Az elmúlt napokban újra kiéleződött a magyar-román viszony: hétfőn bekérették a bukaresti magyar nagykövetség első beosztottját a román külügyminisztériumba, aznap este Victor Ponta román kormányfő is megszólalt az ügyben, kedden pedig - egyfajta válaszul – a magyar külügyminisztérium egyik államtitkára tiltakozott a budapesti román nagykövetnél. Hogy miért? A bukaresti magyar nagykövet egy lapinterjúban azt állította, hogy az infrastrukturális együttműködés terén „nincs elég jóindulat” a román fél részéről (például nem nyit elég határátkelőt). Victor Ponta válasza: „a magyar kormány erősen próbál provokálni minket. Őket jelenleg egész Európa és Amerika is bírálja az antiszemitizmusukért, a revizionizmusukért, az oroszbarátságukért, a bevándorlók ellen épített kerítésért, s akkor arra tesznek kísérletet, hogy Romániát is belerángassák a botrányba.” A magyar külügyi államtitkár, Magyar Levente reagálása: Ponta „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illette”, s „a román kormányfő újfent magyarellenes agitációval kívánja elfedni azt a belpolitikai válságot, amelyet kormánya tagjainak sorozatos vád alá helyezése és elítélése okoz.”
Hát akkor vegyük szépen sorra a dolgokat: van mit „helyretenni”, hiszen a magyar reagálás – hasonlóan úgy általában az Orbán-kormány politikájához - szokás szerint tele van hazugságokkal.
Magyar Levente szerint „Magyarországot elfogadhatatlan vádakkal illették.” De hiszen nem Magyarországot, hanem a magyar kormányt! Nem kellene a kettőt összemosni! Ma még nem ugyanaz! Szerencsére…
„Elfogadhatatlan vádakkal?” Miért, talán nem igaz, hogy Orbánék politikáját egész Európa és az Egyesült Államok is bírálja? Elég csak elolvasni az elmúlt évek nemzetközi sajtóját. Vagy visszagondolni, mit mondott Barack Obama jelenlegi és Bill Clinton volt amerikai elnök nemrégiben Orbánról. Vagy Angela Merkel német kancellár, mikor év elején itt járt Budapesten, arról, hogy számára érthetetlen az „illiberális demokrácia” – Orbán által használt – fogalma. Antiszemitizmus: hát hogy is volt a Magyarország 1944-es megszállása kapcsán Orbán által kigondolt, velejéig hazug Szabadság-téri emlékmű ügye, amit a kormány a zsidó szervezetek tiltakozása ellenére építtetett fel (s ráadásul még be is csapva őket: mert halasztást, tárgyalást ígért, s erre suttyomban mégis felállította.) Revizionizmus: nem Orbán tette ki a Facebook-oldalára a minapi tusnádfürdői látogatása után azt a fotót, amelyen Nagy-Magyarországot ábrázoló kitűzők láthatók? Oroszbarátság: hát ki épít nekünk egy új atomerőművet Paksnál – mellesleg teljesen feleslegesen, ellenben jól eladósítva az országot? S végül a bevándorlás ügye: a minap az EU összes országa közül egyedül Magyarország volt az, amely egyetlen kategóriában sem vállalta egyetlen bevándorló befogadását sem. S erre Jean Asselborn, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Luxembourg külügyminisztere kijelentette: tudni kell, hogy ez „milyen képet sugároz kifelé…” Orbánék szerint ezt talán dicséretnek szánta?
Magyar Levente szerint Pontáék a „magyarellenes” (mint láttuk: legfeljebb Orbán-ellenes) agitációval azt akarják elfedni, hogy a Ponta-kormány tagjait sorozatosan vád alá helyezik és elítélik. Szegény államtitkár: már megint nem gondolkodott. Mert ha gondolkodott volna, akkor biztos megpróbál egy ennél jobb magyarázatot összehozni. Hiszen mi az egyik legnagyobb különbség a magyar és a román politikai élet között? Hát az, hogy Romániában a miniszterek, a kormánypárti politikusok sem állnak a törvények felett.
Hogy ott létezik egy független, a kormánynak semmilyen módon nem alávetett korrupcióellenes ügyészség, amely minisztereket is képes beperelni. Magyarországon hol van ilyen? Sehol. Hiszen ha lenne (vagy ha legalább Polt Péter ügyészsége tenné a dolgát), akkor Magyarországon is bőséggel lenne már rács mögött kormánypárti politikus, vagy ne adj Isten miniszter, sőt… S akkor Magyar Levente – ha egyáltalán még a helyén lenne – nem a romániai belpolitikai válságról, hanem a magyarországiról értekezne…
S végezetül még egy dolog. Orbán az imént már említett, idei tusnádfürdői „vendégszereplésén” úgy nyilatkozott: nem emlékszik olyanra, hogy „vezető román politikusok annyiszor rúgtak volna Magyarországba, mint 2012 óta”. Most egy dolog, hogy szokás szerint ő is összemossa magát Magyarországgal. De azért van ennél fontosabb is: a jelek szerint tisztelt miniszterelnökünk végzetes memóriazavarral küzd, kezeltetnie kellene magát! Én ugyanis teljesen máshogy emlékszem: az a megdöbbentő, hogy hányszor rúgott ő maga (vagy az Orbán-kormány, úgy általában) Romániába.
Csak néhány példa: a Ponta és a korábbi államfő, Basescu közötti folyamatos csatározásban Orbán nyíltan letette a garast Basescu mellett (például együtt, egymás oldalán vettek részt a bálványosi nyári szabadegyetemen) – nem csoda, hogy Ponta nem zárta szívébe a diplomáciai porcelánboltba elefántként becsörtető Orbánt. Vagy egy másik eset: 2012 májusában Orbánék vissza akarták vinni Romániába, s ott újra eltemetni a Horthy-korszak fasisztabarát írójának, Nyírő Józsefnek a hamvait, noha a bukaresti kormány határozottan bírálta ezt a kezdeményezést. A temetés végül elmaradt, de Orbánék ezzel sikeresen felszították a szenvedélyeket. Vagy emlékeztessünk egy másik konfliktusra, a székelyzászló-ügyre: 2013 elején az Orbán-kormány teljes mellszélességgel kiállt azon romániai településvezetők mellett, akik székely zászlót tűztek ki a polgármesteri hivatalokra, sőt több fideszes politikus – egyfajta szimpátiatüntetésként – ugyanerre kérte a hazai önkormányzatokat. A román vezetés mindezt a belügyekbe való beavatkozásnak minősítette (még Basescu is!), s annyira felháborodtak, hogy felvetődött a bukaresti magyar nagykövet kiutasításának lehetősége. Mindez két szomszédos, s elvben szövetséges ország között.
Miért csinálják mindezt Orbánék? Hát nem gondolnak arra, hogy nagyhangú nyilatkozataik után ők hazajönnek, de a romániai magyaroknak továbbra is ott kell élniük, a román lakosság tengerében? S ez utóbbit – most függetlenül attól, hogy igaza van-e a magyaroknak az autonómia követelésében, vagy sem – felháborítják az ilyen akciók, s mindez csak növeli a feszültséget. Nem csoda, hogy egy 2013 márciusi romániai közvélemény-kutatás szerint a románok immár Magyarországot tartják legfőbb ellenségüknek. Hát ezt megköszönhetjük Orbánéknak….
