytervezeteknél az addigi, aprólékos előkészítés, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés helyett egy olyan módszert választanak, ahol Orbánnak éjszaka eszébe jut valami, mire délelőtt egy fideszes képviselő benyújtja a kész törvénytervezetet, másnap meg a kétharmaddal (vissza-)élve már el is fogadják - noha persze később majd kénytelenek lesznek agyba-főbe módosítani, mert kiderül, hogy teljes hülyeség, ami nem működik... Hogy Polt Péter újbóli legfőbb ügyészi kinevezése után a főbírót meg kirúgják, s helyére a saját legbelsőbb körükhöz tartozó ember, Szájer József (volt Fidesz-frakcióvezető, az elmúlt években pedig a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője) feleségét nevezik ki, ezzel az igazságszolgáltatást is megpróbálva a Fidesz-KDNP befolyása alá helyezni. Hogy a gazdasági törvényeket is kétharmadossá teszik, nehogy a későbbi kormányok azokat megváltoztathassák, s így megpróbálhassák helyrehozni azt a gazdaságban, amit a Fidesz tönkretett. (Mit is mondott Orbán 2011 júniusában az osztrák Kronen Zeitungban? „Nem csinálok titkot abból, hogy a kétharmados gazdasági törvények területén megkötöm a következő tíz magyar kormány kezét.”) Hogy a magánnyugdíjpénztárakat megszüntetik, az ott felhalmozott pénzeket pedig egyszerűen elveszik (miközben persze korábban éppen ellenkezőleg: a nyugdíjak megőrzését ígérték.) És még lehetne sorolni a példákat bőven...

Ráadásul nem pusztán nem szóltak ezekről egy szót sem, hanem Orbán még a választási tv-vitára sem mert kiállni, nehogy véletlenül bármi is kiderüljön (mondjuk, látván 2006-os, Gyurcsánnyal szembeni pocsék teljesítményét, ez a saját szempontjából érthető volt)... Úgyhogy ne hivatkozzanak arra, hogy a nép erre felhatalmazta őket. A fenéket! A Fidesz-KDNP egyébként annyira fél attól, hogy kiderül, mi az emberek véleménye róluk és kormányzásukról, hogy immár a népszavazást sem engedélyezik - holott korábban, ellenzékben Orbán még nagy barátja, sőt követelője volt ennek a módszernek!

Ami a másik fő hazugságot, a gazdasági örökséget illeti, itt is ugyanez a helyzet. Az Orbán-csapat ugyan a kormányváltás után a szekrényekből kiesett "csontvázak" tömegéről beszélt, ám Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt leszögezte: kormánya reálisan tervezte meg a 2010-es költségvetést, az abban szereplő 3,8 százalékos hiány mértékét, s a 7 százalékkal való (fideszes) riogatás komoly károkat okozott. Ehhez még annyit tett hozzá: a gazdasági folyamatok előrejelzése persze bizonytalan, a Bajnai-kabinet is látott kockázatokat, 130-140 milliárd forint értékben, s épp ezért a költségvetésben több mint 200 milliárdos tartalékot képzett. S milyen érdekes? Bajnai álláspontját erősítette meg az Orbán-kormány vádjaival szemben Brüsszel, az Európai Bizottság is. Olli Rehn, a testület pénzügyi biztosa ugyanis 2010. augusztus 29-én a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: noha voltak bizonyos költségvetési elcsúszások a korábbi magyar szocialista kormány hivatali idejének utolsó heteiben, azok korlátozottak voltak, s nem veszélyeztetik a pénzügyi konszolidációt. - Ezen elcsúszásokon kívül a bizottság nem tud semmiféle "csontvázról a szekrényben" - mondta Rehn. (Az Orbán-kormány működése nyomán persze ma már más a helyzet: a magyar gazdasági fejlemények immár tragédiával fenyegetnek. Csak két adat: 2010 áprilisában, a kormányváltáskor 264 forint volt az euró – 2012 elején 316. A csődkockázati felár akkor 1,7 százalék volt, az előbb említett időszakban 7,1 százalék.)

Orbánék másik gyakori hivatkozási pontja a gazdasági örökségben az államadósság. Orbánék 56 százalékos államadósság-szinten adták át 2002-ben a kormányzást a szocialistáknak, Bajnaiéktól 80 százalékkal kapták vissza. A különbség nagy, de ebben szerepet játszik a Medgyessy-kormány alatt az orvosoknak, tanároknak, ápolóknak adott 50 százalékos fizetésemelés, a 13. havi nyugdíj bevezetése, az autópályák építése: csomó olyan dolog, ami az emberek érdekében történt. (No meg persze a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság terhei.) Orbánéknak viszont az örökül kapott 80 százalékos szintet sikerült felvinniük 2012-re 82 százalékra, méghozzá úgy, hogy az államadósság elleni küzdelmet közben legfőbb céljukká nyilvánították (ha ilyen a győzelem, milyen lesz vajon a vereség?), s hogy erre elköltötték a magánnyugdíjpénztáraktól (az emberek majdani nyugdíjából) elvett pénzek jó részét. Ráadásul a Bajnaiéktól átvett 80 százalékos államadósság-szint más országokkal összehasonlítva nem is kirívóan magas: az EU átlagán állt. Hogy az elmúlt másfél évben újra nőtt, annak fő oka a forint rohamos értékvesztése, amit pedig az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját övező teljes kudarc, a hitelesség elvesztése magyaráz. Hadd idézzek itt is egy brüsszeli forrást: maga José Manuel Barroso, az EU-bizottság vezetője írta Orbánnak 2011 karácsonya előtti levelében, hogy a magyar gazdasági helyzet okai alapvetően a belső körülményekben keresendőek. Pedig Barroso konzervatív politikus, Orbánnal együtt az Európai Néppárt színeiben politizál, s mindig is nagyon szőrmentén bánt a jelenlegi magyar kormánnyal.

Így tehát Orbánék mindkét védekezési pontja hazug. Nem véletlen, hogy immár külföldön is teljesen páriaként kezelik kormányukat. Csak 2012 elejének nemzetközi sajtójából ollózva: immár "gőgös kis országként" írnak Magyarországról (Independent című brit újság), Orbán Viktort "arcátlanul pimasznak" mondják, aki kiüresíti a demokráciát (Die Welt német konzervatív lap), a magyarországi amerikai nagykövet pedig odáig megy, hogy a diplomáciai szokásoknak fittyet hányva nyíltan kijelentette: sokkal több mindent bírálnak a magyar kormányzat működésében, mint ami eddig nyilvánosságra került. Eközben fontosabb nyugati politikusok szinte már nem is jönnek Magyarországra, Orbánhoz.  Orbánt pedig nem fogadják Washingtonban (ki sem utazik, tudja, hogy nincs esélye), s amikor 2011 decemberben a "nemzet golyóstolla" kint járt az Egyesült Államokban, mérvadó amerikai kormányzati illetékesekkel ő sem találkozott, csak a kinti magyar szervezetekkel. (Miközben természetesen az út költségét mi álltuk, a magyar adófizetők.)

S végül jöjjön még egy, valószínűleg még a fideszes „hívők” számára is döntő érv: maga Orbán is elismerte, hogy a 2010-es kormányváltáskor jó gazdasági állapotban lévő országot vett át az előző vezetéstől. A miniszterelnök 2010 július 23-án, az ATV-nek adott interjújában úgy fogalmazott: „Magyarország – még egyszer mondom –, a magyar gazdaság és különösen a magyar pénzügyi mutatók az EU legtöbb államánál sokkal jobb állapotban vannak. Még a legfájóbb dolog, az államadósság mértéke, ami olyan 80 százalék körül van, és szerintem az is magas, még az is inkább csak egy európai középmezőnyszám… Az európai gazdaságok körében a magyar gazdaság pozíciója jelenleg jó.” (megtalálható : Népszava- 2013. márc. 8., illetve – szó szerinti leírásban a következő linken http://akadalymentes.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/miniszterelnok/beszedek-publikaciok-interjuk/interju-orban-viktorral-az-atv-egyenes-beszed-cimu-musoraban-2010-julius-23)

S amikor ezeket a szavakat mondta, már nyilvánosságra került a fideszes Varga Mihály vezette “ csontvázkereső-bizottság ” jelentése, azaz Orbán még azzal sem védekezhet, hogy amikor ezt a kijelentést tette, még nem volt birtokában a teljes képnek : dehogynem!!! Már az állítólagos “ csontvázak tömegének ” ismeretében mondta jónak a magyar gazdaság helyzetét. Akkor hogy is van ez ?

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - január 8., péntek

2016.01.09. 10:05 Hazugságvadász

Orbán Viktor a szokásos pénteki rádióinterjújában sok mindenről beszélt (hazudozott), de most csak egy részt emelnék ki: azt, ami a legfelháborítóbb, legarcátlanabb kijelentése volt. Szó szerint idézem a kiadott MTI-hírt:

„A magyarországi helyzetet értékelve Orbán Viktor azt mondta, az elmúlt öt év alapján azt látni: egyre inkább abba az irányba haladunk, hogy mindenki úgy érezheti, minden évben léphet egyet előre. Ez idén is így lesz – közölte, az intézkedések közül kiemelve az adócsökkentést, a minimálbér-emelést és az otthonteremtési programot.”

Tehát mindenki minden évben léphet egyet előre? Azaz – az ő politiukájuknak köszönhetően - mindenkinek egyre jobb a sorsa Magyarországon? Nézzük már meg egy kicsit alaposabban ezt a kérdést! Egyre jobb mondjuk a pedagógusoknak? Épp a héten jelent meg a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele, amiben leleplezik, hogy a nyomorúságos fizetésemelés ellenében egyre több munkát követelnek tőlük, s ráadásul olyat, aminek semmi értelme. Miközben a Fidesz-kormány játszadozik a gyerekek sorsával, s a folyamatos átalakítások nyomán minden megy tönkre. Egyre jobb az egészségügy dolgozóinak? Hát erről kérdezzük meg a tavalyi „év emberét”, Sándor Mária ápolónőt, aki inkább otthagyta a pályát, mert nem tudta vállalni az egyre romló feltételeket. S vajon ha egyre jobb az életük, akkor miért mennek ki az orvosaink, ápolóink tömegével nyugatra? Lassan nem lesz, aki meggyógyítson minket – miközben ne feledjük, előbb-utóbb mindannyian megbetegszünk! Persze Orbánt és fideszes vezetőtársait VIP-körülmények között gyógyítják, őket ez nem izgatja.

Egyre jobb a hétköznapi embereknek? Ezt nehéz lesz bemesélni mondjuk azoknak, akik épp karácsony előtt kapták meg az értesítést a tervezett kirúgásukról a közmédiában. Ráadásul a Fidesz-rendszerben ma már annyi becsület sincs, hogy legalább a házaspárokat ne egyszerre rúgják ki, azaz hogy egy családban legalább az egyik kereső megmaradhasson. Orbánék mellesleg egyfolytában azzal büszkélkednek, hogy milyen jól állnak a munkafronton, hogy milyen nagy mértékben csökken a munkanélküliség! Csakhogy – mint a 444.hu a héten megírta – a munkanélküliség úgy „csökkent” az elmúlt években a felére, hogy eközben jelentősen megnőtt a közmunkások száma, s ez kompenzálta a munkanélküliség csökkenését. A két tábor, a munkanélküliek és a közmunkások együtt ugyanannyian vannak, mint 3 évvel ezelőtt. S a közmunkások ugyan hogy tudnak megélni a maguk nyomorúságos néhány tízezer forintos havi jövedelmükből? Hogy lesz nekik nyugdíjuk? S a magyar gazdaság számára ugyan milyen hasznot hajt az általuk elvégzett munka, mondjuk az ároktisztítás? Mint ahogy a Fidesz-rendszerben megszokhattuk, ez is csak szemfényvesztés, hazugság!

Adócsökkentés? Bajnai alatt az adófizetők 91 százaléka adózott az alsó, 17 százalékos kulcs alapján. Orbán a 2010-es választási kampányban egyszeri, nagyarányú adócsökkentést ígért – s azután a 17 százalékos szintet levitte 16-ra! Ez ám a hatalmas adócsökkentés! Majd most, 6 év után csökkentett újabb 1 (azaz egy) százalékot: lesz tehát 15 százalék. Újabb hatalmas lépés. Miközben ne feledjük: a mindenki által nap mint nap megfizetett adót, az áfát (amit minden termék vagy szolgáltatás megvásárlásakor kiperkálunk, legyen az kiflivétel, buszjegy, vagy kábeltv-csomag) azonnal felvitte 2 százalékkal, 27 százalékra. Azaz adócsökkentés helyett épp adóemelést kaptunk! Hát ennyit Orbán szavainak igazságtartalmáról. Ja és a minimálbér emelése? Az Orbán-korszak alatt ezt valóban megemelték – csak épp csodás miniszterelnökünk „elfelejtette” megemlíteni, hogy rögtön meg is adóztatták! Míg a szocialista kormányok alatt a minimálbér adómentes volt, Orbán alatt már személyi jövedelemadót kell fizetni ez után is. Így azután az a pénz, amit a minimálbéren foglalkoztatottak a kezükhöz kapnak, amiből vásárolhatnak, amiből élhetnek – hát ez bizony a minimálbér-emelés ellenére alig nőtt valamivel! (2010-ben, a kormányváltáskor 60200 Ft volt, s 4 évvel később, 2014-ben is csak 66500 Ft.)

Miközben mégis az lenne a lényeg, hogy az emberek egyre jobban éljenek! Hogy belátható időn belül elérjék mondjuk a velünk szomszédos Ausztria életszínvonalát! Ugyan hol vagyunk mi ettől? És sajnos, Orbán eddigi 5 éve alatt nemhogy közelednénk Ausztriához, de egyre távolabb kerülünk tőle! Egy tavalyi kimutatás szerint ha az elmúlt tíz év növekedési átlagát tekintjük, akkor Szlovákia 2025-re, Csehország és Lengyelország 2030-ra érné el az euróövezet egy főre jutó GDP-átlagát, szemben Magyarországgal, amely 2120-ra (IGEN, 2120-RA) érné el ezt. Immár mindhárom közép-európai riválisunk lehagyott minket, sokkal jobb helyzetben van, mint Magyarország! Ha tehát mindenáron próbálunk valami igazságtartalmat belemagyarázni Orbán szavaiba, akkor azt mondhatjuk: mindenki előrébb lépett egyet nálunk – csak épp a szakadék felé…

 

 

Szólj hozzá!

A lenagyobb fideszes hazugságok - december 15., kedd

2015.12.16. 10:52 Hazugságvadász

Semmifajta korrupciót nem tűrök el – mondta Orbán Viktor kormányfő (s egyben a hétvégi pártkongresszuson a sztálini időket is megszégyenítő, 99,9 százalékos eredménnyel újraválasztott Fidesz-elnök) kedden a parlamentben – s eközben nem szakadt rá a mennyezet!

A vakmerő (s velejéig hazug) kijelentés alátámasztására azt hozta fel, hogy „megnézte az ország leggazdagabb embereiről készült nyilvános rangsorokat, s az első 10 között nem talált fideszest, pedig tizedik éve kormányozzák az országot”. Tényleg? Már az sem igaz, hogy az első 10 között nincs fideszes: hiszen Széles Gábor, a Békemenetek egyik fő résztvevője, s a két Fidesz-párti médium, a Magyar Hírlap és az Echo TV tulajdonosa az első ötben van, s a legutóbbi, 2015 májusi rangsorban Simicska is a 10. helyen szerepelt, miközben egészen a közelmúltig ő a Fidesz legfőbb oligarchája, Orbán kebelbarátja volt. Ráadásul aki a 10-ben akar maradni, annak mind-mind ki kell egyeznie a Fidesszel, gesztusokat, szolgálatokat kell tennie Orbánnak, mert különben megnézheti magát. (ld. Simicska vesszőfutása az elmúlt hónapokban – vagy például Csányi esete, aki elvállalta az MLSZ elnöki posztját, csak hogy a tűz közelében maradhasson.)

De nem is ez a lényeg, hanem inkább az, hogy a Fidesz-közeli politikusok, üzletemberek az Orbán-éra alatt szédítő sebességgel gazdagodnak, miközben az ország többi része rohamosan elszegényedik. Lehet, hogy Andy Vajna, Habony Árpád, Mészáros Lőrinc még nincs a leggazdagabb 10-ben, de viharos sebességgel közeledik ehhez a kategóriához – s mind-mind az állam jószívűségének, azaz Orbán és a Fidesz segítségének köszönhetően teszi ezt. Hiszen mi derült ki például a héten? Az állami Eximbank adott pénzt Vajnának a TV2 megvásárlására, méghozzá nem is keveset: 6,72 milliárdot. Az állam pénzéből (azaz a mi pénzünkből, kedves adófizető társaim) gazdagszik tovább. Ilyen konstrukcióban, a más pénzén mi is megvehettük volna a Tv2-t! Csak épp mi nem tartozunk Orbán bizalmasai közé, nálunk szóba se jöhetne, hogy az Eximbank fedezze a saját gazdagodásunkat.

Vagy nézzük Mészáros Lőrincet, aki nemrégiben azt nyilatkozta a heti Válasznak: gazdagodásában bizonyára szerepet játszott „a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye”. Nos Mészáros – aki 10 éve még egyszerű gázszerelő volt – ma már 6,9 milliárd forintos vagyonnal rendelkezik, s ezzel a semmiből feljött immár a 88. leggazdagabb magyar posztjára. S ahogy a dolgai mostanság mennek (útépítési tenderek nyerése, hiszen a Simicska-féle Közgép helyett immár ő az egyik új „kiválasztott”, no meg az új és új földterületek megszerzése), lesz ő még ennél is gazdagabb!!!

S azután nézzük magát Orbánt! Micsoda hatalmas különbség van közte, s mondjuk Gyurcsány között ezen a téren is. Gyurcsány még nem politikusként, hanem egyszerű üzletemberként szerezte vagyonát, azaz nem saját hatalmi pozícióját, tisztségét, befolyását használta fel a maga érdekében. Orbán viszont soha életében nem dolgozott, mindent, amivel rendelkezik, a politikusi, s a miniszterelnöki posztjának köszönhet: azaz a mi adóink finanszírozzák az ő jólétét! Gyurcsány annak idején, miniszterelnökként még a fizetését sem vette fel, hanem jótékonysági célra adta – Orbán viszont a felesége cégének tanácskozásán képes volt kijelenteni, hogy noha ő a miniszterelnök, semmi baj nincs azzal, ha nyernek állami támogatást (azaz Orbán beosztottjai a saját főnökük érdekeltségénak adják az állami pénzt, a mi pénzünket), „csak ne mi nyerjük a legtöbbet”. Hát szép… S vajon mi lehet az oka, hogy az előbb emlegetett Mészáros nemrégiben megvett egy homokbányát Orbán apjától, amivel még évekig semmit sem tud kezdeni, mert a bányászatot továbbra is az Orbán-cég folytatja ott? Miért fizet valaki pénzt azért, amiből semmi haszna? Csak nem így juttat vissza némi pénzecskét (jó néhány milliót) Orbánéknak, meghálálva, hogy közben ő a miniszterelnök jóvoltából egyre gazdagabbá válik? Mészáros stróman lenne, aki titokban Orbánék számára gyűjti a vagyont? Ez magyarázná fantasztikus szerencséjét, viharos gazdagodását? Egy kormányváltás után ezt, s az összes többi gyanús ügyletet is ki kell majd vizsgálni, hogy az ilyen pénzek visszakerüljenek az államkasszába, s végre ne a fideszes politikusok életszínvonalának emelését finanszírozzuk az adóinkkal.

Orbán egyébként parlamenti felszólalása során nem csak ebben hazudott. Azt állította, hogy „Gyurcsány miniszterelnöksége idején a kormányfő felesége elnökhelyettesként irányította az uniós források felett őrködő hivatalt.” Most akár el is viccelhetnénk a dolgot (tényleg, az elnökhelyettes irányította? Nem az elnök?), de legyünk komolyak: úgyhogy mondjuk ki egyértelműen, hogy ez nem igaz. Amikor Gyurcsány miniszterelnök lett, a felesége – bár erre jogszabály nem kötelezte – lemondott a posztjáról. Itt is mekkora a különbség a mostani rendszerrel szemben: a fideszes politikusok rokonsága bezzeg nem érez ilyen erkölcsi kényszereket, simán beül a minisztériumi vezető posztokra, nyeri az állami földpályázatokat, kiveszi részét a trafikmutyiból. Azután itt van még egy Orbán-hazugság: hogy úgymond Gyurcsány cége 2007-2008-ban olcsóbban vásárolhatott áramot más vállalkozásoknál. Csakhogy sok más cég is ugyanebben a cipőben volt, s nem véletlenül: ennek a konstrukciónak ugyanis az volt a lényege, hogy vészhelyzet esetén, ha mondjuk zavarba kerülne a lakossági áramellátás, őket kapcsolják le először, náluk szűnik meg a szolgáltatás. Ezt a kockázatot kompenzálta az olcsóbb ár – s nem csak Gyurcsány cégénél…

S végül még egy Orbán-közlés a keddi napról: „nem vagyok hajlandó Romániát csinálni Magyarországból”. Ezt annak kapcsán mondta, hogy Romániában a korrupció ellenes ügyészség milyen komoly szerepet játszik az ilyen ügyek felderítésében, s még politikusokat is megvádol, őrizetbe vesz. Hát nem is csoda, hogy Orbán nem akarja követni a román példát: akkor ugyanis meglenne a kockázat, hogy számos fideszes politikus csuklóján kattanna a bilincs…

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - december 10., csütörtök

2015.12.12. 14:49 Hazugságvadász

Több uniós tagállam, köztük Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság, mert úgy véli, hogy ezen országok menekültügyi szabályozásának bizonyos pontjai nincsenek összhangban az uniós joggal – jelentette csütörtökön a Magyar Távirati Iroda.

S hogy kommentálták mindezt a magyar politikusok? Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter rögtön leszögezte, hogy „Magyarországgal szembeni bosszúnak” tartja a Brüsszel által indított „méltánytalan, unfair” eljárást, mert Magyarország megtámadta a kötelező kvótákról szóló uniós döntést az Európai Bíróságon. „A kötelezettségszegési eljárás azoknak a politikai csoportoknak a bosszúja, amelyek elítélik Magyarország határozott határvédő politikáját" ” fogalmazott.

Korábbi bejegyzéseimben már épp elégszer bizonyítottam, hogy Lázárnak egyetlen szavát sem érdemes soha elhinni – de hiába, ő semmiből sem tanul. Csütörtöki közlései ennek újabb bizonyítékát adták. Szerinte a kötelező kvóták elutasítása, az ezt támadó per miatt indították ellenünk az eljárást. De hisz az EU-n belül van még egy ország, amely hozzánk hasonlóan megtámadta a bíróság előtt ezt a döntést – sőt, még minket is megelőztek! Ez Szlovákia. Ha valóban ez lenne az ok, őket miért nem sújtották kötelezettségszegési eljárással? Magyarország határozott határvédő politikáját torolja meg ezzel Brüsszel? De hisz Magyarország mellett csütörtökön még Olaszországgal, Görögországgal, Horvátországgal és Máltával szemben is eljárást indított az Európai Bizottság a menekültek miatt: márpedig a görögök és a horvátok például épp az ellenkezőjét teszik, mint Orbánék, azaz kerítésépítés helyett átengedik a menekülteket az országukon. Akkor mégsem a „határozott határvédelem” az ok? Kedves Lázár úr, legalább gondolkodna egy kicsit, mielőtt ilyen hülyeségeket mond! S a helyszínen lévő újságírók is gondolkodhatnának egy kicsit, mert akkor rögtön visszakérdezhetnének: hogy is van ez? Miért próbál minket mindenféle maszlaggal megetetni?

Mellesleg a Fidesznél már megszokott „papagájkommandó” működését bizonyítja, hogy a nyilvánvaló hazugság ellenére néhány órával később a Fidesz-frakció is Lázár kijelentését ismételte meg: „Az Európai Bizottság még politikai bosszút is akar állni hazánkon, a határozott, sikeres bevándorláspolitika, és az uniós betelepítési kvóták elutasítása miatt”… De hát tudjuk jól: ha egy fideszes főnök kimond valami hülyeséget, onnantól kezdve minden fideszes szó szerint ugyanazt ismételgeti… S van még egy tanulság: ha valakit a Fidesz egy magas posztra emel, akkor ő teljesen hasonul kinevezőihez. Trócsányi László igazságügyi miniszter például – aki korábban azért neves jogtudós volt - szintén csütörtökön a brüsszeli döntés kapcsán azt állította, hogy „Magyarország betartotta a dublini szerződést és betartotta a schengeni határőrizetre vonatkozó kódexet is”. Tényleg? De hisz már Orbánék is elismerték, hogy a Magyarországon keresztüláramló mintegy 400 ezer menekült fele regisztráció nélkül ment tovább. Akkor hogy tartották be Orbánék az uniós előírásokat? S Trócsányinak még van képe azt mondani, hogy neki „tiszta a lelkiismerete”. Igaz, ezt egy másik ügy, az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatása kapcsán tartotta fontosnak leszögezni: tudják, ez az a módosítás, ami lehetővé teszi, hogy a politikusok hozzátartozói – mondjuk Orbán veje – zavartalanul zsebelhessék be a mi adónkból származó közpénzeket, no meg az EU-s milliárdokat. Úgyhogy én Trócsányi esetében a tiszta lelkiismeret kifejezést nem alkalmaznám…

No de lépjünk tovább. Lázár – szintén a megszokott csütörtöki sajtótájékoztatóján – beszélt a Norvég Civil Támogatási Alap ügyéről, ahol „megállapodás született a norvég kormánnyal, s így a korábbi viták ellenére újraindul a program.” Közölte egyúttal, hogy – s ismét az MTI-t idézem – „nincs oka bocsánatkérésre a norvég alap ügyében, mert az Ökotárs Alapítvány szerinte alkalmatlan volt a pénzek kezelésére, visszaélt a norvégok bizalmával. Hozzátette: ragaszkodnak ahhoz, hogy a jövőben az alapítvány ne vegyen részt a pénzek elosztásában”.

No most ugyanezen a napon Vidar Helgesen, Norvégia Európa-ügyi minisztere is beszámolt az ügyról a norvég parlamentben, s ő kicsit mást mondott: valóban megállapodás született, mert „Magyarország ígéretet tett arra, hogy nem avatkozik bele a pénzek elosztásába, az adóelkerülés miatt indított eljárást pedig ejtették. A magyar hatóságok megígérték, hogy tartják magukat az aláírt megállapodásokhoz" - mondta. Akkor Lázár máris megszegi a norvégokkal kötött megállapodást? Vagy csak minket, magyarokat akar kábítani a hazugságaival? Ami pedig a bocsánatkérést illeti, bizony, az ő esetében ez lenne a minimum ebben az ügyben, de még inkább a lemondás: a kormányzat nevében ugyanis ő indította meg a hajszát az Ökotárs ellen, azt állítva, hogy az a norvég pénzekből ellenzéki pártokat, szervezeteket pénzel. Ez azonban persze nem volt igaz, a norvégok sem hitték el, s még a NAV is kénytelen volt eredmény nélkül beszüntetni a vizsgálatát, pedig nagy erőket mozgósított – miközben Orbán, Lázár, s a többiek rágalmai tönkretették az Ökotárs munkáját, az ügy miatt meghurcolták a szervezet vezetőit, aktivistáit, s a norvég pénzek befagyasztása miatt az abból részesülő civil szervezetek is nehéz helyzetbe kerültek. S ami talán még bosszantóbb: Lázárék merik felhánytorgatni, hogy az Ökotárs részéről „ellenzéki szervezeteket finanszíroztak”? Még ha ez igaz is lenne (mint ahogy nem igaz), a Fidesz-kormányzatnak ebben a témakörben ki sem lenne szabad nyitnia a száját! Mert a Fidesz azután valóban finanszírozza a mellettük tüntető, az állítólagos „békemeneteket” szervező Civil Összefogás Fórumát…

Lázár emellett a sajtótájékoztatón már megint gyurcsányozott egyet amiatt, hogy a volt miniszterelnökhöz kötődő cég, az Altus Zrt. egy újabb EU-s megbízást nyert el. Ezzel a témával, az újra és újra elhangzó fideszes hazugságokkal is foglalkoztam már korábban részletesebben: így most csak annyit írnék, hogy az Altus egy verseny győzteseként, s teljesen átlátható pályázat nyomán kapta a megbízást, ráadásul Brüsszeltől, nem pedig mondjuk saját apósának a lekötelezettjeitől, a fideszes polgármesterektől…

Azután a mi igen intelligens miniszterünk az amerikai nagykövetnek a magyarországi korrupcióra vonatkozó bírálatára (miszerint „nem a döntéshozók rokonaival kellene versenyezniük az amerikai vállalatoknak”) képes volt azzal reagálni, hogy „nem biztosítunk előnyt senkinek, nem vagyunk amerikaiak. Nálunk azzal, hogy valaki egy pártot támogat, még nem lesz nagykövet.” Tényleg? Hát ugyan kik lettek nagykövetek az Orbán-kormány 2010-es beiktatása óta? Hát az összes fontos posztra fideszes potentátokat küldtek. Hogy csak egy példát mondjak: ugyan ki volt Szapáry György, mielőtt washingtoni nagykövetté nevezték ki – ráadásul úgy, hogy még törvényt is módosítottak, csak hogy ezt megtehessék? Hát Orbán gazdasági főtanácsadója. S ki az utódja? Szemerkényi Réka, aki Orbán biztonságpolitikai főtanácsadója volt. Egyikük sem karrierdiplomata, hanem politikai kinevezett. S amikor tavaly nyáron csaknem minden harmadik nagykövetet lecserélt az Orbán-kabinet, Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke nem is titkolta: az új emberek jelentős része politikai kinevezett. Hát ennyit Lázár szavairól…

Mellesleg a magyar diplomácia újkeletű stílusa, a „mindenkinek jól odamondogatunk” módszere is bizonyítja, hogy a Bem rakparton (és a nagyköveti posztokon) manapság nem a szakértelem, a tudás, a hozzáértés a fő szempont. Ennek viszont olyan következményei vannak, hogy a magyar elképzeléseket, törekvéseket a külföldi országok már semmibe veszik, a magyar kormánypolitikusokkal együtt. Mit is mondott Szijjártó Péter, a mindenkit kiosztó külügyminiszter a minap Kínáról? Hogy az „Magyarországot tette meg európai hídfőállásának.” (erről a képtelen állításról ismét csak lásd egyik korábbi blogbejegyzésemet.) Ehhez képest amikor néhány hete Orbán Kínában járt a kelet- és közép európai országok, valamint a pekingi vezetés csúcstalálkozóján, a hivatalos kínai hírügynökség, a Hszinhua őt az anyagában következetesen „osztrák miniszterelnöknek” titulálta, sőt azt állította, hogy a találkozón „Viktor” az Ausztriába érkező kínai beruházásokat méltatta. S még egyszer mondom: ez nem valamelyik kínai vidéki hírharsona, hanem az ország szigorúan ellenőrzött, cenzúrázott központi hírügynöksége. Hát ennyit arról, hogy mennyire tekintik fontos partnernek a kínaiak Orbánékat – s hogy mennyire mond igazat Szijjártó. (http://news.xinhuanet.com/english/2015-11/24/c_134850660.htm)

S végül egy utolsó dolog. Szerdán az MTI-ben megtiltották a külföldi pártok minősítését, immár nem lehet leírni például, hogy a francia Nemzeti Front szélsőjobboldali jellegű, vagy hogy valamelyik külföldi párt populista lenne. Nem tudom, hogy Orbánék ezzel Marine Le Pen kedvében akarnak-e járni, mert már arra készülnek, hogy szoros baráti kapcsolatot építenek ki a francia szélsőjobboldal vezetőjével, vagy más okuk volt: mindenesetre a lépés marhaság, hiszen attól még, hogy nem mondjuk ki, az adott párt az marad, ami volt, s a világban mindenki, aki egy kicsit is tájékozódni akar, gyorsan megtalálja az igazságot. Viszont abból a szempontból nyilván "„hasznos” volt a fideszes kormányzatunk számára az ilyen típusú cenzúra bevezetése, hogy így már nem kellett megírni, kik is azok a Svéd Demokraták, amelynek egyik politikusa annyira fontos dolgot nyilatkozott az új kormánylapnak, a Magyar Időknek, hogy a bevándorlók ellen íródott, velük szemben hangulatot keltő cikket az MTI csütörtökön külön is ismertette. A Svéd Demokraták ugyanis egy szélsőjobboldali párt Svédországban, melynek egyik politikusa például nemrégiben kijelentette: a menekültválság svédországi hatásait azzal lehetne kivédeni, ha géppuskaállást telepítenének a dán határra… S a Magyar Idők (azaz a lapot kormányszócsőként használó Orbánék) immár ezekre hivatkoznak, ezekkel próbálják elfogadhatóvá tenni saját hazugságaikat.

 

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - december 3., csütörtök

2015.12.06. 18:41 Hazugságvadász

- A párizsi terrortámadások egyik főszervezője "tudomásunk és feltételezésünk szerint" járt a budapesti Keleti pályaudvarnál és ott csapatot toborzott azokból, akik megtagadták a regisztrációt és velük távozott az országból – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

No de mi az, hogy „tudomásunk és feltételezésünk szerint”? Vagy tudjuk, vagy csak feltételezzük! Mi ez a mellébeszélés már megint? Csak nem arról van szó, hogy szükség esetén, ha kiderül, hogy már megint nem mondott igazat, ki tudjon hátrálni belőle? Hiszen „csak feltételeztük”… Ezt a gyanút egyébként az is alátámasztja, hogy ugyanezen a napon a párizsi merényleteket vizsgáló francia nyomozók – akik azért csak jobban tudják, hiszen éjt nappallá téve ezen az ügyön dolgoznak – az AFP francia hírügynökséggel közölték: egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy Salah Abdeslam, a keresett terrorista (az a főszervező, akire Lázár utalt) valóban Magyarországon járt volna.

 

No de nézzük tovább Lázár közléseit. "A terrorizmussal kapcsolatban hírek láttak napvilágot, amelyek arról szólnak, hogy a párizsi merénylet egyik főszervezője járt Budapesten, ezt meg tudom erősíteni" - jelentette ki, hozzátéve: "tudomásunk és feltételezésünk szerint a Keleti pályaudvarnál is járt, tudomásunk és feltételezésünk szerint a magyar állami regisztrációt megtagadó bevándorlókból csapatot toborzott és azokkal távozott az országból".

Tehát itt járt (erről már írtam az imént), s „csapatot toborzott”. Mint kiderült, két olyan ember volt a merénylők között, aki a menekültek áradatát kihasználva jött Párizsba. Ez aztán a „csapat toborzás”! Óriási csapatról van ám szó! Vagy inkább Lázár füllentéséről, aki ezzel is rémületet, s menekültellenes érzelmeket akar kelteni a magyar lakosságban!

 

Lázár János a sajtóértekezleten aggályosnak és veszélyesnek ítélte, hogy mintegy 230 ezer ember ment át az országon ellenőrzés nélkül.

Hogy mondta? Ellenőrzés nélkül? De hiszen a magyar hatóságok eddig mindig azzal büszkélkedtek, hogy ők azután betartják az EU-szabályokat, mindenkit regisztráltak, s csak ezután engedték őket tovább. Akkor ez mégsem így történt? Sőt: ilyen óriási tömeget, 230 ezer embert nem sikerült még csak ellenőrizni sem? Akkor meg miért veri oly büszkén a mellét az Orbán-kormány, hogy ők azután minden szabályt betartottak, sőt: egyedül ők tartották be az EU-országok közül?

 

Lázár kiemelte, hogy az unión belüli kötelező szétosztás változatlanul él és a következő években több 10 ezer migráns betelepítését jelentené Magyarországra.

Ez is színtiszta hazugság: Egyelőre csak arról született megállapodás az EU-ban, csak arról van szó, hogy összesen 2000 embert kellene befogadnia Magyarországnak. Egy tízmilliós államnak!

 

Lázár János beszélt arról is, hogy szerinte Soros György pénzéből aláírásgyűjtést kezdeményezett egy civil szervezet Magyarországgal szemben, erre kapott lehetőséget az Európai Bizottságtól. Nem tudja, Soros Györgynek mi a gondja, hogy aláírásgyűjtést szervez szülőhazájával szemben – mondta.

Ez ismét csak hazugság: ugyan mutasson már Lázár bizonyítékot az állítására. Persze a bizonyíték hiánya nem zavarja a fideszeseket, köztük Orbánt, hogy már hetek óta Sorost szidják: azt az embert, aki a rendszerváltás idején egy csomó fideszesnek – köztük Orbánnak – segített, hogy Nyugaton gyarapíthassa nyelvtudását, megismerje, milyen is az a demokrácia. Hát szépen köszönik meg a jótevőjüknek!

 

Lázár úgy értékelte, hogy a csütörtöki, magyarországi helyzetéről tartott európai parlamenti vita érdektelenségbe fulladt. Megköszönte, hogy az Európai Néppárt kiállt Magyarország mellett, ugyanakkor nagyon sajnálta, hogy vannak, akik hazájuk ellen lépnek fel az EP-ben.

 

Ehhez csak annyit tennék hozzá, hogy a vita szerdán volt: nagyon tájékozott a miniszterünk. Mellesleg ha nézte volna, vagy legalább a híradásokból tájékozódik, akkor tudta volna: a megszólaló EP-képviselők közül szinte mindenki ostorozta a magyar kormány politikáját: S hogy az Európai Néppárt kiállt Orbánék mellett? Akkor hol voltak – sűrű, tömött sorokban - a felszólalóik, akik védték volna a fideszesek politikáját? Sehol! Mellesleg nem a „hazájuk ellen” lépnek fel az Orbán-kormányt bíráló magyar képviselők, hanem az Orbán-kormány ellen: a kettő nem azonos, bár Orbánék az elmúlt öt évben mind több erőfeszítést tesznek azért, hogy a magyar hazában minden vagyontárgyat, pénzt megszerezzenek maguknak, s így lassan a haza is csak az övék legyen!

 

Lázár János kérdésre válaszolva azt mondta, minden idők legszigorúbb közbeszerzési szabályát fogadták el, amelyek egyben Európa legszigorúbb közbeszerzési szabályai is, hiszen az állami vezetők egy háztartásban élő hozzátartozóit kizárja az eljárásokból. - A kormány egy elvet fogadott el, hogy távoli hozzátartozót nem zárja ki Magyarország összes közbeszerzéséből - mutatott rá.  

 

No itt is álljunk meg egy szóra. Tiborcz István, a kormányfő veje nincs kizárva, sőt, ő még csak nem is közszereplő a kormányunk szerint, noha rendszeresen együtt mutatkozik apósával. S nincs kizárva Orbán Ráhel sem, a kormányfő lánya, mert nem él egy háztartásban apjával. („Mi saját lábunkon élünk” – mondta egykoron, a csodás gazdagodásukra vonatkozó bírálatokra válaszolva. No persze: inkább a mi, az adófizetők lábán: mi finanszírozzuk az Orbán-család és a többi fideszes gazdagodását, hiszen szinte minden beruházásban van magyar közpénz. No meg az EU finanszírozza a jólétüket: hogy ők kapják meg az EU-pénzből finanszírozott beruházások lebonyolítási jogát. Tiborcz ellen más már nem is mert indulni, tudván, hogy úgyis veszteni fog.) S akkor ezek szerint Tiborcz, meg Ráhel, meg a többi fideszes rokon továbbra is lenyúlhatja a pénzünket, s az EU pénzét, csak annyit kell teljesíteniük, hogy külön éljenek a kormánytag, vagy képviselő apucitól? Aki esetleg vesz is nekik egy kacsalábon forgó palotát: láthattunk ilyent eleget az elmúlt öt évben…No ne nézzen már minket hülyének Lázár!

 

A miniszter egy másik kérdésre beszámolt arról is, hogy a felügyelete alatt lévő állami vállalatok vezetőinek felemelte a fizetését, mert nehezen talál jó szakembert, ha nem adja meg a piaci béreket. Hozzátette: ez a bankszektorban 5 millió, az energiaszektorban 4 millió, a kisebb vállalatoknál 2-3 millió forintos vezetői fizetést jelent.

 

Ennek kapcsán eszembe jut, hogy a Fidesz annak idején hogy támadta a jegybank korábbi elnökét, Simor Andrást, mert a fizetése 8 millió Ft volt: s a támadást még akkor is folytatta, mikor Simor felajánlotta: kész akár 1 (azaz egy) Ft-ért is ellátni munkáját. S mi derült ki azóta? Simor utódja, Matolcsy György (Orbán jobbkeze – mint miniszterelnökünk annak idején volt kedves közölni) tízmilliárdokat költ hobbijára, különböző alapítványok működtetésére, persze nem a saját pénzéből, miközben Magyarországon egyre nő a szegénység. S a Matolcsy-vezette jegybankban immár fejenként havi 4 millió 950 ezer Ft-ot keres a hat ügyvezető igazgató, akik közül az egyik épp a Fidesz-kormányt mindenben kiszolgáló Polt Péter legfőbb ügyész felesége…

 

A minisztert kérdésre elmondta, folyamatban van a Századvég-szerződések kiadása, ugyanakkor az ügyet politikai támadásnak tartotta. Lázár János úgy fogalmazott: ez a kormány öt év alatt 5 milliárd forintot költött tanácsadásra, "a komcsik, bocsánat a szocialisták" 2006 és 2010 között 17 milliárd forintot, s ráadásul ők (Orbánék) magyarokkal, nem pedig külföldiekkel dolgoztatnak.

 

Ennek kapcsán reagálásként inkább a Fodor Gábor vezette liberálisok közleményét idézem: „A Miniszterelnökség vezetője téved az összegben. Az igazság az, hogy a magyar állam és a Magyar Nemzeti Bank 2010 és 2015 között összesen 16 milliárd forint közpénzt költött a Századvég-csoport tanácsaira.” (S akkor még hol van a többi tanácsadó – teszem hozzá én…)  

„S Lázár János téved a külföldiek dolgoztatásának kérdésében is. A kormánynak dolgozó Századvég-csoport szerződéses viszonyban van Connie Mack és Arthur J. Finkelstein amerikai állampolgárságú tanácsadókkal, akik ily módon dolgoznak a kormánynak. Connie Mack amerikai cégeit a kormány és a Századvég összesen 1,4 milliárdos szerződésekkel bérelte fel négy évre. Arthur J. Finkelstein és kevésbé ismert amerikai kollégája, George Birnbaum 2008 óta folyamatosan adott tanácsot Orbán Viktornak, amit a miniszterelnök maga is elismert. Az összefonódás és a külföldi kapcsolat olyan erős a kormányzati, a külföldi és a századvéges szereplők között, hogy Lánczi Tamás, a Századvég vezető elemzője Finkelstein és Habony Árpád cégének igazgatója” – fogalmaz a liberálisok közleménye.

 

S a végére, ennyi hazugság után már tényleg csak két apróság! Lázár bejelentette: a kormány jóváhagyta, hogy „a szegedi Dorozsmai úton megépüljön az új labdarúgó stadion Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök vezetésével”.

Szóval a püspök fogja vezetni az építkezést? Vagy magát a labdarúgó stadiont? Most már értjük, miért ment szembe a pápa útmutatásával a menedékkérők befogadását illetően: pályamódosításra készül, új állást kapott Lázáréktól….

 

S a tájékoztatón több kérdésben is firtatták a tárcák költözését, mire Lázár jelezte, hogy a budai Várnak 1945 előtt is volt államigazgatási funkciója.

No persze, csak épp akkor még nem volt olyan járműforgalom, mint ma. Hogy fognak közlekedni a miniszterek, a minisztériumi alkalmazottak, s a hozzájuk érkező tárgyalópartnerek? Gyalog, vagy tömegközlekedéssel? Mert ha nem, akkor olyan hatalmas dugókat okoznak majd a várba jövet és menet, ami miatt egész Budapest rendszeresen megbénul majd. S hol fognak parkolni a várban? S arra vajon emlékszünk-e, hogy a Fidesz – még ellenzékben – milyen élesen támadta Gyurcsányék elképzelését, hogy a minisztériumokat egy központi negyedbe vonnák össze? Pedig Gyurcsány nem a várba akart költözni, nem az volt neki a fontos, hogy aranyozott stukkók között, csodás dunai kilátással tölthesse munkanapjait (így például nem is ment át a Sándor palotába, holott azt Orbán még az első kormánya idején miniszterelnöki palotának szánta, s ezért hozatta rendbe), hanem a Nyugati pályaudvar környéki, lerobbant övezetet hozatta volna rendbe az új minisztériumok felépítésével.

 

Hát ennyi! S mindez csak egyetlen egy fideszes sajtótájékoztató hazugságáradata volt: pedig napjában tartanak vagy tucatnyit….

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 30., hétfő

2015.12.01. 10:05 Hazugságvadász

„A bevándorláspárti erők politikai bosszúra készülnek a magyar bevándorláspolitika miatt és hazánk uniós tagsági jogainak, szavazati jogainak felfüggesztéséért lobbiznak. Így újabb nyomást próbálnak gyakorolni a magyar kormányra, hogy adja fel mindazokat az intézkedéseket, amelyekkel sikeresen megvédte Magyarországot, miközben a brüsszeli bevándorláspolitika megbukott” -–közölte hétfőn a Fidesz-frakció egy közleményben, arra reagálva, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a magyar kormány demokráciaellenes politikája miatt kezdeményezett európai aláírásgyűjtés elindítását.

Nézzük egy kicsit közelebbről a fideszes kifogásokat: nem meglepő, de ezúttal is az fog bebizonyosodni, hogy minden szavuk hazugság. Tehát az aláírásgyűjtés (vagy annak „befogadása” – az EU-bizottság ugyanis ez utóbbit tette, mondván: jogi értelemben nem lehet megakadályozni a dolgot, az állampolgároknak joguk van akciót indítani ennek érdekében) politikai bosszú, mégpedig a bevándorláspárti erők részéről? De hiszen a kezdeményezők világosan megindokolták, miért akarják elindítani az akciót, s ezekkel az érvekkel fogják agitálni az embereket is, akik ennek alapján dönthetik el: csatlakoznak, vagy sem. Hogy hangzik az indoklás? „2010-es hatalomrajutása óta Orbán Viktor kormánya megsokszorozta az antidemokratikus, idegenellenes lépéseket, az olyan akciókat, amelyek ellentétesek a jogállamiság alapelveivel.” Ez az első mondat, de az alapérv. Utána folytatódik: „ez a helyzet képes kisiklatni az EU-t, legalábbis abban a formában, aminek lényege az EU-t létrehozó szerződés 2. cikkelyében megfogalmazódott. S ráadásul a magyar hatóságok által tanúsított. a bevándorlókkal szembeni, elfogadhatatlan bánásmód nyomán attól kell tartani, hogy az ilyen típusú akciók átterjednek más tagállamokra is, olyanokra, melyeknek demokratikus kultúrája még csak most alakul ki, s törékeny.”

Tehát szó sincs arról, hogy a kezdeményezés a bevándorlók magyarországi befogadását tűzte volna ki célul: a fő probléma Orbánék antidemokratikus politikája, a jogállamiság megsértése, valamint a menekültekkel szembeni embertelenségük. Mellesleg egy polgári kezdeményezés miért akarna „bosszút állni” Magyarországon? S miért mindig Magyarországon akarnak „bosszút állni” a külföldi „ellenségek”? (Lázár János miniszter a múlt heti sajtótájékoztatóján ugyanis hasonló szavakat használt, csak épp Paks kapcsán: szerinte „az Európai Bizottság lényegében megtámadta Magyarországot azzal, hogy minden ügyben, ami az asztalán volt, eljárásokat indított.” Mint mondta, bízik abban, hogy akik kudarcot vallottak a bevándorláspolitikában, leszerepeltek a bevándorlás megállításában, azok most nem állnak bosszút, s nem a sértődöttség és düh beszél belőlük, de nehéz a tucatnyi vizsgálatot ettől függetleníteni – így Lázár.) Szóval mi ez a mánia a fideszes vezetőknél, hogy bármi történjen, ami nekik nem tetszik, az mind-mind bosszú valamiért? A cseheken, a szlovákokon, a lengyeleken, de még a románokon és a bolgárokon is miért nem áll bosszút senki? Nem lehet, hogy Lázár, Orbán és társaik egyszerűen csak elvesztették valóságérzéküket? Hogy előbb-utóbb eljutunk oda, hogy immár a földönkívülieket is okolni fogják politikájuk kudarcaiért?

S még egy utolsó dolog: mi baja is van Orbánéknak azzal, hogy valaki aláírásgyűjtést indít a polgárok véleményének megtudására? Hát nem ugyanezt teszik Orbánék a maguk „nemzeti konzultációival”? Mint pl. most a menekültkvóta elutasításáért indított akciójukkal? Nem a polgárok véleményének megismerése a legfontosabb, nem ezen alapul a kormányzásuk? Mert ők úton-útfélen ezt hangoztatják… Vagy a Fidesznek csak akkor fontos az emberek véleménye, ha ugyanazt mondják, mint amit ők hallani akarnak?

Ezek után már csak három másik dologról szólnék röviden. Szintén hétfőn Rogán Antal, az újsüttetű miniszter a parlamentben kijelentette, hogy a menekültekre vonatkozó kötelező betelepítési kvóta veszélye továbbra is fennáll, Brüsszel továbbra is erőlteti a kényszerbetelepítést az EU-n belül. No most egyrészt a kényszerbetelepítés szó használata kissé erős (hogy mást ne mondjak: hazug), mert azt sugallja, mintha Brüsszel kényszerrel hozna bevándorlókat Euróbába. Miközben jönnek ők maguktól… Másrészt ugyanaznap reggel a kormányközeli civil szervezet, a CÖF egyik vezetője, ifjabb Lomnici Zoltán azt állította az M1 tv-ben (s ezt a kormányzati propaganda olyan fontosnak tartotta, hogy az MTI-vel külön hírben ki is adatta), miszerint „a kvótarendszer már a múlté, Magyarországnak nem kell a kényszerbetelepítésben részt vennie.” Kedves elvtársak? Nem kellene egyeztetni előbb? Hogy ne teljesen ellentétes dolgokat mondjunk? Különösen, hogy látható, más dolgokban azárt gőzerővel megy az egyeztetés: hiszen milyen furcsa véletlen, de Lomnici is épp ugyanazt a fogalmat, az emberekben félelmet keltő, őket a menekültek ellen fordító kényszerbetelepítést használta.…

Ugyanezen a témához tartozik, hogy a múlt hét csütörtökön Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának politikai államtitkára kijelentette: a magyar egészségügyben a migránsok esetleges letelepítése, ellátása egy teljes kórházi kapacitás felépítését, kialakítását igényelné, ami több tízmilliárdos költséget jelentene. S szerinte egy átlagos magyar ember egészségügyi ellátását alapul véve két év alatt kellene annyit költeni a bevándorlókra, mint az idei kórházi adósságrendezés.

No most Rétvári hazudozása helyett itt is próbáljunk a valóság talaján maradni. Az EU-tagállamok belügyminiszterei idén szeptemberben szavazták meg a kötelező kvótarendszert, azaz hogy a következő két évben 120 ezer, már az EU területén lévő menekültet telepítenének át más országokba: ebből Magyarországra mintegy 2000 ember befogadása jut. A majdnem 10 milliós Magyarországra 2000 ember jönne! Ezt interpretálja Kósa, Rogán és a többi fideszes vezető immár hetek óta úgy, mintha egy „szegednyi embert”, azaz több mint százezer bevándorlót hoznának letelepedésre Magyarországra – s mit sem számít nekik az igazság, hazugságaikat nap mint nap megismétlik. Ez a kétezer ember igényelné egy teljes kórházi kapacitás felépítését? Akkor ezek szerint Magyarországon 5000 kórház működik? (5000-szer 2000, ez adja ki a tízmillió embert.) Ráadásul a magyar lakosság egyre csökken, egy év alatt jóval többel, mint a hírekben szereplő, tervezett 2000 bevándorló: így tehát szó sincs új kórházak szükségességéről. S vajon arról nem tudnak a fideszes barátaink, hogy az érkező menekültek többsége fiatal, 20-as, 30-as éveiben járó ember, akik ennek megfelelően még elég jó erőben vannak (amit az is mutat, hogy egyáltalán meg tudták tenni gyalog a több ezer kilométeres utat – ugyan hány magyar lenne képes ezt utánozni), azaz korántsem igényelnek annyi egészségügyi ellátást, mint „egy átlagos magyar ember.”

S végül, hogy ne csak politikáról beszéljünk: szintén a múlt csütörtökön az MTI kiadott egy közleményt, amelyben két magyar „szakértő” próbálta cáfolni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) minapi, nagy port felvert bejelentését a vörös húsok ártalmatlanságáról. „Szakértő” – írom, így idézőjelben. Mert az egyik aláíró szakállatorvos, toxikológus, igazságügyi szakértő, a másik meg állatorvos, ügyvéd, természetvédelmi szakmérnök. Nyilvánvalóan, amit ők mondanak, az teljesen hiteles, autentikus ebben a témakörben! Csakhogy ilyen alapon akkor én meg atomfizikus vagyok, meg tengerbiológus is, meg csillagász: mindenhez értek, mindenben szakértőként nyilatkozhatok. S a nyilatkozatomat nyilván meg is jelenteti az MTI, ezzel mintegy rangot kölcsönözve neki: ha már az MTI megírta, akkor biztos igaz lehet… No persze!

S ráadásul amiket írnak: csak legalább ne néznék hülyének az olvasót! Például azt állítják a közleményükben, hogy a tanulmány nem a WHO-tól származik, hanem a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (International Agency for Research on Cancer, IARC) dokumentuma. Csakhogy az IARC épp a WHO szervezete, mint azt bárki, aki tud angolul, az interneten egy másodperc alatt ellenőrizheti. No meg azt írják, hogy a WHO egy néhány nappal későbbi közleményben elhatárolódott az IARC álláspontjától: ez sem igaz, a hivatkozott közlemény ennek épp az ellenkezőjét mutatja.

 

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 20., péntek

2015.11.21. 11:43 Hazugságvadász

„Mára beigazolódott, hogy a terroristák a migránsáradatot felhasználva érkeztek Franciaországba, Svédországba és még ki tudja, hova” – ezt írta a Fidesz frakciója pénteken az MTI-hez eljuttatott, s a hírügynökség által kiadott közleményében.

„A terroristák”? Hát kedves fideszes elvtársak, ez megint csak duma, megint csak hazudozás: szó sincs róla, hogy a párizsi merényletek elkövetői mind-mind a menekültáradattal jöttek volna. Éppen ellenkezőleg: a Bataclan színháznál öldöklő 3 ember közül kettő francia volt, a harmadikat még nem azonosították. A Stade de France-nál akcióba lépett kommandó 3 tagja közül egy francia, kettőt még nem tudtak egyértelműen azonosítani, bár közülük kettőnek az ujjlenyomatait valóban regisztrálták Görögországban, a menekültek között. (De továbbra sem tudni, milyen állampolgárok, azaz például nem arról van-e szó, hogy Szíriába harcolni kiutazott nyugat-európai fiatalok jöttek vissza ilyen módon – ahelyett, hogy felültek volna a repülőre…) S a Párizs utcáin, különböző kávéházakra, vendéglőkre tüzet nyitó kommandó mindkét tagja francia állampolgár volt. Az egész akció kitervelőjének tartott Abdelhamid Abaaoud pedig belga. Szóval nem a menekültáradattal érkezők vitték a prímet a terrorakcióban! Nem véletlen, hogy az Európai Unió „legfőbb terrorszakértője” (terrorizmus elleni koordinátora), Gilles de Kerchove épp pénteken egy francia műsorban kijelentette: nem hisz abban, hogy az Iszlám Állam a menekültek révén szivárog be Európába. „Ha akad is egy-két eset – s ezeket még ellenőrizni kell -, az is valószínűleg az IÁ taktikai jellegű manővere, hogy kétségeket ébresszen, és elbizonytalanodást okozzon abban a kérdésben, hogy kell-e segítenünk a menekülteket” – mondta az uniós illetékes.

S mindezt a fideszesek ugyanúgy tudják, mint én: csak épp a kormánypárti politikusoknak semmi sem drága, ha a lakosság félelemérzetének felkorbácsolása a cél. Pedig Graham Watson, az európai liberális pártok szervezetének vezetője pénteken épp Budapesten emlékeztetett: „Az Európába érkező menekülteket nyitott szívvel kell üdvözölni, mert ők ugyanazon terrorizmus elől menekülnek, amivel Európának is szembe kell néznie. Ha hatvan éve a Nyugat nem zárta le a határokat 200 ezer magyar menekült előtt, akkor ezt ma nekünk sem szabadna megtennünk!”

Ha belegondolunk, hogy egykor a Fidesz is liberális pártként indult, s hol van ma már ettől! Az általa végrehajtotthoz hasonló, hatalmas pálfordulásra, egykori nézeteik elárulására kevés példa van a történelemben. A fideszes vezetők közül egyetlen ember van, aki még próbál tisztességes lenni ebben a kérdésben (is): Pokorni Zoltán, a korábbi frakcióvezető, aki mára kivonult a parlamenti politizálásból, egy pénteki fórumon kijelentette, hogy a migráció valódi dilemma elé állította a társadalmat, s ezért az erről szóló vitában bántó a kétely nélküli határozottság. Azaz – hogy lefordítsuk magyarra ezeket a szavakat – bántóak a Fidesz-vezetők kategorikus kijelentései a bevándorlók és a terroristák összemosásáról, a bevándorlók elleni félelem szításáról. Aligha véletlen, hogy Pokorni a következő Fidesz-kongresszuson immár végleg távozik a párt élvonalából, feladva eddigi pártalelnöki tisztségét is…

Pénteken egyébként Orbán is megszólalt: szokásos rádióinterjújában tett néhány „kétely nélküli határozottságot” tükröző kijelentést a menekültekről (nem térek rá vissza, az előbb írtam épp eleget ebben az ügyben), no meg Paksról, az Európai Bizottság csütörtöki lépéséről. Ezzel sem foglalkoznék bővebben (lásd előző napi bejegyzésemet), csak közlendőjének egy elemét említeném. Finnországra hivatkozott, ahol szerinte szintén nem tendereztették meg az atomerőmű építését, s ennek kapcsán kettős mércét emlegetett. Csak épp azt felejtette el megemlíteni, hogy Finnországban nem az állam építteti az erőművet, egy fillért sem ad hozzá (azaz nem az adófizetők állják a költségeket, mint minálunk) – a finneknél magánberuházásban épül az atomerőmű. Ha a vállalkozásban részt vevő cégek számítása beválik, ők nyernek rajta – ha nem, ők veszítenek. Nálunk viszont mindenképp mi, az egyszerű emberek fogunk fizetni. Micsoda különbség, Orbán úr!!!

S végül már csak két pénteki „apróság”. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter volt oly kedves, s azt állította, hogy „Magyarország Kína európai gazdasági expanziójának hídfőállása”. Hídfőállás: ez olyan terület, amelyen keresztül bejutunk, betörünk valahova, egy országba, vagy egy piacra. Tehát Magyarország lenne Kína számára az a terület, ahonnan egész európai expanziójukat végrehajtják? Innen kiindulva árasztják el árucikkeikkel egész Európát? Nem pedig a 80 milliós Németországból? Vagy a hatalmas tengeri kikötőkkel rendelkező Angliából, Franciaországból, esetleg Rotterdamból? Egyáltalán hogy jut el Magyarországra az a rengeteg kínai termék, amely azután a „magyarországi hídfőből” tovább áramolhat Európa összes többi országába? Szóval Szijjártó úr, ha már hazudunk, legalább meg kellene próbálni mindezt kicsit hihetőbben tenni!

S a másik téma: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken kijelentette: „az elmúlt fél évben a három nagy hitelminősítő cég mindegyike változtatott Magyarország megítélésén, mindhárom hitelminősítőnél pozitív kilátással szerepel az ország.” No most ez egyrészt nem igaz: csak kettőnél van pozitív kilátás, a harmadiknál nincs. Másrészt pedig a kijelentésből épp a lényeg hiányzik, ezt Varga „elfelejtette” hozzátenni: legyen bármilyen a kilátás, a mindent meghatározó tény egyelőre az, hogy mindhárom hitelminősítő továbbra is bóvlinak tartja a magyar papírokat. Bóvlinak, azaz befektetésre nem ajánlottnak! S micsoda meglepetés: a három hitelminősítő egyike, a Fitch Ratings épp péntek este jelentette be, hogy továbbra sem változott álláspontja, azaz marad a bóvli kategória.

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 19., csütörtök

2015.11.20. 11:04 Hazugságvadász

Az Európai Bizottság a paksi atomerőmű bővítése ügyében a közbeszerzésre vonatkozó uniós szabályok megsértése miatt kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország (azaz az Orbán-kormány) ellen – ezt jelentették be csütörtökön Brüsszelben.

A magyar kormány szokása szerint reagált: hazudozással. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: Magyarország „visszautasítja azt a politikát, amelyben Brüsszel megtiltaná, hogy kereskedelmi megállapodást kössünk uniós kívüli országokkal”. Nagyon helyes: egy ilyen tilalmat valóban vissza kellene utasítani. Csakhogy erről szó sincs, Brüsszel semmi ilyent nem mondott. Az EU azt kifogásolta, hogy Orbánék „versenyeztetés nélkül, nem átlátható folyamat részeként” ítélték oda a paksi korszerűsítésre, illetve új reaktorblokkok építésére vonatkozó szerződést. Lázár tehát olyan dolgot állít, ami nem igaz: ilyen alapon akár azt is mondhatta volna, hogy „Magyarország visszautasítja, ha Brüsszel minden magyart Ázsiába való visszaköltözésre kötelez.” Itt is jól hangzik a felháborodás, s egy ilyen lépést is joggal utasítana vissza – csak éppen szó sincs erről!

Mellesleg – hogy egy pillanatra visszatérjünk a brüsszeli indokláshoz – könnyen belátható, hogy az EU-nak igaza van: ha nincs versenyeztetés, akkor nincs esély arra, hogy a konkurens cégek ajánlatai csökkentsék az árat. S persze – a színfalak mögötti döntéshozatallal – annak is jóval nagyobb a kockázata, hogy az egész ügyletet korrupció, csúszópénzek, egyes kormányközeli oligarchák (sőt egyes politikusok) váratlan meggazdagodása kíséri majd. S mindezt természetesen majd nekünk, egyszerű embereknek kell kifizetnünk a megemelkedett adóinkkal!

Persze a Fidesz-frakció sem akart lemaradni a valótlan állítások terén! Reagálásában ugyanis azt állította, hogy Brüsszel döntése újabb támadás a rezsicsökkentés ellen!

No most egyrészt a világpiaci olaj- és gázárak csökkenése miatt más országokban sokkal nagyobb „rezsicsökkenés” volt az elmúlt években, mint amit Orbánék idehaza nagy hangon propagálnak: azaz nekünk magyaroknak nem csak a rezsicsökkentésről folyó folyamatos hazudozást kellett végighallgatnunk, de még anyagilag is kevesebbet nyertünk, mint számos más külföldi ország lakosai. Másrészt már milliószor elmondták a szakértők: Paks bővítése nagyon drága mulatság lesz, az ott megtermelt áramot olyan áron kell majd adni ahhoz, hogy az építkezések költségei megtérüljenek, hogy jelentős áramáremelések várhatóak. Szó sincs róla, hogy Paks bővítése garantálja Magyarország számára az olcsó áramot. Épp ellenkezőleg: a drága áramot fogja garantálni. Azaz megint mi, egyszerű emberek fogunk fizetni – csak azért, hogy valakik mások megszedhessék magukat.

Kedves fideszes barátaink: tudják, hogy mi garantálná az olcsó áramot? Ha Magyarország a megújuló energiaforrásokba, azaz mondjuk a napelemekbe, a szélerőművekbe fektetne. Ezek jóval olcsóbban telepíthetőek, nem kerülnének legalább 12 milliárd euróba, mint Paks. S a világ többi részén mindenütt ezek felfutása látható. No persze azokon a helyeken nem ilyen Orbán-félék irányítják az országot, azokon a helyeken tényleg a lakosság hosszú távú érdekei számítanak….

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 5., csütörtök

2015.11.06. 17:10 Hazugságvadász

 

A Fidesz csütörtökön kiadott egy közleményt, amely a kormánypárti propaganda mélypontját jelenti: azt már tudjuk a fideszesekről, hogy nem szoktak igazat mondani, de az azért még náluk is unikum, hogy egy anyagnak egyetlen mondata se legyen igaz! Márpedig most ez történt….

 

Kezdjük rögtön a címmel: ebben felróják, hogy „a szocialisták kormányon bért csökkentettek, most emelést követelnek.” Hogy a szocialista kormányok, azaz Medgyessy és Gyurcsány kabinetjei bért csökkentettek volna? Érdekes, én máshogy emlékszem: nem Medgyessy alatt történt a közalkalmazottak 50 százalékos béremelése? Nem ekkor vezették be a 13. havi nyugdíjat? Amit ugyan Bajnai alatt a világgazdasági válság miatt meg kellett szüntetni, de addig is, jó néhány éven át jelentős könnyebbséget hozott az idős embereknek. S a Fidesz szerint mostanában már szárnyal a magyar gazdaság: akkor hát ők miért nem vezetik be újra? A Fidesznek ezek szerint nem fontos az idős emberek sorsa?
 

    A Fidesz szerint kormányon a szocialisták "magas adókkal büntették a munkavállalókat, elvették tőlük a családi adókedvezményt, félmillió embert tettek munkanélkülivé, tönkretették a gazdaságot és a hazai vállalkozásokat, akik a legtöbb embert foglalkoztatják". Ezek is hazugságok! Magas adók? A Fidesz alatt lett az áfa – amit mindannyian fizetünk, vegyünk bármit a boltokban – 27 százalékos, ami egész Európában rekordnak számít: büszke lehet rá Orbán. A családi adókedvezmény csak azoknak segít, akik tudnak adót fizetni: épp a legszegényebbek, akik a leginkább vannak rászorulva, semmit sem kapnak ebből. A szocialisták viszont összevonták a családtámogatás három elemét, többek között a gyermekek után járó adókedvezményt egy új támogatási formába, s láss csodát: a gyerekek alanyi jogon kapták meg az egységesített, de magasabb összeget. Félmillió embert tettek munkanélkülivé? Nem a szocialisták, hanem a világgazdasági válság miatt nőtt a munkanélküliek száma: de aki dolgozott, az normális munkát végezhetett, s nem kellett százezreknek éhbérért közmunkásként tevékenykedni, másoknak (szintén százezreknek) pedig külföldre menni, hogy egyáltalán meg tudjanak élni. A Fidesz-kormány alatt százezrek hagyták el az országot: hogy lesz így nyugdíja a mai középkorúaknak, fiataloknak? S ki fogja ápolni az időseket, ha gyerekeik már távoli országokban élnek? S a szocialisták tönkretették a gazdaságot? Hiszen épp Orbán Viktor ismerte el 2010 nyarán, már miniszterelnökként, hogy az ország gazdasági ügyei rendben vannak! (ATV-nak adott 2010 júliusi interjú.)     No de lássuk a Fidesz-közlemény folytatását: kormánypárti barátaink sajnos itt sem tudnak igazat mondani. Szerintük a polgári kormányzás óta a gazdasági növekedés és a munkanélküliség csökkentése Európa élén jár (azért ne nézzenek hülyének: 2012-ben 1,7 százalékkal csökkent – nem nőtt, hanem csökkent - a magyar gazdaság: ez is jó eredmény? S épp csütörtökön hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság, hogy az idei ütemhez képest jövőre csökkeni fog a magyar gazdasági növekedés: ez is pozitívum?) A munkanélküliség csökkenése? Persze, főleg a nem sok értéket létrehozó, ám szinte kényszermunkának számító közmunka miatt! S egyébként is: a lényeg itt nem a statisztika, hanem hogy vajon jobban élnek a magyarok, mint korábban? Dehogy!

A Fidesz szerint 2010 óta minden évben nő a minimálbér és töretlen a reálbérek növekedése; "az a célunk, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb személyi jövedelemadóját", ezért felére csökkentették és jövőre tovább mérséklik ennek kulcsát. Csakhogy hiába növelte Orbán a bruttó minimálbért, egyben meg is adóztatta azt: a lényeg a nettó bér, az, ami az ember zsebében marad, amit el tud költeni, s ez 2010-ben, a kormányváltáskor 60200 Ft volt, s 4 évvel később, 2014-ben is csak 66500 Ft. Négy év alatt 6000 Ft emelés: de hisz ez semmi! Ettől nem fognak jobban élni a magyarok! Különösen, hogy 2012-ben, azaz már szintén Orbán alatt Magyarországon volt Európa legnagyobb inflációja: abban az évben a pénz értéke 5,7 százalékkal romlott, azaz elvitte a 6000 Ft-os emelkedés több mint felét! Hát erre se lehetnek büszkék Orbánék.

S hogy a cél az, hogy a magyar dolgozók fizessék Európa egyik legalacsonyabb jövedelemadóját? De hisz más adóknál meg éppen hogy egyre többet fizetünk, még a bőrt is lenyúzzák rólunk! Az ÁFÁ-t már említettem: de egyébként is, Orbánék az eddigi öt év alatt nagyobb megszorításokat vezettek be, mint Gyurcsány és Bajnai. Távközlési adó, bankadó – ezt végül mind mi, a fogyasztók fizetjük. Chips-adó, hipermarket-adó, tranzakciós illeték emelése, cafeteria adójának emelése, s még folytathatnám napestig. Akkor hát mi van, kedves fideszesek? Ráadásul már Bajnai alatt 10-ből 9 adózó 17 százalékos személyi jövedelemadót fizetett (ezt kellett alkalmazni, ha az éves jövedelem 5 millió Ft alatt maradt) – ezt csökkentette Orbán 16 százalékra, 2016-ban pedig 15 százalék lesz. Tényleg óriási csökkentés: 6 év alatt 2 százalék. S még van képük a fideszeseknek azzal dicsekedni, hogy felére csökkentették a kulcsot! Ezek tényleg hülyének nézik a magyarokat!

 

 

1 komment

A legnagyobb fideszes hazugságok - november 4., szerda

2015.11.05. 11:17 Hazugságvadász

Victor Ponta román miniszterelnök bejelentette szerdán a lemondását, így reagálva a múlt heti bukaresti diszkótűzre, amely több tucat ember halálát követelte. - Megtörtént az első lépés a román politika megtisztulása felé – így kommentálta a történést a Fidesz romániai szövetségese, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP).

Hát akkor lássuk egy kicsit alaposabban ezt a kérdést. Egyetlen épeszű ember sem gondolhatja, hogy Victor Pontát (vagy bármely ország bármely miniszterelnökét) bármiféle felelősség terhelné egy diszkótűzért. Hiszen nem ő adja ki az engedélyt a diszkó üzemelésére, nem ő az, aki rendszeresen ellenőrzi ott helyben a szabályok betartását, vagy be nem tartását, stb. Ha ő emiatt mégis lemond, azzal igen magas erkölcsi mércét állít: olyan ez, mint a japán közlekedési miniszter esete, aki lemond, ha a vonat öt percet késik. Egy ilyen lépés tiszteletet érdemel – nem pedig olyan hazugságokat, mint amik a Fidesz-szövetséges EMNP közleményében szerepelnek, hogy pl. „Victor Ponta vezetése alatt Románia szinte minden tekintetben erkölcsi mélypontra süllyedt…” Hát ha egy ilyen politikus az erkölcsi mélypontot jelenti, akkor mit mondjunk Orbánról és a többi fideszes vezetőről? Hiszen halálos tragédiák sajnos Magyarországon is rendszeresen történnek (ott van pl. a West Balkán szórakozóhelyen történt tűzeset, vagy a vörösiszap-katasztrófa, mindkét helyen emberek haltak meg) – Orbán mégsem mondott le egyik után sem! Úgyhogy inkább arról van szó, hogy Ponta baloldali politikus, s a jobboldal – mint Orbántól tudjuk – örül, ha „megölheti” ellenfeleit.

Más. A Fidesz-frakció szerdai közleménye szerint a Demokratikus Koalíció most fokozatos minimálbér-növelést követel, miközben egy éve még eltörölte volna a kötelező minimálbért.

Mint minden fideszes megnyilatkozásnál, itt is érdemes kételkedni, vajon igaz-e, amit a kormánypártunk állít. Nézzünk hát utána. S csodák csodájára itt is kiderül: természetesen nem igaz a Fidesz-közlemény. A Demokratikus Koalíció választások előtti programjában (20. oldal) nem az áll, hogy szűnjön meg a kötelező minimálbér, hanem hogy „az állam vonuljon vissza a minimálbér megállapításától, bízza a béralkut a szociális partnerekre”. Hát erről ennyit. Illetve még egy dolog: a minap bejelentették, hogy új szóvivője van a Fidesz-frakciónak (Halász János, aki többek között az első Orbán-kormány idején végrehajtott, igencsak gyanús ingatlanjuttatások levezénylésével vált híressé-hírhedté) – s a jelek szerint az új szővivő alatt a Fidesz-kommunikáció ugyanúgy hazudik, mint elődei alatt: nincs változás…

Más. Mikola István, a külügyminisztérium államtitkára (tudjuk: az a Fidesz-politikus, aki 2006-ben még Orbán miniszterelnökhelyettes-jelöltje volt) szerdán Párizsban, az UNESCO egyik tanácskozásán kijelentette, hogy a magyar közoktatás célja a mindenki számára elérhető, élményjellegű tanulás. ÉLMÉNYJELLEGŰ TANULÁS? Hát eszénél van Mikola? Járt ő mostanában magyar iskolában? Sok minden jellemzi az oktatási rendszerünket, de az az egy biztosan nem, hogy élményjellegű lenne a tanulás, vagy hogy efelé haladnánk.

S végül szerdán Washingtonban egy kongresszusi meghallgatáson egy republikánus képviselő, Jeff Duncan bírálta Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet múlt heti magyarországi beszédét, az abban szereplő, a magyar kormányra vonatkozó bírálatokat. Az MTI – ellentétben a Bell-beszéddel, amelyről egy szót sem adott, holott a közgázon hangzott el, igazán nem került volna nagy fáradtságba egy újságírót átküldeni a Naphegy térről a Duna másik partjára – ezt a meghallgatást igen részletesen ismertette, szinte szóról szóra lehozva Duncan minden szavát. A közmédiát jellemző hírhamisítás miatt azonban néhány dolog valahogy még így is elsikkadt a tudósításból: egyrészt, hogy a republikánusok szokás szerint minden alkalmat kihasználnak a demokrata kormány sarokba szorítására, s így csináljon bármit az Obama-kormányzat (Líbiában, Irakban, vagy akár Magyarországon), a republikánusok hazai, pártpolitikai okok miatt azt mindig is bírálni szokták. Másrészt pedig, hogy Duncan barátunk már régóta a magyar kormány – igen kisszámú – washingtoni „barátai” közé tartozik: nem kellett hosszan kutakodni az interneten, hogy megtaláljuk a Hungarian Lobby (egy amerikai magyar szervezet) 2013-as felhívását, amelyben Duncan neve már ott van, mint magyar ügyekben szereplő politikus, aki többek között az amerikai külügyminiszternek írt levélben sürgette az „elnyomott” romániai és szlovákiai magyarság megvédelmezését, s akinek a Hungarian Lobby ezért nagyon hálálkodott is.

Mellesleg, ha már szóba került a múlt heti budapesti Bell-beszéd, hadd térjek még vissza rá egy perc erejéig. A közmédia természetesen hazudott, mikor azt mondta utólag: azért nem küldtek embert tudósítani, mert nem gondolták volna, hogy hírértékű lesz az esemény. Hiszen ott volt a meghívóban feketén-fehéren: a nagykövet (s nem Burkina Faso nagykövete, hanem a világ első számú hatalmáé) a magyar-amerikai kapcsolatok jelen helyzetéről fog beszélni. Az elmúlt egy év magyar-amerikai viszálya után ez nem tűnt elég érdekesnek?

S a másik hazugság: hogy ha már nem küldtek saját embert, legalább átvehették volna más médiumok (Index, Origo, Népszabadság, stb.) tudósításainak lényegét, de ezt sem tették, mert „ezzel hitelesítették volna ezeket a beszámolókat.” Hát ezek tényleg hülyének nézik az embert. Hányszor, de hányszor olvasható az MTI anyagaiban hivatkozás más médiumok beszámolóira. (Mostanában leginkább a Fidesz-közeli pestisrácok.hu anyagait találja az MTI hírértékűnek, de közölt már számtalanszor pl. Index-anyagokat is – hogy ne is szóljunk az Ángyánt megrágalmazó Napraforgó-blogról, amelynek rögtön első bejegyzését azonnal le is közölte az MTI, így próbálva belerúgni a Orbánt a kormányfő hazug ígéretei miatt elhagyó Ángyánba, a lemondott földművelésügyi államtitkárba.) Tehát máskor nem gond, ha más médiumok anyagait közli az MTI – de most, hogy valaki Orbánt bírálja, ez már „nincs szokásban”. No persze…

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - október 21., szerda

2015.10.22. 19:40 Hazugságvadász

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly bejelentette, hogy az Ökotárs Aéapítvány nevű civil szervezet törvénytelenül kezeli a Norvég Civil Alap pénzeit. (Ezt Norvégia adja a magyar civil szféra támogatására.)

Ezt követően a kormányszervek valóságos hadjáratot indítottak az Ökotárs ellen: a szervezet székhelyén házkutatást tartottak, adószámát felfüggesztették, tevékenységét megpróbálták ellehetetleníteni. A cél nem pusztán az Ökotárs által kezelt pénzek elvétele volt (hogy ezentúl a kormányzat dönthessen erről is – miközben tudjuk, mi történik azokkal a pénzekkel, amikre Orbánék ráteszik a mancsukat, lásd a magánnyugdíjpénztárak 3000 milliárdját), hanem még inkább a civilek megfélemlítése. S ennek érdekében még az sem volt nagy ár a kormányzat számára, hogy nagyon megromlott Magyarország viszonya Norvégiával: az oslói kormány ugyanis teljesen törvényesnek ítélte meg az Ökotárs tevékenységét, s nem engedett a magyar hatóságoknak.

Közben persze kiderült, hogy Orbánék – szokásuk szerint – ezúttal is egyfolytában hazudtak és alap nélkül vádaskodtak. A bíróság ugyanis törvénytelennek minősítette a rendőrségi házkutatást, majd a héten még a kormány ellenőrzése alatt működő adóhatóság, a NAV is bejelentette: megszüntetik az ügyben zajló nyomozást, mert nem állapítható meg bűncselekmény.

Hoppá! Még a NAV szerint sem történt bűncselekmény – de ennek ellenére az Ökotársat, s a többi civil szervezetet meghurcolták. Hol vannak a felelősök, s milyen büntetést kapnak ezért? Hiszen az Ökotárs vezetői, munkatársai nem miniszteri bársonyszékből, havi 2 milliós fizetésért, juttatásért végzik munkájukat, ellentétben vádlóikkal. Ők tényleg sokat kockáztattak a hatósági vegzálás miatt – míg Orbánék minden kockázat nélkül vádaskodhattak. A minimum egy őszinte bocsánatkérés lenne, s a norvég pénzek ügyében a kormányzati kampányt irányító politikusok azonnali lemondása. Ám ennek épp az ellenkezője történt, hiszen Lázár – az egész vádaskodás kirobbantója, a kormányzati hajsza vezetője – szerdán azt közölte: a NAV döntése ellenére is kitart amellett, hogy az Ökotárs törvénytelenül működik, mert neki a dokumentumok áttekintése során az a meggyőződése alakult ki, hogy a szervezet nem tartotta be a magyarországi szabályokat és ugyanannak a körnek juttatta az összes forrást.

Hogy nem szakad le az ég ekkora pofátlanság nyomán! Mindegy, hogy a nyomozás mit derít ki, az Lázárnak nem számít? Még a saját kormányzati szerveknek sem hisz? Mivel a tények nem igazolták a vádjait, ez most már nem pusztán hazudozás, de egyenesen rágalmazás! Ráadásul az a Lázár beszél arról, hogy egy civil szervezet úgymond „ugyanannak a körnek juttatta az összes forrást”, aki a Fidesz egyik vezető politikusaként azután valóban ezt csinálja már öt éve: gondoljunk csak a trafikmutyira, a földpanamára, Simicska – majd hogy ő kiesett a pikszisből, most Vajna – gyors meggazdagodására! Hát ennek az embernek tényleg van bőr a képén. Ráadásul már régóta tudjuk róla, hogy hazudozó (csak egy példa: idén tavasszal többek között azzal indokolta az M4 autópálya építésének leállítását, hogy Brüsszel kartellgyanút fogalmazott meg az építők – így az Orbánék szemében új közellenséggé vált Simicska – ellen, de utóbb kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz). Tudjuk róla, hogy lenézi az átlagembereket („akinek nincs semmije, az annyit is ér” – mondta még hódmezővásárhelyi polgármesterként). S azt is tudjuk, hogy szerinte ami az átlagembernek kötelező, azt ő nyugodtan megsértheti (hiába kötelezte a bíróság, hogy adja ki egyes külföldi útjainek elszámolását, a luxusszállókban közpénzen – azaz a mi adónkból – eltöltött napok költségeinek pontos részleteit, ő ezt semmibe vette. Másnak kötelező a bírósági döntések betartása, neki nem.)

Úgyhogy Lázár János az én szememben mostantól kezdve egy nagy nulla: mondjon bármit is a sajtótájékoztatóin, semmit sem szabad elhinni szavaiból, s az újságíróknak ezentúl csak egy kérdést kell neki állandóan feltenni, mégpedig azt, hogy „miért nem mondott már le sorozatos hazudozásai miatt”?

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - október 3., szombat

2015.10.04. 16:38 Hazugságvadász

Mottó: „Megtanultam, ha lehetőség van rá, öld meg az ellenfelet” – Orbán mondta nyugati diplomatáknak (Origo, 2011. 09.05)

 

Az Igazságügyi Minisztérium a leghatározottabban visszautasítja a volt miniszterelnök igazságszolgáltatásnak címzett fenyegetését – mondta Répássy Róbert, a tárca államtitkára szombaton az MTI-nek Gyurcsány Ferencnek a Sukoró-ügyben elhangzott szavaira reagálva.

Gyurcsány ugyanis az úgynevezett Sukoró-perben szerdán született elsőfokú ítéletet pénteken úgy kommentálta, miszerint Orbán, Polt Péter legfőbb ügyész, Kovacsics Gábor eljáró ügyész, Handó Tünde legfőbb bíró és az ítélkező bíró, Somogyváriné Csendes Mária felelni fog majd mostani tetteiért. Ugyanis a Sukoró-ügyben szerdán hozott ítéletek azt mutatják, hogy az igazságszolgáltatás egy része törvénytelenül, politikai elvárásoknak eleget téve működik. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke, volt miniszterelnök pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján a diktatúrákra jellemző súlyos bűncselekménynek nevezte, hogy a hatalom a bíróságot felhasználva bebörtönzi ellenfeleit. S a volt miniszterelnök a történtek miatt az említett öt embernek azt üzente, "ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre", mert tettük nem fog következmények nélkül maradni, a hatalom bukását követően "kinyitjuk az aktákat és akkor a mai vádlókból vádlottak lesznek" és tisztességes eljárásban bizonyítják majd bűnösségüket.

Mi történt szerdán? Négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját a Sukoró-ügyként ismertté vált perben első fokon a Szolnoki Törvényszék. Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatója halmazati büntetésként 3 év 6 hónap letöltendő börtönt kapott. A bíróság az első- és a másodrendű vádlottat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. S hogy miért? Mert szerinte a sukorói kasztinóberuházással összefüggő telekcsere-szerződés teljesülése esetén 1,294 milliárd forint kár érte volna az államot.

Az ítélet elég nagy meglepetést okozott, mert a független megfigyelők (sőt mindenki, aki jártas a jogban) felmentést, a teljesen alaptalan vádak megdőlését várták.

A Sukoró-ügy lényege: külföldi befektetők egy kaszinóvárost akartak létrehozni a Velencei-tó mellett, s ehhez a területet egy telekcserével biztosították volna. Ám az általuk felajánlott cseretelek néhány szakértői vélemény szerint kevesebbet ért, mint a kért sukorói föld: így azután 1,29 milliárd forint kár érte volna az államot. Érte volna: a csere ugyanis nem történt meg, így a földcseréből származó kár nulla forint. Abból viszont, hogy így eleve nem épülhetett meg a kaszinóváros, hogy a sukorói földterületen ma is csak a gaz nő, óriási károk származnak, s ezek valódiak: a kaszinóváros ma már működne, az állam az első 10 évben 50 milliárd forinthoz jutott volna a pótlólagos adóbevételekből, 3500 ember kapott volna munkalehetőséget a térségben, s az ő bérük utáni adók, járulékok szintén az államkincstárt gyarapították volna. Lett volna 1,29 milliárd veszteség (ha ugyan lett volna: mert a szakértői vélemények eltérőek, vannak olyanok, miszerint egyáltalán nem volt aránytalan a két földterület értéke) – ellenben elestünk nagyjából 100 milliárd adóbevételtől. Ami azt jelenti, hogy nekünk, egyszerű állampolgároknak ennyivel kevesebbet kellett volna adóként befizetnünk az államnak, ha Sukoró megvalósul. Hát köszönjük szépen, Fidesz!

Magyarán tehát az államot a telekcsere-szerződés miatt nem érte kár, a két vádlott mégis letöltendő börtönt kapott. Az államot viszont igenis komoly kár érte amiatt, hogy a Fidesz megbuktatta az egész projektet: ez utóbbi kárösszeg 100 milliárd körül van. Akkor hát egyszerű logika alapján is belátható: ami „bűn” az egyik oldalon, az ugyanúgy bűn a másikon: Orbánék csak Sukoró miatt legalább 320-320 év börtönre (80-szor 4 évre) számíthatnak, ha eljön a számonkérés ideje. S az el fog jönni: a végtelenségig ők sem tudnak a hatalmon maradni, s bukásuk után bíróság előtt, törvényes eljárásban számot kell majd adniuk, hogyan tették tönkre Magyarországot. S akkor hol van még a többi kétes ügyük? A kormány például idén döntött a dohányellátás átszervezéséről, s az üzletet Lázár János miniszter kebelbarátjának, Sánta Jánosnak adtaák: az általa vezett Continental-csoport 20 évre, évi 600 millióért kapta meg a nagy bulit. A versenytársak évi 6 milliárd forint koncessziós díjat ajánlottak. A különbség 10-szeres: Lázárék mégis lesöpörték az asztalról a nagyobb ajánlatot. Hát mi ez, ha nem hűtlen kezelés? Az állam megkárosítása: a kár legalább 100 milliárd itt is. S ezúttal ráadásul nem „lehetőségről”, a hűtlen kezelés „kísérletéről” van szó, hanem tényleges tettről: az buli létrejött, Sántáék tényleg megkapták bagóért az üzletet. Akkor hát minden fideszes kormánytag, parlamenti képviselő, aki ebben szerepet játszott, a szerdai ítélet nyomán itt is legalább évtizedekre számíthat börtönben. S hol van még az összes többi törvénytelenség: a trafikmutyi, a földpanamák, a fidezzes oligarchák zsíros üzletei, Rogán egyre csak bővülő lakása, stb. Szóval Gyurcsánynak igaza van: egy új, demokratikus kormány beiktatása után lesz dolga a bíróságnak.

Mert azt az egyet azért ne feledjük: az igazságot helyre kell majd állítani. Minden kormánytagnak, kormányzati tisztségviselőnek, fideszes-KDNP-s politikusnak, mindenkinek, aki szerepet játszott a 2010 utáni orbáni korszakban, számot kell majd adnia, hogy neki személyesen milyen szerepe volt a törvénytelenségek létrejöttében. Gondolom, ez ellen Orbánnak sem lehet kifogása, hiszen ő még hatalomra kerülése előtt, 2010 februárjában a köztévében az elszámoltatások fontosságát hangsúlyozta, mondván: „az elszámoltatások meg fogják tizedelni a szocialistákat, hiszen az ő érdekkörükből kerülnek ki azok, akik visszaéltek a hatalommal az elmúlt években”. Hát akkor lássuk, az Orbán-kormányzás alatt kik éltek vissza a hatalommal!

 

Utóirat: a Sukoró-perrel a Fidesz valójában Gyurcsányt akarta volna börtönbe juttatni, csak épp a gyenge alapokon álló „bizonyítékok” miatt még az orbánista ügyészség sem mert vádat emelni ellene. Pénteki sajtótájékoztatóján Gyurcsány nyíltan ki is mondta: a Sukoró-ügyben egyértelműen az ő elítélése volt a célpont, azonban ez nem sikerült, és ezért a nála védtelenebb, gyengébb Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatóját és Császy Zsoltot, az MNV volt értékesítési igazgatóját ítélték letöltendő börtönbüntetésre.

S mit tesz Isten? Tátrai az ATV szerda esti műsorában tényleg beszámolt arról: kapott ajánlatot az ügyészségtől, hogy tegyen terhelő vallomást Gyurcsány Ferencre, ám ő ezt elutasította.

Tátrai elmondta: informálisan kapott ajánlatot, hogy felmenthetik, ha Gyurcsány Ferenc ellen vall, de soha nem gondolt arra, hogy a volt kormányfőre valljon, hiszen ennek nem lett volna alapja.

Arra a kérdésre, hogy kitől hangzik el egy ilyen ajánlat, azt válaszolta, "az ügyésztől hangzik el, nyilván jegyzőkönyvön kívül és konkrétan mondjuk nem nekem, hanem az ügyvédemnek". Nem fontolta meg az ajánlatot. "Mondtam volna azt, hogy Gyurcsány Ferenc bűnöző, és hülyeséget csinált, jogtalanságot csinált, miközben nem volt semmi ilyen?" - kérdezte.

Hát így működik a Fidesz-uralom alatt álló ügyészség Magyarországon….

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - szeptember 25., péntek

2015.09.25. 23:07 Hazugságvadász

 

 

ÓRIÁSI HAZUGSÁG, mikor Orbán Viktor a szerdai brüsszeli EU-csúcs után azt nyilatkozta, hogy a hat pontból álló magyar elképzelések közül ötben sikerült dűlőre jutni a rendkívüli csúcstalálkozón. (A kormányfő ehhez azt tette hozzá: arról nem sikerült megállapodni, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor azt az Európai Unió közösen tegye meg."Kár, hogy ez a legfontosabb az összes javaslat közül” – közölte.) Szóval Orbán szokás szerint nem mondott igazat: az általa felvetett hat pont többi elemét sem fogadták el az állam- és kormányfők. Mert azt talán elfogadták, hogy új pénzügyi források megteremtése érdekében minden uniós tagállam növelje egy százalékkal uniós befizetését, és csökkentsenek minden kiadást egy százalékkal? Hol van ez a zárónyilatkozatban? (Sehol.) Azt vajon elfogadták, hogy hozzanak létre világkontingenst, azaz a világ többi országa számára is szabjanak meg kvótákat arról, hogy hány menekültet kell befogadniuk? Ez hol van a zárónyilatkozatban? (Ismét csak sehol…) Egyébként Orbán nem lehet olyan hülye, hogy komolyan gondolja, hogy ezeknek a javaslatoknak egyáltalán bármi esélye volt az elfogadásra – úgyhogy ez az egész csak a magyar emberek becsapására irányuló fideszes propaganda. Hiszen gondoljunk bele: minden ország nagyon féltékeny a szuverenitására – ezt épp ő ne tudná, aki szavakban nap mint nap küzd „Magyarország függetlenségéért” a brüsszeli (washingtoni, berlini, stb.) „elnyomók” ellen? Miből gondolta, hogy a görögök, akik legalább olyan büszkék, mint a magyarok, majd elfogadják, hogy külföldről küldjenek hozzájuk katonai alakulatokat a görög határok védelmére? Orbán elfogadná ezt Magyarország esetében? Ugyan már… Vagy a világkvóták: majd épp Magyarország szólítja fel az Egyesült Államokat, vagy Kínát, hogy fogadjanak be ennyi meg ennyi menekültet. Majd a bolha fogja ugráltatni az elefántot! Hát persze….

 

Ennek megfelelően az is IGENCSAK MEGKÉRDŐJELEZHETŐ, hogy Orbán másnap, miután Bécsben tárgyal Faymann osztrák kancellárral, a megbeszélés eredményét úgy próbálta bemesélni a magyar újságíróknak, hogy „Ausztria is tudomásul veszi, hogy a magyar-horvát határon is létre kell hozni egy, a szerb határnál létesítetthez hasonló határrendészeti rendszert a határátlépés európai formáinak biztosítása érdekében.” Érdemes kétkednünk, vajon itt igazat mond-e (nem szokott), hiszen egyrészt az osztrák kancellár nyilatkozatában (amit az Orbánnal való beszélgetés után adott ki) ennek a „jóváhagyásnak” a nyomát sem találjuk. Faymann csak az Európai Unió külső határának biztosítására hozott intézkedéseket nevezte jogszerűnek - márpedig Magyarország és Horvátország határa nem tartozik az EU külső határai közé, hiszen mindkettő EU-tag. Ráadásul Faymann előző nap, még csütörtökön nyomatékosan bírálta a magyar-szerb határszakaszra épített kerítést, amely szerinte ugyan jogilag lehetséges, azonban nyilvánvalóan nem akadályozza meg a menekültek Magyarországra való bejutását. - Mióta szeptember közepén elkészült a kerítés, 60 ezer ember érkezett Magyarországon keresztül Ausztriába - olvasható az osztrák kancellár nyilatkozatában. Akkor ugyan miért helyeselné a magyar-horvát kerítést? Hol van ebben a logika? S magán az EU-csúcson azt közölte Orbánnal a migránsok kapcsán: "ha csak kerítéssel tudjuk őket megállítani, akkor inkább engedjük őket". No szóval akkor miért hazudozik már megint Orbán?

        

A NAP HÜLYESÉGE magyar részről a szlovén határszakaszon elkezdett kerítésépítés. Részben, mert immár úgy tűnik, hogy Orbánéknak minden problémára egy válasz jut az eszükbe: a kerítés. Ami ráadásul nem is hatásos (lásd Faymann előző nyilatkozatát), viszont az egész világban lerombolja Magyarország presztízsét. Ráadásul a lépéssel Orbánék felháborították a szlovén vezetést, az egyetlent (talán a szlovákok mellett), akikkel a szomszédok közül eddig nem rúgták össze a port. (- Szlovéniát meglepte a magyar kerítés a magyar-szlovén határon, amelynek építéséről Magyarország előre nem értesítette Ljubljanát - jelentette ki Bostjan Sefic, a belügyminisztérium államtitkára csütörtökön. Vesna Györkös Znidar belügyminiszter pedig a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy több együttműködést várt volna egy szomszédos országtól.) S végül mindenki felkapta a fejét az egész világban, hisz mind Szlovénia, mind Magyarország a szabad, határellenőrzés nélküli schengeni övezet tagja: már két schengeni tagország között is kerítést épít Magyarország? Ilyen eddig nem volt soha…

 

A NAP KÉPMUTATÁSA, mikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Tanjug szerb hírügynökségnek adott interjúban azt vetette a horvát vezetés szemére, hogy nem regisztrálja a migránsokat, hanem egyszerűen csak elszállítja őket Magyarországra. Miért? Magyarország mit tesz az így érkező menekültekkel? Tán regisztrálja és menekülttáborokba viszi őket? Dehogy: egyszerűen továbbszállítja az osztrák határra. Vagy mit tettek Orbánék a szeptember 15. előtti néhány napban a szerb-magyar határra érkező menekültekkel? Hát ugyanezt: gyorsan vonatra tették őket, s minden regisztráció nélkül elvitték az osztrák határra, csak hogy minél gyorsabban szabaduljanak tőlük. Szóval hogy is van ez, kedves Szijjártó úr?

 

A NAP KÍNOS BUKÁSA Orbánék számára, hogy az EU csütörtökön bejelentette: a nyugat-balkáni migrációs útvonallal kapcsolatos konferenciát október 8-án Luxemburgban tartják. Hogy miért bukás ez? Mert Orbánék a nyáron nagyon lobbiztak, hogy Magyarországon rendezzék meg ezt a tanácskozást (Szijjártó júniusban hivatalosan át is adta a magyar kezdeményezést a többi tagállamnak), sőt, Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség EU-ügyi államtitkára július 24-én azt jelentette be: a 28 uniós tagállam és a csatlakozásra váró országok miniszterei megerősítették, hogy kora ősszel Budapesten konferenciát rendeznek a nyugat-balkáni útvonallal kapcsolatban. Hát ennyit arról, hogy hova süllyedt a magyar kormány befolyása a nemzetközi porondon: vagy Takácsék hazudtak, s nem is kaptak semmilyen ígéretet, vagy az EU-tagok immár nem akarnak Magyarországra jönni…

 

A NAP SZEMÉTSÉGE, hogy a kormányközeli médiában kampány indult a menekülteket önzetlenül segítő Migration Aid szervezet ellen: az M1 híradó, a pestisracok.hu Fidesz-közeli honlap mindenféle hazugságokat összehord róla. Hogy zavarosak a pénzügyeik, „pénzügyi visszaélések gyanújára utalnak egyes Facebook-bejegyzéseik”, hogy Soros György pénzéből működnek, s még azzal is megvádolták őket, hogy (s ez a közpénzből fenntartott M1-en hangzott el) „a Migration Aid nevű csoport szóvivője is értesült arról, hogy önkénteseik találkozhattak olyan migránsokkal, akiknek a Facebook-profilján szerepelt fegyveres fénykép”. Hát ez fantasztikus! Én meg mondjuk azzal vádolom Orbán Viktort, hogy pályafutása során ő is találkozhatott már olyan emberekkel, akiknek Facebook-profilján szerepel fegyveres fénykép! S akkor mi van? Mondjon le? Menjen börtönbe? (Mellesleg a sok gazembersége miatt IGEN.) A Migration Aid önkéntesei, mikor szendvicset adtak az éhező menekülteknek a Keleti pályaudvar előtt, előbb el kellett volna kérniük az illető nevét, s gyorsan ellenőrizni a Facebook-profiljukat, hogy nincs-e rajta fegyveres kép? Ha mi beszédbe elegyedünk valakivel a villamoson, előbb leellenőrizzük az illetőt ily módon? Hát hülyék ezek a kormányzati médiában dolgozó propagandisták? S hogy Soros György pénzéből működne a Migration Aid? Egyrészt ez nem igaz! (Bezzeg Orbánéknak akkor nem volt büdös Soros pénze, mikor a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején még a Fideszt is pénzelte az amerikai üzletember.) Másrészt még ha igaz lenne is, ez miért lenne baj? Hiszen a Migration Aid a kormánytól egy fillért sem kapott a menekültek segítésére – miközben Orbánék tízmilliókat adnak a „hivatalos”, de a menekültáradat sorsának javításában nem sok szerepet vállaló segélyszervezeteknek. A Migration Aid viszont mindent saját tagjai, segítői önzetlen munkájának köszönhet. Hát ezért nagy szemétség, amit a Fidesz-közeli média ismét csak művel….

 

S végül a NAP POFÁRA ESÉSE, hogy úgymond „terrorcselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt” gyanúsítottként hallgatta ki a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken azt a 39 éves szír férfit, Ahmed H-t, aki ellen már eljárást folytatott - derült ki a rendőrség honlapjára felkerült közleményből. Az illetőt egyrészt azzal vádolják, hogy egyik hangadója volt a múlt szerdai röszkei összecsapásnak a rendőrök és a menekültek között, másrészt hogy a Szövetség a hit terjesztésére elnevezésű iszlám fundamentalista mozgalom tagja, márpedig terrorszervezetek ezt a mozgalmat fedőszervezetként is felhasználják radikálisok célországokba juttatásához – legalábbis a rendőrség szerint. S a férfit úgymond az is gyanússá teszi, hogy kilenc útlevelet találtak nála.

No most vegyük csak sorra. Korábban már megírtam, szégyenletes, hogy Orbánék már a tiltott határátlépőket, a kerítést úgymond megrongálókat is terroristának próbálják beállítani, csak hogy fokozzák a magyarok idegenkedését a menekültektől. Ilyen alapon ezentúl a bolti lopást is át lehet majd minősíteni „terrorizmussá”, s akkor majd hogy büszkélkedhet a magyar rendőrség, hogy hány „terroristát” fog el naponta. Másrészt hangadó lett volna? A férfi ügyvédje szerint ő nem lázított, hanem épp békíteni próbált Röszkén. A nála talált 9 útlevélből 8 a családtagjaié – mert hogy rokonait kísérte volna Németországba. S hogy egy iszlám fundamentalista szervezet tagja lenne? Egy internetes portálon megszólalt az ügyben egy neves magyar iszlámkutató, aki szerint a Szövetség a hit terjesztésére nevű szervezetnek nem sok köze van a terrorizmushoz. Egyébként meg – mint mondta – „a világ legegyszerűbb dolga, hogy valakire valamit ráfogok”….

S az egész röszkei incidens kapcsán érdemes felidézni, milyen információkat hozott nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke épp egy hete a sajtótájékoztatóján. Mint mondta, Röszkénél előre megfontolt szándékkal, brutális módon, tervezetten, "minden bizonnyal a miniszterelnök" utasítására a rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva.

         Röszkénél ugyanis szerdán a rendőrség hátrébb vonta a sorfalat, kinyitották a határzárat, hogy később a Magyarországra érkező ünneplő, boldog tömeget minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadják - mondta Gyurcsány Ferenc, kijelentve, hogy "a megvert szerb tévéstáb", a lengyel köztévé riportere és az ENSZ helyszínen lévő cseh alkalmazottja is hasonló tapasztalatokról számolt be.

         A sajtótájékoztatón bejátszották az Al Jazeera tévécsatorna és a Kettős Mérce blog egy-egy felvételének egy részletét. Az elsőn a narrátor arról beszél, hogy a menekültek ünnepelve lépnek át a kinyitott kapun, miközben angolul azt kiabálják, hogy köszönöm. Elhangzik, hogy ezt követően viszont a rendőrök rájuk támadtak. A másik felvételrészleten egy feltehetően menekült férfi tolmácsolja angolul egy másik menekült szavait, aki szintén a rendőrség támadásáról számol be.

         Gyurcsány Ferenc szerint egy békés ünneplő tömeg érkezett Magyarországra, akik előtt a rendőrség kinyitotta a határzárat, majd amikor a tömeg odaért a rendőrsorfalhoz, az nem szétnyílt, hanem brutális támadást indított.

         A kormány által bemutatott felvételek - mondta - azt követően készültek, hogy a rendőrök visszaszorították a menekülteket a senki földjére, újra bezárják a kapukat és "pár tucat fiatalember" elfogadhatatlan módon erőszakos cselekményeket követ el.

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - szeptember 19., vasárnap

2015.09.19. 18:45 Hazugságvadász

Mottó: a fideszes tolvajkormány számos más gaztette mellett (egészségügy lerombolása, földpanama, a kormánypártiak szemérmetlen meggazdagodása – s még sorolhatnám) tönkretette minden magyar jövőjét is: hiszen a 3000 milliárd forintos magánnyugdíjkassza elvétele és eltüntetése után öregkorunkban olyan kevés nyugdíjra számíthatunk, hogy az csak az éhenhaláshoz lesz elég. Köszönjük, Orbán Viktor: egymillió forintot vettél el csak ezzel minden egyes magyar családtól!

 

Túl erős ez az indítás? Túl szókimondó? De hát nem teszek mást, mint követem a fideszes vezetőink útmutatását! L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára (emlékezzünk csak: ő az, aki a cége által gyártott barackmagot akarta gyógyító szerként a rákosokra rátukmálni) most szombaton Bécsben kijelentette: „magunk mögött kell hagyni azokat az álszent, politikailag korrekt beszédmódokat, amelyek uralják a politikai közbeszédet.” S Szijjártó Péter külügyminiszter rögtön konkrét példát is adott arra, hogy a fideszes politikusok szerint mi a követendő módi: szombati sajtótájékoztatóján „szemenszedett hazugságnak” mondta a menekültválsággal kapcsolatos egyes horvát kijelentéseket, s ugyanezen a napon a görög belügyminiszter egyik kijelentésére úgy reagált: ezzel az illető „a csillagokat is lehazudta az égről”.

Nos ha a fideszes vezetőink másokkal szemben immár ilyen kifejezéseket engednek meg maguknak, akkor gondolom, nem tiltakoznak, ha az ő munkájukat is ilyen nyílt, őszinte beszéddel ítélik meg az emberek. Hát lássuk! Ráadásul nem is az elmúlt öt év, csak az elmúlt egy hét terméséből válogatva…

 

HAZUGSÁG Orbán Viktor kormányfő hétfői közlése, hogy a menekültek a magyarok életformáját veszélyeztetnék. A menekültek ugyanis nem akarnak Magyarországon maradni, csak átutaznának itt, maximum egy-két napot töltve az országban. A magyarok életformáját éppen Orbán és társai veszélyeztetik, azzal, hogy a kormányzati lépések miatt alig lesz nyugdíjunk, hogy immár több százezer magyar fiatal kivándorolt nyugatra, s itthon lassan nem lesz orvos, ápoló, aki gyógyítson minket. Hogy immár a többi közép-európai ország is mind lehagyott minket a gazdasági fejlődés ütemében: a legújabb kimutatások szerint belátható időn belül nem tudunk felzárkózni mondjuk az osztrák életszínvonalhoz – miközben a cseheknek, lengyeleknek, de még a szlovákoknak is erre sokkal jobb az esélyük, mint nekünk. S még sorolhatnám…

 

SZEMENSZEDETT HAZUGSÁG Orbán azon kijelentése (a pénteki, szokásos rádióinterjújában tette), miszerint Magyarországon a menekültválság kapcsán már fogtak el terroristát. Csak néhány órát kellett várni, hogy kiderüljön: ez persze nem igaz. A külügyminisztérium sajtófőnöke, Menczer Tamás (jól jegyezzük meg ezt a nevet is) ugyanis indoklásul közölte: aki a határt megtámadja, az terrorcselekményt követ el. Szóval így kell érteni az Orbán által emlegetett „terroristát”: ő az, aki megtámadta a határt, mondjuk rángatta, mert át akart jutni! Érdekes, eddig azt hittük, az a terrorista, aki pokolgépet robbant, repülőgépet térít el, de legalábbis több embert politikai-vallási okokból megöl… (Ilyen alapon Orbán holnap hozat egy törvényt, hogy a bolti lopások is terrorizmusnak számítanak, majd másnap a rendőrség beszámol róla, hogy Magyarországon 178 terroristát fogtak el egy nap alatt. Ez lesz ám a szenzáció!)

 

HAZUGSÁG, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő mondott pénteken, hogy az embercsempészek egy nap alatt legyűrték Horvátország menekültügyi rendszerét, amely pénteken összeomlott – míg Magyarország már kilenc hónapja foglalkozik a menekültproblémával, s 200 ezer ember ügyében járt el. Hiszen hogy járt el? Hát úgy, hogy a 9 hónapból 8 hónap 26 napon át egyszerűen hagyta átmenni a menekülteket az országon, Ausztria és Németország felé (nem véletlen, hogy ebből a 200 ezer menekültből már alig van valaki Magyarországon – no hol a többi?) Sőt, voltak olyan napok az elmúlt hetekben, mikor a magyar hatóságok saját maguk szervezték meg a menekültek kibuszoztatását, kivonatoztatását az osztrák határhoz – azaz ugyanazt tették, mint amit most a horvátok, s ami miatt Orbánék most annyira ki vannak akadva.

S tegyük fel még egyszer a kérdést: hogy is járt el a fideszes kormányunk a menekültek ügyében? Hát ezzel nem nagyon dicsekednék. A világ szinte összes államával összevesztünk (már nem csak a románokkal, de Ausztriával, Szerbiával, Horvátországgal, Franciaországgal, s még sorolhatnám), külföldön még soha nem volt olyan rossz a kép Magyarországról a közvéleményben, mint most, maguk a menekültek Guantánamóként emlegetik Magyarországot, az itteni hatóságok eljárását, s valóban, mi is emlékezhetünk, milyen körülmények között kellett élniük embereknek a Keleti pályaudvarnál napokon át…

S még egyszer utoljára: miért is tette mindezt Orbán? Az életformánk védelmében? Nem – fentebb már megírtam, miért. A jogszabályok betartásáért, az EU külső határainak védelméért? Ez sem igaz: hiszen napokon át regisztráció nélkül szállították a menekülteket a szerb határról Ausztria felé, megszegve ezzel éppen ezeket az EU-s szabályokat. Orbán mellesleg magasról sz…k az EU-szabályokra: hány de hány olyan intézkedést hozott az elmúlt években, amik szembementek ezekkel? S amúgyis: hogy lehet megmagyarázni, hogy a Szerbia felől érkező menekültekre a hét közepén vízágyúval és könnygázzal lövetnek Orbánék, míg két nappal később a szomszédos Horvátország felől érkezőket (többségükben ugyanazokat az embereket) már átengedik, sőt buszokkal szállítják tovább az osztrák határra. Szóval csak egy lehetőség maradt: hazai bázisának megerősítése érdekében vállalta az indulatok szítását, a menekültek bűnözőként való beállítását – miközben külföldön Magyarországot megfosztotta utolsó barátaitól is, s egyes nyugati politikusok immár nyíltan az EU-s források megvonásával fenyegetik Budapestet. Na az lesz majd a szép világ: az EU-s pénzek nélkül Magyarországon szinte minden beruházás le fog állni, jönnek majd az elbocsátások, a további elszegényedés. Köszönjük, Orbán Viktor!!!

 

HAZUGSÁG, amit Bakondi György, Orbán biztonságolitikai tanácsadója mondott, ugyancsak pénteken, hogy példátlan módon felfegyverzett horvát rendőrök kíséretében érkezett egy menekültvonat a magyar határra, s hogy a rendőröket a magyar hatóságok lefegyverezték. A valóságban a rendőröknél nem volt fegyver, s a magyar hatóságok tudtával kísérték a menekültvonatot.

 

SZÍNTISZTA HÜLYESÉG, hogy a magyar kormány a héten a szerb határkerítés folytatásaként Románia felé akarta kiterjeszteni ezt a „védvonalat” – miközben a menekültek két nappal később éppen az ellentétes oldalról, Horvátország felől kezdtek özönleni. Ahol csak ekkor, lóhalálában kezdtek el kerítést húzni. Hát ennyire előrelátóak a mi fideszes vezetőink!

 

ÓRIÁSI HÜLYESÉG, hogy a magyar kormány egy közös uniós erő létrehozásával, s annak Görögországba küldésével próbálná megoldani a menekültválságot. (Szijjártó pénteki belgrádi javaslata erre vonatkozott.) Minden ország érzékeny a saját szuverenitására: Orbánék ezt igazán tudhatnák, hiszen ők azután éjjel-nappal erre hivatkoznak, mikor a külföld valamilyen lépésüket bírálja. Szijjártó és társai el tudják képzelni, hogy a görögök beleegyeznének külföldi katonák megjelenésébe saját hazájukban? S ezen belül magyar katonák feltűnésébe? Mikor Szijjártó épp most szombaton küldte el melegebb éghajlatra, igencsak keresetlen szavakkal a görög belügyminisztert? A mi „fődiplomatánk” tényleg olyan, mint elefánt a porcelánboltban….

 

S VÉGÜL ÓRIÁSI HAZUGSÁG Orbán kijelentése, hogy Magyarországra döntően nem menekültek, hanem gazdasági bevándorlók jönnek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője épp szombaton közölte: a balkáni útvonalon át jövők 80 százaléka szíriai, afgán vagy iraki, s ezek „mind-mind menekült-termelő országok”. De a szóvivő szerint a többi 20 százaléknál (ők főleg Pakisztánból, Bangladesből és egyes afrikai országokból indultak útnak) sem lehet azt állítani, hogy köztük nincsenek életüket mentő emberek.

 

Hát ennyit erről. Úgyhogy nyugodtan induljunk csak ki a továbbiakban is abból: a fideszes politikusok egyetlen szavát sem szabad automatikusan elhinni, hanem érdemes őket szembesíteni a tényekkel!!!

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - szeptember 10., csütörtök

2015.09.12. 13:48 Hazugságvadász

Hogy hazudik a kormánypárti média – s a Fidesz….

 

A Napi Gazdaság című gazdasági napilapból kormányszócsővé változtatott Magyar Idők szerdán címoldalon hozta a szenzációs leleplezést: „a bevándorlók voksaira számít a baloldal”.

A címből az ember azonnal arra gondolt: Úristen, a magyar baloldalról van szó! Különösképp, hogy a cím alatt egy hatalmas fotón Gyurcsány látható, amint menekültekkel beszélget: azaz a cikket a lap vele illusztrálja. Tóbiás, Gyurcsány és a többiek tehát amiatt állnak ki a bevándorlók mellett, mert az ő szavazataikkal akarnak majd kormányra jutni 2018-ban, így akarják megverni Orbánt! „Aha, szóval kibújt a lóláb, most már mindent értünk” – gondolhatja ennek nyomán a Fidesz-szavazó elégedetten.

Az csak a jó hosszú cikket végigolvasva derült ki, hogy nem Magyarországról, hanem a nyugati országokról van szó, ott számíthat a baloldal a bevándorlók szavazataira. Ám még ez sem igaz! A Magyar Idők szerint például a francia muszlimok 93 százaléka a 2012-es elnökválasztáson a szocialista jelöltre, Francois Hollandra szavazott. Lehet. De könyörgőm, ők nem új bevándorlók, hanem olyanok, akik már évtizedek óta Franciaországban élnek, megkapták az ottani állampolgárságot. Másképp nem is szavazhattak volna!

No de a Magyar Időket nem kell félteni: van itt félrevezető információ minden napra! Csütörtökön már arról közölt nagy cikket – természetesen ismét a címoldalon – hogy a bevándorlókkal immár 4000 iszlám harcos is beszivároghatott Európába. Hadd rettegjen a magyar, hadd féljen még jobban a több ezer kilométert megtett, szerencsétlen menedékkérőktől! S a lapot persze most sem zavarja, hogy semmilyen bizonyítékkal nem tudja alátámasztani ezt a hazug állítását. Mert természetesen ez sem igaz. Ugyanezen a napon tette közzé az MTI Gerhard Schindlernek, a német szövetségi hírszerző szolgálat vezetőjének interjúját, aki nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy terroristák felhasználják-e a mostani menekültáradatot arra, hogy bejussanak Európába. Mint rámutatott, a terroristák egyáltalán nem szorulnak rá ilyesmire, „elég kevéssé valószínű, hogy terroristák vállalják az Európába vezető, gyakran életveszélyes út kockázatait, hiszen lopott vagy hamisított papírokkal és a repülőjeggyel sokkal könnyebben bejuthatnak a kontinensre” – mondta a német hírszerzés vezetője. Szóval akkor mi a helyzet, kedves kormányszócső-újságírók?

 

S jöjjön még egy harmadik példa: a mandiner nevű portál alapján az MTI csütörtök este fontosnak tartotta beszámolni arról, hogy „egy főiskolai hallgatót támadott meg négy bevándorló Budapesten.”

Hogy mikor? Hát nem épp friss a történet: egy héttel korábban történt. Miért nem számoltak be róla akkor? S miért nem tett a megtámadott nő azóta sem feljelentést? A hölgy arra a kérdésre, hogy biztosan migránsok voltak-e a támadók, így válaszolt: „Biztos. Arabul beszéltek.” Mintha nem lenne Magyarországon, s pláne Budapesten épp elég arabul beszélő egyetemista, vagy éppen pénzváltó, kereskedő, stb. Szóval itt is nagyon kilóg a lóláb: ez a hír csak azért jelent meg, hogy a bevándorlók elleni hangulatot tovább szítsák. Hiszen hányszor de hányszor történik olyasmi, hogy magyarok vesznek körbe az utcán egy fiatal lányt, hogy magyarok rabolják el a táskáját, vagy szólnak be neki. S ebből vajon lesz hír a köztévében, no meg az MTI-ben? Dehogy lesz! Csak ha a bevándorlókat lehet szidalmazni: na az már döntő érv a fideszes politikusok, s az őket minden további nélkül kiszolgáló szerkesztők szemében….

 

Utóirat: a napi.hu nevű portál csütörtökön észrevette, s meg is jelentette, hogy tavaly rekordösszegű, 183,3 milliárd forintnyi többlet keletkezett az állami nyugdíjalapban, ám ezt a pénzt a nyugdíjalap befizette a költségvetésbe. Magyarán: ahelyett, hogy odaadták volna a nyugdíjasoknak, odaadták az államnak, az meg csinált vele, amit akart. Orbánék biztos úgy gondolták: a nyugdíjasoknak nem kell a többletpénz, minek az nekik, így kapnak bőven! Önök, kedves nyugdíjasok, Önök is így gondolják?

Mindez két okból is felháborító. Egyrészt az elmúlt években a fideszes politikusoktól mást sem hallottunk, mint hogy a szocialisták „elvették a 13. havi nyugdíjat”, megrövidítették a nyugdíjasokat. (Már ez is hazugság: pontosabb lenne úgy mondani, hogy a szocialisták bevezették a 13. havi nyugdíjat, s éveken át adták ezt a nyugdíjasoknak. S noha a világgazdasági válság miatt meg kellett szüntetniük, azóta a válság elmúlt: az időközben kormányra került Fidesz vajon miért nem vezette be újra?) Szóval Orbánék a szocialistákat vádolták – miközben most kiderült, hogy a nyugdíjkasszában van jócskán pluszpénz, azaz a Fidesz-kormány ezt valóban odaadhatta volna az idős, s bizony nem nagy jólétben élő embereknek…

S a másik felháborító dolog: Orbánék éppen azzal akarják megakadályozni a férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjbamenetelének lehetőségét, az erről szóló népszavazást, hogy úton-útfélen hangoztatják: „nincs pénz”! (Szerdán például ezt mondta Gulyás Gergely parlamenti alelnök is – újabb bizonyítékként arra, hogy egy fideszes politikusnak soha egyetlen szavát sem szabad elhinni….) Ez az érvelés már eddig is visszatetsző dolog volt, hiszen azonnal az eszünkbe jutott az a 3000 milliárd forint, amit Orbánék 2010 végén egyszerűen elvettek a magánnyugdíj-kasszából. Ha ez a pénz (ami egymillió forintot jelentene minden magyar családnak) még ott lenne, nem lenne semmi gond a nyugdíjakkal! De már nincs!! S most ráadásul jön a hír, hogy egy év alatt 183 milliárd forint többlet keletkezett a nyugdíjalapban? S ezek után a Fidesz még mindig akadályozza, hogy a nők után a férfiak is – akik eleve jóval hamarabb halnak meg – egy kicsit előbb nyugdíjba mehessenek, s még néhány évig a mindennapos gürcölés helyett élvezhessék az életet? Hát ilyenek a fideszes politikusok: s mi is így viszonyuljunk majd hozzájuk!

 

 

 

Szólj hozzá!

A legnagyobb fideszes hazugságok - szeptember 7., hétfő

2015.09.12. 13:13 Hazugságvadász

Folytatódik az év eleje óta tartó szervezeti átalakítás a magyarországi Tesco áruházláncnál: a vállalat egységeiben megszüntetik az éjszakai műszakot. A döntés nagyjából 4 ezer dolgozót érint és megközelítőleg 150 millió forintos megtakarítást jelent a multivállalatnak – írta a Magyar Idők című kormánylap hétfőn.

 

4 ezer dolgozót érint. OK. No de hogyan? Szerencsére nem kell sokat törni az agyunkat, mert az újság rögtön a következő mondatban ezt is megírja. Hát rosszul. Ugyanis – olvasható a lapban - dolgozónként nagyjából 18-20 ezer forint kiesést jelenthet a havi nettó jövedelemből az éjszakai műszak megszüntetése: ennyivel kevesebbet fognak keresni a munkavállalók, miközben a Tescoban amúgy sem voltak óriásiak a fizetések...

S mindezért persze jelentős részben ismét csak az Orbán-kormány a felelős, a hipermarket-hálózatok, no meg a külföldi cégek elleni politikájával. (S mivel a hipermarket-hálózatok mind-mind külföldiek Magyarországon, őket Orbánék duplán sújtják.) Hiszen gondoljunk csak vissza: Orbánék bevezették a hipermarketeket sújtó különadót (hadd fizessenek a gazok!), bevezették a vasárnapi boltbezárást (ami szintén bevételkiesést okozhatott volna nekik, hiszen a hét hét napjából egyben immár nem lesz bevételük), s törvényileg előírták, hogy ha a boltok a következő két évben veszteségessé válnak, be kell zárniuk. (S a különadókkal, vasárnapi bezárással meg is próbálták elérni, hogy veszteségessé váljanak…) Mi a következmény: a Tesco, az Auchan és a többiek kénytelenek minden erővel takarékoskodni!

 

No jó, de mit érdekel ez minket? Legyen ez az ő bajuk – mondhatja magában az átlagos magyar (különösen, ha még fideszes is, aki egyelőre Orbánék minden hazugságát elhiszi.) . De hát ez nem így van! Látjuk a Tesco éjszakai műszakjának esetében: kormányunk dilettáns politikája először is épp az egyszerű dolgozókat, az árúházi munkásokat sújtja, hiszen csökkeni fog a keresetük, s akár el is bocsáthatják őket. (Mint ahogy a vasárnapi boltbezárás is dolgozók ezreinek elbocsátását hozta: köszönjük, Orbán Viktor!) Azután sújtja az összes vásárlót is (azaz minket, magyar embereket), hiszen a vasárnapi, s következő lépésként az éjszakai bezárás miatt immár nem tudunk bármikor betérni a boltokba vásárolni: nem tudunk akkor menni, amikor épp szükségünk van valamire, vagy amikor időnk akad az ilyen teendőkre. S ha a Tesco ráadásul ki is vonul Magyarországról (mint ahogy vannak ilyen hírek, hogy magyarországi boltjai eladását tervezi), akkor azután végleg beköszönt a cudar világ: hiszen azt mindenki tudja (a jelek szerint csak Orbánék nem), hogy minél nagyobb a választás lehetősége, a boltok közötti rivalizálás, annál nagyobb az esélye, hogy a konkurencia letöri az árakat, s mi a kevéske fizetésünkből olcsóbban vásárolhatunk! A fideszes kormányunknak a nagy külföldi bolthálózatok ellen vívott háborújában a végén mi magyarok, egyszerű emberek fogunk veszíteni, mert – miután vége lett a vasárnapi boltba járás, vagy éppen plázázás lehetőségének – előbb-utóbb megszűnik a munkahelyünk is, vagy éppen az olcsó vásárlás lehetősége.

 

Azért ne fessük előre a falra az ördögöt – mondhatja erre egy fideszes választópolgár. De azért a tényeknek ugye hiszünk? – kérdezem én. Az elmúlt években ugyanis kivonult Magyarországról a Cora árúházlánc, a Bricostore, a Baumax és a Praktiker. Vajon miért mentek el mindannyian? S vajon jól jártunk-e mi, átlagos vásárlók, hogy ezek elmentek? Nos hát nem árt ezen elgondolkodni!

 

 

 

 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása