HTML

Hazugságvadász

A fideszes-KDNP-s politikusok úgy hazudnak, mint a vízfolyás, s nem is szégyenkeznek miatta. Akkor legalább emlékeztessük őket, hogy mi nem vagyunk hülyék...

Friss topikok

Címkék

Orbán elindult a bukás felé

2016.03.16. 08:34 Hazugságvadász

 

Az idei március 15. eseményeinek van egy közös üzenete: megkezdődött Orbán Viktor végjátszmája, a miniszterelnök elindult a bukás felé.

Mire alapozom ezt?

Orbán Viktor fellépéseinek az elmúlt hat, vagy még inkább 22 évben, amióta 1994-ben végrahajtotta nagy köpönyegfordítását, s liberális politikusból hirtelen konzervatívvá (populistává) változott, van egy egyre erősödő jellemzője: mindinkább elszakad a valóságtól, magyarán egyre több dologban hazudik. E tekintetben nem hozott újdonságot a mostani március 15-i beszéd. Hogy csak egy elemet említsek: Brüsszel kényszeríti ránk a menekülteket? De hiszen Brüsszelben a tagállamok döntenek, a 28 ország állam- és kormányfői határozzák meg a követendő politikát. Vajon – saját bevallása szerint - nem épp Orbán, azaz az egyik tagállam vezetője „vétózta meg” pont egy hete azt a tervezetet, amiről az állam- és kormányfők a törökökkel tárgyaltak a menekültügy kapcsán? Hisz ez is ezt mutatja, hogy nem valamiféle ismeretlen brüszeli klikk, hanem a tagállami vezetők döntésén múlik minden. Akkor miért „Brüsszelt” támadja már megint Orbán? (Más kérdés, hogy az előbb említett vétóról persze azonnal kiderült, hogy Orbánék hazudtak: de ez nem a tagállamok döntéshozatali primátusát kérdőjelezi meg, hanem a magyar miniszterelnök és környezete szavahihetőségét…)

A tegnapi nap tehát nem Orbán hazudozásai miatt vált korszakhatárrá, hanem azért, mert vele szemben megjelent egy hatalmas társadalmi mozgalom, amely nem hajlandó elfogadni a félrebeszélést. A Kossuth teret betöltő tízezrek nem Orbánnak hittek, aki a menekülteket állította be a magyarságot fenyegető legfőbb veszélynek, hanem a saját szemüknek: annak, hogy nap mint nap tapasztalják, miként romlik az iskolák helyzete, hogy pusztulnak a kórházak, menekülnek külföldre az orvosok és az ápolók. Hogy látják, milyen hatalmas pénzeket tesznek zsebbe a kormányhoz közelállók (mondjuk az Andy Vajnák, a Habonyok, a Mészáros Lőrincek), hogy miként urizálnak fideszes-KDNP-s politikusaink (például Rogánék, Lázárék, s persze maga Orbán is, aki egész életét politikusként, azaz a mi adónkból élte, s közben rejtélyes módon egyre gazdagabbá vált…) – miközben a hétköznapi embereknek nap mint nap meg kell küzdeniük a megélhetésért. Hogy egyre többeknek jut eszébe: a magánnyugdíjpénztárak pénzének fideszes elrablása után vajon hogyan lesz nekem nyugdíjam? Miből fogok megélni öregkoromban? S tényleg: vajon miből fognak megélni azok, akik már évtizedek óta minimálbérre vannak bejelentve, s ennek megfelelően kapják majd a nyugdíjuk összegét is? Vagy a közmunkások százezrei (az értelmes munka megtalálását segítő továbbképzési programok helyett ezt találták ki Orbánék a munkanélküliek számára, csak hogy a statisztikákban büszkélkedhessenek, milyen jól sikerült csökkenteniük a munkanélküliséget…) A közmunkások havi bére már most is csak az éhenhalás elkerülésére elegendő: képzelhetjük, mennyit fognak kapni nyugdíjban… Miközben az Orbán által hanyatlónak mondott Nyugat egyik államában, Svájcban épp most vasárnap kezdődött meg a népszavazási kampány arról, hogy az emberhez méltó élet garantálására bevezessék-e a feltétel nélküli alapjövedelmet minden svájci számára, s a javasolt összeg havi 2500 frank, azaz 750 ezer forint!

Persze nem lehet kizárni, hogy a Kossuth téri megmozdulás végül nem vezet sikerre. Hogy a diákok, szülők, tanárok mozgalma kifullad, a kormányzat a szokásos „oszd meg és uralkodj” taktikájával kifárasztja őket, s a tervezett sztrájkok nem vezetnek eredményre. De akkor is: ezzel kiszabadult a szellem a palackból, az elégedetlenség szelleme, amit már nehéz lesz oda visszazárni. Hiszen vajon el lehet képzelni, hogy a társadalom megbékítése érdekében Orbán megtagadja az elmúlt hat év összes lépését? Gyökeresen megváltoztatja az iskolaügy rendszerét? Stadionok helyett az egészségügyi dolgozók bérére fordít százmilliárdokat? Visszaadatja Mészárossal és társaival az elmúlt években megszerzett hatalmas vagyont, hogy azt a köz javára fordítsák? Leváltja azokat a minisztereket, államtitkárokat és államtitkár-helyetteseket, a közmédia vezetőit, lemondatja saját politikustársait, akik végighazudozták a 2010 óta eltelt időt? Vagy – hogy a tanárok egyik tegnapi követelését említsem - kiáll a nyilvánosság elé, s bocsánatot kér az elmúlt hat évért? Ugyan!

Úgyhogy nem maradt neki semmi más az emberek manipulálására, mint a menekültügy. S ez a másik döntő ok, ami miatt szerintem Orbán a bukás útján halad: ugyanis immár ezen a téren sem számíthat győzelemre, bármit is állítsanak a kormányzat által fizetett századvéges, vagy nézőpontos „politológusok”. „elemzők”. Hiszen ahhoz, hogy továbbra is a menekültek veszélyével kábíthassa a magyarokat, Orbánnak szüksége lenne valamire: menekültekre! Méghozzá nagy tömegben: hogy legalább annyian jöjjenek a magyar határra, mint tavaly nyáron! Hogy lehessen rájuk mutogatni: íme, itt vannak a kapuinknál, már-már áttörik a kerítésünket, de én megvédelek benneteket!

Csakhogy – Orbán pechjére, de a magyarság nagy szerencséjére – a menekültválság nem ebbe az irányba halad! Először is ugyan hogy jutnának el a magyar határig a menekültek? Hiszen már a macedónok is kerítést húztak, oda sem tudnak átmenni a görög határon rekedt szerencsétlenek. S akkor még utána ott lenne Szerbia is! Másodszor: úgy tűnik, maga a szíriai válság is (aminek a menekültek legnagyobb részét köszönhettük) elindult a rendeződés irányába: hétfőn az oroszok bejelentették, hogy kivonják szíriai haderejük nagy részét, miközben Genfben megkezdődtek a béketárgyalások, magában Szíriában pedig immár hetek óta tűzszünet van, amit jórészt be is tartanak a szembenálló felek. Harmadrészt: minden emberi jogi aggály ellenére működőképesnek tűnik az a terv, amelyet Merkel német kancellár dolgozott ki a törökökkel, s amelyről a holnap kezdődő újabb EU-csúcson lesz szó: a törökök – persze egy csomó könnyítés fejében - megakadályozzák újabb menekültek tíz- és százezreinek átjutását Európába.

Szóval Orbán egyedüli fegyvere is kezd működésképtelenné válni. De OK, játsszuk el az ördög ügyvédjének szerepét, s tételezzük fel, hogy az előbbi 3 elem egyike sem igazolódik be, s idén ismét megjelennek a menekültek tízezrei a magyar határnál. Akkor vajon mi lehet a megoldás? Szemmel láthatóan a kerítés nem az (hisz csak úgy jöhettek ide, hogy áttörték a macedón kerítést.) Logikailag mindössze egy lehetőség maradna, a fegyverhasználat: de remélhetőleg még Orbán sem annyira elvetemült, hogy utasítást adna asszonyok, gyerekek lelövésére (s ha mégis, ezt az embertelen parancsot remélhetőleg nem hajtanák végre a magyar rendőrök és katonák – mert ha mégis, egyenesen mehetnének a Hágai Bíróság elé, emberiség elleni bűncselekmények vádjával, s persze Orbánnal együtt).

Ha tehát a menekültek már megjelentek a határainknál, akkor a kerítés – főleg ha már minden ország megépítette, azaz nincs kerülőút - egyszerűen működésképtelen. Nem véletlen, hogy Merkel, s Európa nyugati fele ehelyett arra törekszik: ne jöjjenek el a határainkig, maradjanak Törökországban. Ez az egyetlen lehetséges módszer, ami a siker reményével kecsegtet! S hogy ezért cserében Törökország is akar valamit, az teljesen természetes: hiszen így továbbra is rá hárul majd 2,7 millió szír menekült ellétásának gondja – egész addig, míg a szíriai helyzet rendeződésével az illetők haza nem térhetnek. Ha Orbán egy normálisan gondolkodó, felelősségteljes politikus lenne, akkor ezerrel támogatná ezt a megoldást. Különösen, hogy Magyarország számára – ellentétben az általa és beosztottjai által hirdetett hazugságokkal – ez nem jelentene semmilyen elviselhetetlen terhet. 1900 embert kellene befogadnunk! Ráadásul olyanokat, akiket előzőleg leellenőriztek az illetékes szervezetek, s bebizonyosodott róluk, hogy nincs semmi közük a terroristákhoz! Ez tényleg megvalósíthatatlan egy 10 milliós országban? Ahol már most is több tízezer arab él, teljes békében! De még ha néhány év alatt 10, vagy 20 ezren jönnének Magyarországra, az sem okozna nagy gondot!

Az a tény, hogy Orbán mindezt nem látja (vagy látja, csak épp saját belpolitikai érdekei, a lakosság uszítása végett elhazudja) mindenképp azt jelzi: immár eljutott abba a beszűkült tudatállapotba, amit mondjuk a Bukás című, nagy sikerű német filmben láthattunk. A youtube-on van egy csomó, a magyar valóságra aktualizált feldolgozás belőle: érdemes megnéznie, hátha magára ismer…

 

322 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hazugsagvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr728486384

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.03.17. 07:49:56

@midnight coder:

Csak azért, hogy lásd a valóságot is:

"február 29. | 05:09

támogatott gyógyszerek
oep
elutasít

Rákgyógyszerek támogatását utasította el az OEP
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) négy-öt éve nem fogad be új készítményt a támogatott orvosságok listájára, mert a humán- és a gazdasági tárca nem módosítja a támogatott gyógyszereket felsoroló jogszabályt.

A Népszaabadság szerint február közepén 18 új rákgyógyszer támogatását utasította el emiatt az OEP. Ezek közül a gyógyszerek közül 7 egyáltalán nem érhető el a magyarok számára, 11-hez pedig 867 beteg egyedi méltányosság alapján juthat hozzá, a méltányosságot az orvosnak kell kérvényeznie.

Az OEP szerint az elmúlt évben mintegy 6,5 milliárd forintot fordítottak csak e 11 készítmény támogatására; az elkezdett terápiákat nem szakítják meg, az érintettek egyedi kérelmek alapján továbbra is hozzáférhetnek a gyógyszerükhöz, ha nincs számukra alternatív terápia. A szükséges összeg az OEP becslése szerint 10-20 milliárd forint lenne a következő 3 évben, ekkora összeget kellene a kormányzatnak biztosítania a támogatásra."

Remélem nagyszüleid, szüleid aztán majd te magad is a saját bőrödön tapasztalod meg a hazugságaiddal szemben a fideSSférgek valós világát.

Kivlov 2016.03.17. 08:34:56

@Túrós:
A magyarok alapvetően mindig, mindenért mást okolnak. Az könnyebb, mint tenni a saját maga boldogulásáért.

2016.03.17. 08:44:31

Nos, levonom a tanulságot.

Ennyi ostobát ritkán látni egy rakáson,
mint az itt hozzászóló fidesz utálók körében.
...és még tahók is.

Nem csoda, hogy nehezen pörög fel az ország.
Hisz még mindig tele van libsi agyú hülyékkel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2016.03.17. 09:45:10

@nonolet: Nem tudom melyik voltál azelőtt,de ezen az új neveden is elküldelek a retkes telibebaszott kurva édes anyádba.te elvtelen szarházi gerinctelen hazug féreg!

nemecsekerno_007 2016.03.17. 10:03:55

@s: "Egyébként most is a politikusok talicskázzák el a lóvádat...."

Ja persze. Akkor nem a nyugdíjrendszer, meg az egészségügy, meg az oktatás. Számojjá már te szerencsétlen:

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Nem azt mondom, hogy ez jó, de ha a számokat nézem, akkor sokkal jobb mint a korábbi rendszer. 3 év alatt 250 Mrd-t költöttek stadionokra. Ebből kb. 2 hónapig lehetne finanszírozni az egészségügyet. Csak azért, hogy lásd a nagyságrendeket.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 10:10:50

@nu pagagyí: "Az adónak annyinak kell lennie, amelyből fenntartható az a szolgáltatási szint, amit a polgárok elvárnak."

Nem. A szolgáltatási szint olyan lesz amilyet a befizetett adóból finanszírozni lehet. És ezt le kell bontani az egyén szintjére. Amennyivel hozzájárulok a finanszírozáshoz, olyan szolgáltatást kapok. Aki meg nem tud kellőképpen hozzájárulni azt meg a társadalmi szolidaritás fogja kisegíteni. De egyénileg és egyedi esetekben. Nem játszhatjuk a szocializmust a globális piacon. Az összes hiányunkat a nyugdíjrendszer, az eü. és a szociális rendszer termeli ki. No meg persze a korábbi hitelek amiket szintén ezek miatt vettünk fel. Szociális forradalom nagyon szép dolog, de abból még sose lett működő rendszer. Kipróbáltuk, nem működik. Aki korábban kiváltságos volt, nehezen változik, de a demokrácia egyik ismérve az is, hogy nem mások költik el a pénzem. Tök mindegy milyen ideológia mentén teszik is.

nzk 2016.03.17. 10:12:59

@nonolet: jézusmáriaatyaúristen, te mégis hol élsz?!? legalább 1 percre vedd már le a narancssárga szemüvegedet... elképesztő, komolyan. o.O

citrix 2016.03.17. 10:17:27

Az ostoba fajankó svájciak: a javasolt összeg havi 2500 frank, azaz 750 ezer forint! A bölcs és prudens Zsiga Marcell (fidesz-kdnp) érthetően megmondta a frankót miszerint havi 47000 (szart se érő) forintból is meg lehet élni. Micsoda ostoba a haldokló nyugat, bezzeg a mi bölcs (és szeretett) vezérünk Orbán elvtárs okos és roppant együttérző... Két szóval jellemezve: gátlástalan gazember.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 10:17:33

@nu pagagyí: "Ezzel egyetértek, csak hol van most a piac? Épp most teszik tönkre..."

Ugye nem azt akarod mondani, hogy 2010 előtt minden fasza volt. Hol van most a piac? Hát sehol, meg korábban se volt sehol. A bértábla szerinti fizetés egy agyrém, semmi köze a piachoz. A legnagyobb gond, hogy a felsőoktatásban is így fizetnek. És mi az egyik panasza a tanároknak? Nem akarják, hogy a teljesítményt mérjék, azt meg pláne, hogy az alapján kapják a fizetésüket. Na ez aztán remek. Ezzel biztos nagyon nagy társadalmi támogatottságot szereznek. Az emberek nagyobb része 15-20 éve úgy dolgozik, hogy van összefüggés a teljesítménye és a fizetése között. Meg aközött is, hogy van állása v. nincs. Ja igen és még azt is mondják, hogy "meg akarják osztani a tanárokat" Hát b***d meg aki csak lébecol tanárként az ne keressen már többet mint aki jól dolgozik. Ez lenne a diszkrimináció?! És nem az ha a léhűtő többet keres?!!! Az eszem megáll az ilyenektől.

s 2016.03.17. 10:36:20

@Buchhalter: Te ilyen gyűjtögető gyerek vagy? Nem lehetek eléggé hálás, hogy valaki az életművem összeállításán fáradozik. Ha saját költségeden sajtó alá rendezed, akkor valóban mindent megtettél értem, ami emberileg lehetséges volt.

Doubledeceker 2016.03.17. 10:37:21

Azért az tényleg vicc már, hogy Orbán 6 éve minden nap megbukik.
Én nem szeretem a csávót, na de mégis.

n azt gondolom, hogy recseg ropog a rendszer, sok a hazugság, a félre magyarázás, de ez a rendszer még kitart úgy 2-6 évig.

Amúgy ha a mérhetetlen korupciót, az arroganciát, a haverokat ( Vajna, Habony, Mészáros ) kivonnánk a történetből még maradhatna is.

1 baj van útóbbi időben nem nagyon kormányoznak, csak tűzet oltanak és mutyiznak. Tehát tényleg düledezik a rendszer, de egyrészt nincs jobb, másrészt a rendszer repedéseit a közmédia remekül eltakarja és még mindig sokan nem látják, hogy a baj nagyobb, mint hitték.

s 2016.03.17. 10:39:56

@Merlot: "Ne így akarja végezni földi pályafutását."

Ő nem is akarja. Mi akarjuk.

s 2016.03.17. 10:59:24

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: A matolcsy gecifasz ennek az összegnek a többszörösét talicskázza ki a kibaszott mnb alapítványaiba. Jelenleg törvénytelenül, de hamarosan átírjatják a törvényt és akkor már törvényesen.
Remélem üvöltve pusztul el az a rabló szarcsimbók gyógyíthatatlan agydaganatban, bár anatómilag kétséges, hogy lehet -e egyáltalán ilyen betegsége.

s 2016.03.17. 11:10:16

@nemecsekerno_007: Bekajoltad a fidesz gecit. Nyald meg szépen a szájacskád szélét, cuppogjál pár egészségeset, büfizzél, pukizzál.
Aztán ha ezzel végeztél, akkor nézzél már utána, hogy mennyi pénzt lapátolnak ki az mnb-ből az euró árfolyam mesterségesen 310 forinton tartásával. Ez mára közel 800 milliárd lehet, de nem állnak le vele a fiúk, tolják kifelé a pénzt rendületlenül. Aztán ha már képtelenek lesznek az euró árfolyamot 310 forinton tartani stabilan, akkor a költségvetés kötelezően befizeti a buktát az mnb-be. Törvény szerint, seggarc. A mi adónkból. Ahelyett, hogy az oktatásra, egészségügyre költené.

Andy73 2016.03.17. 11:20:26

2010 és 2014 között is egy csomószor megbukott Orbán, aztán kétharmad lett a vége. A legutóbbi felmérések szerint is meglenne a kétharmad, de azért persze mindig lehet reménykedni. Azért elég régóta tart már ez a végjátszma, és reálisan egyelőre nem látni a végét.
A tanárok egyes követelései ettől függetlenül jogosak lehetnek, de ők maguk is kérték, hogy ezt ne kössék pártpolitikához.
Az arabok melletti kampány pedig aligha hozza el Orbán bukását, ez eddig se jött be.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 11:38:22

@s: A szöveged első részét a kezeletlen mentális problémáid számlájára írom.

Mennyi pénzt lapátol ki az MNB? Erről én nem tudok. Az euro árfolyamát a jegybanki kamatszint befolyásolja. Azt alacsonyan tartja az mnb, mert az jó az exportnak és nem száll el az infláció. Ez a többi valuta jegybanki kamatszintjéhez igazodik, ha a FED v. az EKB emeli akkor majd nekünk is kell mert másként elszáll a 3%-os inflációs cél.

Egy ilyet találam ezzel kapcsolatban:

privatbankar.hu/szemelyes_penzugyek/mit-okoz-az-alacsony-kamatszint-eltunnek-az-eurobetetek-282820

Nem annyira hisztérikus mint te, de talán közelebb áll a valósághoz.

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.17. 11:56:36

@nemecsekerno_007:

Ne etesd a Gyurcsnyista trollokat !

Mit érdeklik őt a grafinkonok ?

Millió van itt is, amiből tisztán látszik, hogy a ballibektől EU szerte nem volt gazdasági értelemben vett szarabb kormány, mégis hazudnak folyamatosan:

https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+gdp

https://www.google.com/publicdata/directory#!q=eu+unemployment

Google data explorer, Eurostat adatok.

Peterpapo 2016.03.17. 12:15:34

Srácok!

Orbán elindult a bukás felé, de sajnos még várni kell két évet, hogy ez valósággá váljon. Ne türelmetlenkedjetek! Mindent a maga idejében. Előbb lemondani úgysem fog, majd 2018-ban lesz nagy meglepetés a fidesznykikeknek! Persze az is lehet, hogy addigra kinevezteti magát Köztársasági Elnöknek Áder helyére. Mindegy, majd onnan is ki lesz rugdosva és mehet a vérvörös picsába.

Peterpapo 2016.03.17. 12:19:59

@nemecsekerno_007:

"3 év alatt 250 Mrd-t költöttek stadionokra. Ebből kb. 2 hónapig lehetne finanszírozni az egészségügyet. Csak azért, hogy lásd a nagyságrendeket."

Igazad van! De inkább költsék gyógyszerre! És az oktatásra mennyi ideig lenne elég? Vagy mondjuk más normális dologra? Egyébként az pont 250 milliárddal több, mint amit stadionokra kellett volna költeniük.

Peterpapo 2016.03.17. 12:25:42

@Doubledeceker:

"n azt gondolom, hogy recseg ropog a rendszer, sok a hazugság, a félre magyarázás, de ez a rendszer még kitart úgy 2-6 évig."

Tévedsz, nem 2-6 évig, csak 2 évig, mert utána jönnek majd a választások. Ezek a mocskos, hazug, korrupt férgek meg mennek a levesbe.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 12:33:32

@Peterpapo: "És az oktatásra mennyi ideig lenne elég?

2 hónap 3 nap kb.

"Vagy mondjuk más normális dologra?" Gondolom normális dolog alatt a szociális, oktatási és egészségügyi kiadásokat érted.
Ez nagyon szép, de ez mind állami "szolgáltatás" ill. kiadás.
Nem a kiadásainkkal van gond, hanem a bevételeinkkel. Vagy szerinted 50%-os elvonási szint nem elég, kicsit kéne még emelni? Az USA-ban ez a szint kb. 35%, de nem is látnak el ha nincs biztosításod és állami nyugdíj csak az állami alkalmazottaknak jár. Nem csak a demokráciával kapcsolatban kellene az USA-ra hivatkozni.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 12:35:39

@Ballib cenzúrázók réme 4: Nem etetem, csak próbálok valami értelmes beszélgetést folytatni.

Az a baj, hogy nem látják Orbántól az erdőt. Mert a 2020 utána eu-pénz mentes időszak őket sokkal jobban fogja érinteni mint O.V. v. Gy. F.-et. Ezért felesleges 4 évig fűrészelni a sz***t, inkább azon gondolkozzanak, hogy milyen eladható terméket, szolgáltatást tudnak addig összehozni. Már külföldön eladhatót.

Peterpapo 2016.03.17. 12:54:02

@nemecsekerno_007:

"Nem a kiadásainkkal van gond, hanem a bevételeinkkel."

Tudod a nagyvállalatok is úgy működnek, hogyha hozni kell a számokat, akkor nem csak a bevételeiket szokták növelni, hanem van egy olyan varázsszó, hogy költségcsökkentés. De honnan is tudná egy olyan kormány, amelynek a vezetője egyetlen egy napot sem dolgozott normál munkahelyen?

"...állami nyugdíj csak az állami alkalmazottaknak jár."

Húúú! Ez nagyon komoly érv egy olyan kormány védelmére, amelyik lenyúlta a teljes lakosság magánnyugdíj pénzét!! :)

Szerintem ezen dolgozz még egy kicsit. ;)

2016.03.17. 13:07:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Íme egy libsi értelmi színvonala...

Ezeknek drukkoltok libsik?!

Bobby Newmark 2016.03.17. 13:18:17

@nonolet: Hát vannak élethelyzetek, amikor a dolgokat nevén kell nevezni. Ez most egy ilyen volt.

Peterpapo 2016.03.17. 13:25:26

@nonolet:

Nem. Én speciel annak drukkolok, hogy az a hazug féreg (ezt a szóhasználatot a nemzet Bayer Zsoltikijától tanultam) Orbán eltakarodjon végre a politika színpadáról.

2016.03.17. 13:27:51

Nos, ha jól látom a válaszokból,
akkora libsi közösségben elfogadott
az ilyen szintű bunkóság.

Sajnálatos.

...és mindent elmond rólatok.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 13:36:55

@Peterpapo: " hanem van egy olyan varázsszó, hogy költségcsökkentés..."

Gondolkozz már te lángész. A költségcsökkentés az állam részéről a következő lehet: szociális kiadás, kormányzati működés, egészségügy. Ez mind állami vagyis ha költséget akarunk csökkenteni akkor ezeknek a költségeit kell.
Nyílván ide jöhet a szokásos mantra: dehát a stadionok. 3 év alatt 250 Mrd. Azt már egyszer leírtam, hogy ez mennyire elég az eü-ben v. az oktatásban.

"Húúú! Ez nagyon komoly érv egy olyan kormány védelmére, amelyik lenyúlta a teljes lakosság magánnyugdíj pénzét!! :)"

Igen a magánnyugdíj vágott alá a nyugdíjrendszer finanszírozásának, ezért kellettek az IMF hitelek. Amúgy meg ez az egész manyup egy vicc volt, nem igazi reform. Az igaz az lett volna ha lehetett volna választani, hogy magán v. állami. És aki csak magánt fizetett, az nem kapna most állami nyugdíjat. De mindegy, hagyjuk, már fárasztó.

s 2016.03.17. 14:05:33

@Ballib cenzúrázók réme 4: Kurva anyádat basszad már szájba nekifutásból, te buzeráns kisköcsög, úgy hogy a műfogsora kibaszódik a Tejútrendszerből.

s 2016.03.17. 14:13:54

@nemecsekerno_007: Hülyegyerek. Multinál dologozom és olyan terméket reszelgetek, amit gyémánt árban fizetnek. Nem magyarok, hanem többnyire multi cégek itteni vállalatai. Egyéb kérdés?
Tehát leginkább az orbán csicskáknak kellene félni a 2020 utáni időszaktól. Én elvagyok, köszi. De hogy például a telibebaszott századvég mi a kurva rohadt buzeráns faszszopó anyjából fog megélni, azt gecire nem tudom. Szerintem ők sem, ezért emelik át markológéppel a közvagyont a saját szaros zsebeikbe. Lopnak, amennyit tudnak, mert utána jön a szódás. Tudod, a megbaszódás.

s 2016.03.17. 14:16:30

@nonolet: Pedig szerintem eléggé jól nyomja.

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.17. 14:16:38

@s:

Ritka tüneteket produkálsz a tények és grafikonok láttán.

A színek nem tetszenek, vagy a számok ?

s 2016.03.17. 14:17:29

@nonolet: Le vagy szarva, te kis buzi orbán köcsög.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 14:17:52

@s: 200 Mrd. És még nem biztos, hogy nem közpénz, majd kiderül mit mond az AB.

De ebből a pénzből is kb. 2 hónapig lehet működtetni az eü-t.

Az már 4 hónap.

Gyüjtögessétek még, hátha összejön egy félév.

Ballib cenzúrázók réme 4 2016.03.17. 14:18:56

@s:

Tehát már 2020-ra teszitek Gyurcsány uratok visszatérését ?

Az ember azt hinné a remény most éled újjá, erre elköpöd magad.

Nem szép tőled !

nemecsekerno_007 2016.03.17. 14:19:43

@s: Jól van, ez derék. Ne szívd magad mert megüt a guta. Én se a közszférában vagyok, nyugi.

s 2016.03.17. 14:20:05

@Ballib cenzúrázók réme 4: Ne rázzad magad, mert szétesel, faszökör. Arra vagy olyan kibaszott büszke, hogy bekjálsz mindenféle szart?
Érteni mi a faszt értesz?

Peterpapo 2016.03.17. 14:22:07

@nemecsekerno_007:

Gondolkozz már te lángész! Az egészségügyet hova az anyámba csökkentsék még le? Így sem működik rendesen. És csak ez a három lehetőség van? Nem hinném. Ráadásul egy cégnél az is költségcsökkentés, ha az írószereket, naptárakat nem adják ingyen a dolgozóknak. Filléres tételek egy nagy vállalat életében mégis meglépik. Ki nem szarja le, hogy mennyi az egészségügyben az a 250 milliárd? Máshol viszont nagyon jól jönne. Na meg azok a pénzek, amiket lenyúlnak, úgy hogy ne csak ezen a 250 milliárdon lovagolj! Vagy ez nálad valami becsípődés?

A magánnyugdíjak meg nagyon jól jönnének pár év múlva, de azt is lenyúlták, eltőzsdézték.

Igazad van, hagyjuk.

s 2016.03.17. 14:23:19

@nemecsekerno_007: Te menthetetlen vagy. Mindegy, megpróbáltam.
Ezek szerint az sem zavar, hogy ellenkező irányú árfolyam mozgásnál ezt veled fogják kifizettetni? Tehát a nyereséget elteszik ők, a veszteséget te állod. És tapsolsz hozzá. Bámulatos. Nincs miről beszélgetnünk, mert hülye vagy.

s 2016.03.17. 14:33:29

@Ballib cenzúrázók réme 4: Te fasz! Semmi közöm gyurcsótányhoz. Nyald meg a szaros seggem hálából, hogy nem megyek el szavazni, mert orbánod ezért pojácáskodhat még mindig egy elmebeteg faszmajomként. Ha nagyon begurulnék, akkor sem szavaznék a gyurcsótányra, inkább csákányt ragadok és szétbaszok mindent, amerre csak megyek. A parlament felé fogok menni egyébként, előre szólok.
A 2020 az az év, amikor már nem tudjátok elbaszni az eu pénzeket, mert nem lesznek. Kénytelenek lesztek dolgozni, de az nem megy, mert megszoktátok, hogy elég az orbán faszából kilefetyelni a punnyadt csapadékot és van minden. Gecire szegények lesztek, de orbán apátok addigra már lényegében ellop mindent és elhúz a véres picsáb Bogotába. Nem is nagyon mehetne máshová, mert utána mennek egy tolólapos Krazzal és belegyalulják a földbe azért, amit ezzel az országgal művelt. Te azért tapsikoljál, mint a megelvenedett hülyeség életnagyságú hologramja, baszod.

s 2016.03.17. 14:52:32

@nemecsekerno_007: Tőled azért ennél többet vártam, nemecsekerno_007.

"A költségcsökkentés az állam részéről a következő lehet: szociális kiadás, kormányzati működés, egészségügy."
LÓFASZT! Korrupció, letelepedési kötvény, mnb pénzek, túlárazások, stadionerdők, stb. Végtelen a sor. Egy tisztességes ügyészség 500 év fegyházat is kiszámlázna ezért fejenként.

"Igen a magánnyugdíj vágott alá a nyugdíjrendszer finanszírozásának, ezért kellettek az IMF hitelek."
LÓFASZT! Hitelek azóta is kellenek, tehát NEM EZ VOLT AZ OK. Az hogy nem az imf adja, attól még kell. A Templeton most éppen eladott egy talicska magyar államkötvényt, de a magyar lakosság volt akkora fasz, hogy csúcsra járatta az állam hitelezését. (Én is vettem, de csak egy kicsit, hogy baszódjon meg mindenki. :-) ) Ha majd nem fizetik vissza, akkor lehet nyávogni, mint a devizahitelnél.

"aki csak magánt fizetett, az nem kapna most állami nyugdíjat"
Télleg, pubi? Ezt mégis hogy a kutya ferde faszába gondoltad? És az az idő, amikor CSAK ÁLLAMIBA LEHETETT ÉS KELLET IS FIZETNI már nem is számit? Fiatal, tejfeles szájú kis pöcsnek teccik lenni? 1997 előtt is volt ám élet. Akkor is dolgoztunk, még ha kegyelmed nem is, mert az iskolai retyóban teccet szívni a drága cigarettákat, amitől mára ennyire hülyének teccik lenni. Teccikértenni? Baszomalássan!

Bobby Newmark 2016.03.17. 14:54:37

@nonolet: Hjah, hát ez bizony ilyen, van, aki az őszinteséget értékeli, más meg a aljadék geci sunyiságot, ha az közben udvariasan van előadva.

Azt már látjuk, te melyik fajta vagy, mihez vagy szokva.

bobijub 2016.03.17. 15:24:35

@G.Gambino: bemutatkoztál. mivel nincs értelme cáfolni olyasmiket, amiket a nagyvezír még csak nem is titkol, sőt büszkén vállal, ezért nincs más lehetőséged, mint stílusértékelést tartani arról, aki merészel valamit is nehezményezni. akármilyen elfogadhatatlan, alpári stílusban, akármilyen sok, általános iskolában is elfogadhatatlan nyelvtani hibával fogalmaz is valaki, az semmiféleképpen nem teszi elfogadhatóvá azt, amiről szól a rossz szöveg.

2016.03.17. 15:30:12

@Bobby Newmark:

Tudod ahol a bunkóság a normális, ott nekem nincs helyem.

Nem gondoltam volna, hogy ennyi és ekkora bunkó él az országban.

Sajnálom, hogy azt hittem normális emberekkel fogok itt szót váltani.

Tévedtem.

Többé nem fordul elő, hogy
ilyen szégyenletes társaságba keveredek.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 15:41:47

@Peterpapo: "Gondolkozz már te lángész! Az egészségügyet hova az anyámba csökkentsék még le? Így sem működik rendesen."

Úgy működik ahogy tudjuk finanszírozni. Azt nem vagy képes felfogni, hogy a nyugdíjas, meg a köztisztviselő eü ellátását másnak kell finanszírozni (nyílván a sajátján felül) "Dehát ők is fizetnek TB járulékot" szöveg szokott ilyenkor jönni. Na és azt honnan kapják? Az államtól. És úgy gondolod, hogy ez a pénz a gazdasági minisztérium udvarán terem egy kurva nagy fán mi?! Nem vazze, valaki befizeti adóba. És nem, nem rosszul gondolod. Ha közalkalmazott fizeti be, akkor az ugyanúgy nincs, csak egyik zsebből a másikba pakolgatjuk. De mindegy, nem tudom ennél egyszerűbben mondani.

"És csak ez a három lehetőség van?..." Ez a három pont elég, mert ezeken lehet legtöbbet spórolni, ezek a legnagyobb tételek. Nyílván emellett a "lopási" "mutyizási" meg egyéb faktorokon is lehet majd spórolni, de a nagy tétel az ez a három.

s 2016.03.17. 15:44:17

@nonolet: A kormányt láttad már? Az elítélt, hazug, nőverő szar fasz gecinyaló politikusokat láttad már? A végzettséget, doktorit hazudozó seggfej faszszopókat láttad már? A pénzsikkasztó bájgúnár rogántóniót láttad már? Ezek mind okés gyerekek? Nálad csak a nem Kazinczy-díjas hozzászólások baszták ki a biztosítékot?
Gyanítom, hogy kibaszott hülye lehetsz ebben az esetben.

Bobby Newmark 2016.03.17. 15:44:17

@nonolet: Aztán mégis ezt teszed, hazug geci!
Na akkor takarodj is a véres hányásba! Faszt rontod itt a levegőt, ha nem érzed jól magad? Hülye is vagy, nem csak sunyi faszgeci?

nemecsekerno_007 2016.03.17. 15:44:27

@s: ? Az majd akkor lesz. Akkor is az lesz a lényeg, hogy mennyi adót kell fizetni. Aztán meglátjuk. Remélem egyre kevesebbet. Az infláció meg annyira nem érdekel, mert úgyis úgy váltják majd a dollárt v. az eurót ahogy épp a forint áll.
De téged ez hasonlóan fog érinteni.

Bobby Newmark 2016.03.17. 15:46:30

@nemecsekerno_007: Abból fizetik, amit NEM LOPNAK EL. De mivel egyre többet lopnak a gecik, egyre kevesebb megy az állami feladatok ellátására. És mivel a politikus szopadék szenny kapzsisága határtalan, szépen kezd is összeomlani az egész.

s 2016.03.17. 15:55:24

@Bobby Newmark: Nem értik a lényeget. Ennek a nemecsekerno_007-nek is hiába ugatok. Csak nyomja a saját szövegét, hogy annyit lehet elkölteni, amennyit befizetünk. Én meg hiába mondom, hogy nem így van. Annyit lehet elkölteni, amennyit befizetünk mínusz amennyit ellopnak. Mivel a lopás mostanra már költségvetési tétel nagyságrendben mozog, ezért ez lényegében nemzetgazdasági hatással bír. Eddig is egy harmatos lófasz volt a magyar gazdasági teljesítmény, de megfejelve az ekkora mértékű sikasztással ez már egyenesen tragédia. Remélem halottak is lesznek a végén, magam már jelöltekkel is rendelkezem, amit hajalndó lennék egy fogadási irodában nagy tétben megjátszani. Ne csak bukjak ezen a kibaszott faszszopáson.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 16:00:52

@s: "LÓFASZT! Korrupció, letelepedési kötvény, mnb pénzek, túlárazások, stadionerdők, stb. Végtelen a sor."

Írd már ezeket össze számszerűen.
Egyébként meg:
- korrupció: milyen korrupcióra gondolsz? Hálapénz? Vagy Habony Árpi LV táskája? Ez így eléggé általános.
- mnb pénzek: számok, számok
- stadion: ez a klasszik mantra. 250 Mrd 3 év alatt = 2 hónap eü

"LÓFASZT! Hitelek azóta is kellenek, tehát NEM EZ VOLT AZ OK. Az hogy nem az imf adja, attól még kell. A Templeton most éppen eladott egy talicska magyar államkötvényt"

Az állampapír piac így működik, mi ebben a különös. Ha majd csökken akkor eladják, én is eladom. Nyílván mindig abba kell fektetni ami jobban megy. Ezek szerintem nem garantált kamatúak, nem kell csilliárdokat visszafizetni, de mindegy.

"Télleg, pubi? Ezt mégis hogy a kutya ferde faszába gondoltad? És az az idő, amikor CSAK ÁLLAMIBA LEHETETT ÉS KELLET IS FIZETNI már nem is számit?"

Úgy a kutya ferde faszába, hogy az akkori járulékokból, az akkori nyugdíjakat fizették. Vagyis járni jár, csak nem jut. Ezt az egész fost görgetjük magunk előtt, ezért magasak a járulákok, mert azokból a mostani járulékokat fizetik. Meg a közfaszom járulékait is. Olyan mintha nem gyereked lenne hanem egy rokkantnyugdíjasod.
Továbbra se tudok mást mondani mint, hogy számolj.Van egy nagyon jó könyv:
Mong Attila: Kádár hitele:
bookline.hu/product/home.action?_v=Mong_Attila_Kadar_hitele_A_magyar_allamadossag_tortenete_1956_1990&id=117127&type=22

Itt jól leírják, hogyan vett fel Kádár hiteleket szocialista országoktól (Észak-Korea, Kína, SZU :) ,hogy stabilizálja a hatalmát, kiépítse a csendestársak rendszerét, kialakítsa a kiváltságosok tömegeit. És a kiváltságosok közé olyanok is beletartoznak akik a panelban átalányt fizettek a gázért, miután a tanács kiutalta neki a lakást. Szóval így mennek itt a dolgok, ezért nehéz szolidaritásról csak beszélni is.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 16:08:15

@Bobby Newmark: "Abból fizetik, amit NEM LOPNAK EL."

Számojjá mán' te szerencsétlen. Mennyit lopnak el? Hol van az a pénz?!!! Befalazták Rogán lakásába?? Vagy svájci bankokban tárolják???? És ha ez ilyen sok pénz, akkor korábban hol volt ez? Egyszerűen nem értem, ennyire demagóg gondolkodással nem tudok mit kezdeni. Arra kurvára jó, hogy kattintsanak, aztán lehet eladni a bannereket. De ahogy ezeknek a témáknak a tetejét valaki egy kicsit megkaparatja, egyből látszik, hogy vaskos csúsztatás az egész. Klasszikus történet a műkörömépítő földtulajdonos.

De amúgy meg ítt egy kis segítség, mert gondban vagy a nagyságrendekkel:

www.amipenzunk.hu/#/~/koltsegvetesi-kiadasok

Bobby Newmark 2016.03.17. 16:13:34

@s: Nem beszélve arról, ami meg úgy lopódik el, hogy az állam sosem látta, pedig állami vagyon, vagy állami bevétel lenne alapból. Pl letelepedési kötvények, belvárosi ingatlanmutyi. Azok az ellopott pénzek sehol sem jelennek meg, így látszólag nem is hiányoznak, pedig iszonyat mennyiségű kiesés.

Bobby Newmark 2016.03.17. 16:14:43

@nemecsekerno_007: Kitolták offshore számlákra, te fasz. Szerinted miért kellett meggyilkolni az offshore-osító szakembert amikor éppen elindult a rendőrségre hogy kipakoljon, te baromarcú?!

Peterpapo 2016.03.17. 16:19:45

@nemecsekerno_007:

Még egy uccsó dolog, aztán részemről befejeztem, mert ahogy látom, kár minden szóért:

divany.hu/raktar/2016/03/15/heim_pal/

www.blikk.hu/aktualis/belfold/az-apa-halabol-kifestette-az-orvosok-irodajat-mert-meggyogyitottak-a-kislanyat/6q8svsr

www.borsonline.hu/20160312_egy_egesz_korhazi_osztalyt_felujit_a_halas_apa

Én az ilyenekre gondoltam a 260 milliárdól, te lángész.

Meg arra, hogy van ahol már teát sem tudnak adni a betegeknek. Ezekre azért azt gondolom futná a stadion pénzből.

$pi$ 2016.03.17. 16:21:52

@nemecsekerno_007: Szerintem feleslegesen erőlködsz, egyszerűen magas ez az indexes közönség elsöprő többségének.

A minap volt itt egy pali, méltatlankodott, hogy nem olyan az egészségügy mint a németeknél, pedig ő háromszáz forinttal többet, havi hétezer forintot befizet minden hónapban. Konklúzió: csak az lehet, hogy az orbán ellopja.

Évek óta mantrázzák ötezren csak itt az indexen, de eddig még egy sem volt képes számokat mondani... vagyis dehogynem, százalékokat. "Ellopnak 80%-ot, 90%-ot." Mikor megkérdezed, hogy minek a 90%-át, akkor azt nem tudják, csak a 90%-ot, mert azt "megsaccolták".

Halvány gőzük nincs mennyi a költségvetés bevétele, mennyi a kiadás, de azt tudják, hogy a nagy része focira megy el meg korrupcióra, mert azt mondták nekik. :(

Ja, és mindegyik "rengeteg" adót fizet, mert szörnyen pazarló az állam. A legtöbbjük úgy két- háromszáz dollárt havonta. :(

$pi$ 2016.03.17. 16:24:11

@Peterpapo: "Én az ilyenekre gondoltam a 260 milliárdól, te lángész."

A kórház kifestésére akarod pazarolni a pénzt, amikor nincsenek lélegeztetőgépek? A közmunkások meg 60000 forintból éljenek meg? Gyerekek éheznek?!

Látod lehet ezt csinálni, bármire ad ki az állam pénzt lehet találni valami hangzatos dolgot amire valaki szerint többet kellene költeni.

s 2016.03.17. 16:48:53

@$pi$: Seggfej, ne akard megtudni, hogy mennyi adót fizetek. Most csináltam meg az adóbevallásomat, mert nem volt kedvem a négy szabad nap egyikén sem az orbán szófosását hallgatni. Hát azt hittem bazdmeg, hogy legurulok a székről. Tudtam, hogy nem kevés, de ezzel így szembe nézni sokkoló élmény volt. Meg a járulékok. Plusz amit a munkahelyem fizet, arról elvileg én már nem is tudok, pedig tudok. Az én bruttóm az már egy letarolt összeg.
Elmegy mindenki a buzi kurva rohadt anyja vérvörös picsájába, bazdmeg. Ebből éppen lehetne itt eü. meg oktatás, meg még nyugdíj is talán. Azt meg nem mondhatod a népeknek, akiket azzal kábítottál hogy lesz nyugdíjuk miközben építgették a szocializmust, hogy húzzanak el a retkes faszba, nincs pénz. Amit orbán apátok most is énekel. Nem kell manyup megtakarítás. Kicsengessük. Fussa rája. MIBŐL, BAZDMEG? Azt sem tudja kifizetni, amit most kellene. Ez a szerencsétlen balfasz ökör. Ti meg elhisztek neki mindent, idióta barmok.

s 2016.03.17. 16:55:21

@$pi$: lézerjani, habonyárpi, szíjjártópetike, rogántónió és még sorolhatnám vég nélkül. semjézsótika. Szerinted ezek a figurák értékarányosan kapják a juttatásaikat?
Az orbán egész hegyvonulatokat lop el. A fura szemű matolcsy azt hiszi, hogy ami pénzt lát, az már mind az övé. Pedig sokat lát, mert olyan helyre ment dolgozni, ahol sok van. De nem az övé. Sok, de nem az övé. Egy ízzó piszkavasnak a végbelébe csúsztatásával ezt majd el fogják neki egyszer világosan magyarázni. Érted, gyurika? Sok bazdmeg, de nem a tied.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁAaaaaaaaaAAAAAAAAÁÁÁuuuuuuUUUUUUUUUUUUUUUAAAAAAAAAAAAAAAAAAAÁÁÁÁÁ.

Ez már a válasza lenne.

Bobby Newmark 2016.03.17. 16:57:16

@$pi$: Nem az a lényeg, hogy mire lehetne többet költeni, hanem hogy mire kellene _kevesebbet_, és hogy mit kellené még átláthatóbbá tenni, hogy ne _lehessen_ ellopni.

De ez már magas a hozzád hasonló barnaorrúaknak.

Egyébként meg pont leszarom, hogy az okosba' megoldás után mit mutatnak a számok. Gyurcsányék is kibaszott ügyesen megoldották, hogy ne látsszanak a "trükkök százai", ők azt az egyet baszták csak el, hogy ez kiderült.
Ebből a Fidesz kurvasokat tanult, és most már úgy intézik a dolgokat, hogy esélyed se legyen belelátni a számokba, és nagyon figyelnek arra, hogy nehogy elszólják magukat.
Egy kibaszott ostoba gyökér vagy, ha ezt még csak észre sem veszed.

Külön véreres lófasz a seggedbe, hogy erről dokumentumokat vársz tőlünk, mikor ha lenne, akkor nem egy elbaszott blog kommentjei közt lenne erről szó, hanem egy bíróságon.
Éppen a mai napon tüntetett el a rendőrség egy adag bizonyítékot Rogán ellen, meg titkosítják a Magyar Nemzeti Kibaszott Bank működését. Vagy amikor egy-egy nagyobb mutyit titkosítanak félmillió évre, mint Paksot, az olajügyeket, az ügynökaktákat?
De mondok még jobbat, a szájbakúrt Gyurcsány kormányból sem sikerült senkit semmivel megfognia a Fidesznek, mert már az MSZP is kurvára ügyelt arra, hogy ugyanígy eltüntessen mindent.
Hogy a jó kurvaéletbe vársz így számokat, te gyökér?

s 2016.03.17. 16:57:21

@nemecsekerno_007: "Vagyis járni jár, csak nem jut."

Erre a standard válasz az, hogy egy csákánnyal addig verem az illető fejét egy betonlapon, ameddig szét nem mállik. A betonlap.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 17:01:35

@$pi$: Én eközben melózok azért :) Csak néha írkálok, hátha felfogják mennyi az annyi. Gondolkoztam rajta, hogy csinálok egy átfogó infografikát az egész költségvetésről, de az rohadt sok munka és a KSH adatok nincsenek ingyen.
Meg amúgy a tisztelt újságíróknak az oknyomozás valami ilyesmi lenne.
Mert egyébként borzasztó sötétség van, csak azt látják, hogy "dehát én fizetek adót" azt már nem, hogy azt is az államtól kapták néhány nappal korábban :) Mindegy :)

2016.03.17. 17:02:58

@s: Látod a bankossal nem kellett volna ölre menni, mert amúgy a nézeteitek, a célotok és még a korotok is kb ugyan az.:)

nemecsekerno_007 2016.03.17. 17:05:39

@s: "Erre a standard válasz az, hogy egy csákánnyal addig verem az illető fejét egy betonlapon, ameddig szét nem mállik..."

Igen, ezt úgy hívják, hogy bolsevizmus.

De mondok cizelláltabbat:

"Az a baj a szocializmussal, hogy egyszer kifogyunk mások pénzéből." Margaret Teacher

$pi$ 2016.03.17. 17:41:17

@nemecsekerno_007: "Meg amúgy a tisztelt újságíróknak az oknyomozás valami ilyesmi lenne."

Hát ja, de sokkal könnyebb megkeresni a pénzt valami hangzatos marhasággal mint leírni az igazat. :(

"dehát én fizetek adót"
Saját maguk által befizetett adóval meg a közösből kapott pénzzel sincsenek tisztában. Sokak családi pótlékot kapnak, iskolába/ovódába jár a gyerekük, adókedvezményt kapnak, aztán a végén kiderül, hogy alaposan mínuszba vannak, mégis méltatlankodnak, hogy miért kell ilyen sokat fizetniük.

Persze vannak olyanok is, akik tényleg sokat fizetnek, sokkal kevesebb jut nekik mint amennyit befizetnek és persze valamilyen szinten jogosan méltatlankodnak, de mindig az a leghangosabb, akik keveset keresnek és keveset is adóznak.

@Bobby Newmark: "Nem az a lényeg, hogy mire lehetne többet költeni, hanem hogy mire kellene _kevesebbet_"

Ez aztán az elmés kifogás. Tehát te beszélhetsz, mert azt mondtad, hogy mire kell kevesebbet költeni, nekem meg kuss, mert arról nem lehet beszélni, hogy mire kell többet költeni.

Azért szerintem ne ilyen érvek alapján legyen már eldöntve a költségvetés jó?

s 2016.03.17. 17:51:49

@Diorella Queen: Nem mentem ölre senkivel. Az pedig ne tévesszen meg, hogy ha valamiben egyezik a véleményem az övével, akkor ez más ügyre is vonatkozik.
Ha jól emlékszem, akkor vele a devizahitelezés következményeiben és annak kezelésében nem értettem egyet. A többi ügyre ez nem vonatkozik. Nem követem a megnyilvánulásait, nem ismerem a véleményét minden kérdésben. Ha az mnb viselt dolgait a közpénzzel való gyalázatos visszaélésnek tekinti, az külön szerencse, mert én is annak tekintem, mivel az is. És akkor tarsolycsabiról még egy szót sem ejtettünk, aki az mnb hathatós kussolása mellett árulhatott nem létező kötvényeket bőven az engedélyezhető mennyiség felett (kb. 160 milliárd) és a világbajnok buktát a beva volt kénytelen kifizetni a károsultaknak, amit pedig a tisztességes befektetők és pénzpiaci szereplők védelmére hoztak létre a transzparensen működő pénzintézetek. Tehát nem azon lepődnék meg, ha egyszer csak fő hír lenne, hogy tarsolycsabit élve bebtonozták egy épülő irodaház alapzatába. Folyamatosan meg vagyok lepve, hogy nem ezt olvasom.

s 2016.03.17. 17:55:58

@nemecsekerno_007: Nem. Az a bolsevizmus, hogy eltakarítasz 3000 milliárd nyugdíjmegtakarítást. Aztán bekonferálod, hogy nincs nyugdíj.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 18:20:04

@s: És a hitelek amiket fel kellett venni, hogy betömjék a nyugdíjkassza hiányát ami a manyup miatt volt arra mit reagálsz?

A "járni jár, csak nem jut" sztori sokkal régebbre nyúlik vissza mint a Fidesz Manyup lenyűlása. Így építettük fel a rendszert, ami folyamatosan újratermeli a hiányt. Az EÜ pontosan ugyanez.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 18:22:29

@$pi$: "Persze vannak olyanok is, akik tényleg sokat fizetnek, sokkal kevesebb jut nekik mint amennyit befizetnek..."

De ezek közül senki sem akarja visszaállítani a korábbi rendszert. Ahol még többet szedett el az állam és az egészségügy se volt sokkal jobb. És még szopatta is a NAV az embert. Ezért jogos az amit sokan mondanak, hogy nincs alternatíva.

s 2016.03.17. 18:33:09

@nemecsekerno_007: "És a hitelek amiket fel kellett venni, hogy betömjék a nyugdíjkassza hiányát ami a manyup miatt volt arra mit reagálsz?"

Azt, hogy a pénzt egyszer elő kell teremteni. Ha most nem, - márpedig nem, mert orbán nem foglalkozik ezzel - akkor majd később, amikor a takarékoskodni próbáló korosztály nyugdíjba menne. Ez már nem orbán gondja lesz, mert addigra ő gennyesre lopta magát és koktélokat szürcsöl Balin. Ez az akkori kormányzat gondja lesz, de ő is szarik majd rá, mert azt mondja, hogy azt a faszszopót végül is ti szavaztátok meg. Tehát legvégül majd a te problémád lesz. Most ne gyere azzal, hogy te teszel félre, nem lesz gond. Lesz. Ugyanis azt a pénz az a későbbi kormány EL FOGJA VENNI TŐLED ERŐSVEL. Tudod miért? Egyfelől már volt rá precedens, ez fontos. A másik, hogy lesznek nálad szarabbul állók, akik konkrétan éhezni fognak. Egy kormány pedig nem fogja bevállalni azt, hogy szociális katasztrófa következzen be a ma feketén, okosba' foglalkoztatottak és közmunkások nulla megtakarításai miatt. Tehát szopni fogsz. Viszont te legalább megszavaztad, ennyi vigaszod lehet. Gondold el, én még csak meg sem szavaztam és nekem is pont ez nézne ki. Persze a terv már megvan, hogy jövök ki ebből jól. Tehát ti fogtok szopni, mert buták vagytok és meg is érdemlitek.

nemecsekerno_007 2016.03.17. 18:40:49

@s: "Azt, hogy a pénzt egyszer elő kell teremteni..."

Kell?!!! Hát itt viszik. Akkor lépek én innen. Akkor már csak a nyugdíjasok meg a köztisztviselők maradnak és eszik a galambokat, meg egymást. Akkor lássanak pénzt ha én adok nekik, hogy klasszikust idézzek.

"Ugyanis azt a pénz az a későbbi kormány EL FOGJA VENNI TŐLED ERŐSVEL..."

Muhahahahaha. Persze. Majd nyílván elveszi mondjuk az osztrák biztosítónál lévő számlámat v. a paypal-ról mi?! Ha ez mégis megvalósulna akkor tényleg lépni kell innen.

Peterpapo 2016.03.17. 22:27:38

@$pi$:

Ha neked a gyermekéhezés, mély szegénység, a kórházak és az egészségügy katasztrofális állapota, az oktatás mélyrepülése csak hangzatos dolgok, akkor elég nagy baj lehet a fejedben.

s 2016.03.17. 22:48:56

@nemecsekerno_007: "Akkor már csak a nyugdíjasok meg a köztisztviselők maradnak"

Azok a te öreganyád is, a te nyugalmazott tanáraid is, továbbá a te orvosaid is. Nem sétálhatsz ki a képletből, amikor szükségük lenne rád, mert ők sem sétáltak ki, amikor neked volt szükséged rájuk, mert egy fiatal pöcs voltál. Felneveltek, zabálni adtak és gyógyítottak. Itt akinek menni kell, az a lótolvaj suttyó szardarab orbán és bandája, akik miatt ez az egész faszszopás van. Nem gazdálkodnak jól, minden mozdíthatót ellopnak maguknak, végül a szarban hagyják az egész országot. Az a kibaszott 3000 milliárd hol a kurva anyjában van? Mert nyugdíjként már nem jön szóba, de az államadósság is nagyjából ott van, mint előtte volt. Rohadtak volna meg ezek a kurva kibaszott anyjuk mocskos picsájában, de kivágták őket onnan, hogy baszódna rájuk a csillagos ég.

"Majd nyílván elveszi mondjuk az osztrák biztosítónál lévő számlámat"
Simán. Ha megtartod a magyar állampolgárságodat, akkor simán. Ugyanis a pénzintézetek kötelesek kiadni minden kibaszott adatodat, rossz esetben (minden eset rossz) még a pénzedet is hazautalják. Csak pislogsz majd. Az én tervem alapvetően más. Lenyomozhatatlan és bizonyíthatatlan. Semmi köze egy szájbabaszott pénzintézethez sem, pont ezért.

Bobby Newmark 2016.03.18. 10:51:23

@$pi$: Értem, tehát nyugodtan szórjuk a pénzt tökfelesleges hülyeségekre, meg lopjanak a politikusok annyit amennyit akarnak, nehogy véletlenül azokra a szolgáltatásokra is jusson pénz, amiért eleve ezt a kibaszott államot tartjuk és az adót fizetjük.

Jó, oké, rendben. Roppantul korrekt és gerinces hozzáállás ez.

Bobby Newmark 2016.03.18. 10:53:33

@s: Egyrészt valóban, nem ártana némi kis antidemokratikus politikusakasztás.

Viszont a külföldi munkavállalás kurvára nem "kisétálás a képletből". Nagyon sokan küldenek haza pénzt.

monddazigazatmar 2016.03.18. 10:59:05

@s: " Ez már nem orbán gondja lesz, mert addigra ő gennyesre lopta magát és koktélokat szürcsöl Balin."
Olvasgatlak itt téged, jó nagy balfasz vagy, aki semmihez sem ért.
De ez, ez a mondat megragadott.
Te tényleg úgy képzeled el a világot, hogy mondjuk Orbán vagy Putyin majd 10 év múlva Balin koktélozik?
Tehát azért "lop el ezercsilliárdokat" (amire persze semmi bizonyíték, de fennen hangoztatjátok folyamatosan) hogy Balin koktélozzon?
Tényleg érdekel a proli kis világképed. Mesélj, mi értelme offshore számlán tartani a pénzt? Hogy úgy járj mint ciprus?

Bobby Newmark 2016.03.18. 11:23:14

@monddazigazatmar: Jellemzően Dél-Amerikába szoktak menekülni a bukott diktátorok.

És tényleg nem tudod mire jó az offshore-számla? És így akarod osztani az észt?

s 2016.03.18. 12:01:14

@Bobby Newmark: Azt a pénzt apunak, anyunak és az estleg itt maradt feleségnek, gyereknek küldik. Nem pedig a furcsa nézésű matolcsynak. Továbbá nem az itteni eü. és oktatás részére. Annak csak felhasználói vannak, befizetői nem nagyon. Ami meg esetleg menne oda, azt ellopja valami faszkirály. Kb. ezért tartunk itt.

s 2016.03.18. 12:05:57

@monddazigazatmar: Balfasz a te tripperes, folyós picsájú fogatlan ribanc kurva rohadt anyád. Érdekel a többi is?

s 2016.03.18. 12:19:32

@monddazigazatmar: Akkor mondom, te értelmi sérült faszökör.
Tehát, putyinnak valószínűleg nem kell távoznia Ororszországból, mert rendesen megrendszabályozza az ottaniakat. Ebbe beletartozik az, hogy simán megöleti azokat, akik számára kellemetlen információkat akarnak megszellőztetni. Ha valami véletlen folytán mégis le kellene lépnie, akkor simán megteheti, mert akkora vagyonnal, ami neki van bárhova mehet, fogadhat testőröket, stb.
A fasz orbánodnak ekkora hatalma az eu-n belül sosem lesz. Lesz neki valamennyi, de közel sem ekkora. Tehát neki majdnem biztosan el kell húznia innen a retek gecibe, nagyjából úgy, mint a gázóra megfékező lakodalmas lajosnak. Itt nem lenne biztonságban, ezt ő is tudja, mi is tudjuk. A legjobb, ha elad minden szart, amit összeharácsolt és távozik egy sötét éjjelen. Te majd nem fogsz tudni hova lelépni, mert egy csóró szardarab vagy. Nem lesz más választásod, mint megtagadni a száműzetés keserű osztrigáját zabáló orbán apádat. Tudod honnan fogom tudni? Egy kurva darab embert nem lehet majd sem égen, sem földön találni, aki azzal hencegne, hogy ő orbán híve volt. Mivel ennyi ember nem távozhatott ilyen rövid idő alatt az élők sorából, ezért nem marad más megoldás, minthogy tagadtok, kis buzeráns tetűláda geciszopók.

s 2016.03.18. 12:22:44

@monddazigazatmar: "mi értelme offshore számlán tartani a pénzt?"
Amennyi neked lehet, azt valóban kár. Arra elég egy uborkás üveg. A kisebbik fajtából.

Bobby Newmark 2016.03.18. 13:17:55

@s: Na igen, de azt is megsarcolják 27% áfával amikor elköltődik. Ha meg nem fogyasztásra megy, arra meg vannak speckó adók meg illetékek.

Az meg tökmindegy, mit mire szednek be, úgyis bekerül a nagy húsosfazékba, amiből ha már mindenki körülötte jókorát merített, talán összekaparászható néhány cafat arra is, amire beszedték.

monddazigazatmar 2016.03.18. 13:20:37

@Bobby Newmark: :D Én tudom mi az offshore számla. Te meg nem tudsz olvasni. Tudod mi történt cipruson?

monddazigazatmar 2016.03.18. 13:24:19

@Bobby Newmark: Ja, szerinted Bali Dél-Amerikában van?
Így hirtelen nem ugrik be, sorolj már bukott diktátort aki Dél-Amerikába menekült.

monddazigazatmar 2016.03.18. 13:25:05

@s: :D:D:D:D:
Na, balfaszkodj tovább- Orbán biztosan beszart, hogy a nagy fotelhuszár S vadászik rá.

Bobby Newmark 2016.03.18. 13:31:01

@monddazigazatmar: Hát amilyen kibaszott okosat kérdeztél, abból nem úgy tűnik.

És igen, én tisztában vagyok vele mi történt Cipruson, pontosan ezért baromság, hogy azt sugallod, hogy az megismétlődik, sőt, hogy szükségszerűn megismétlődik.

s 2016.03.18. 14:06:46

@Bobby Newmark: "ha már mindenki körülötte jókorát merített"
Akkor megy a következő kör. Csak azt nem lopják el, amit nem is lehet, de mostanában inkább átírják a törvényt, hogy azt is el lehessen tenni, amit amúgy nem volt szabad.

s 2016.03.18. 14:18:58

@monddazigazatmar: Én? Ugyan már, ne viccelődjél. MAJD TI, BAZDMEG. 2020 után nem kapunk egy cent eu támogatást sem. Nekik nem lesz miért maradni, ti meg rájöttök, hogy ez egy kibaszottul kurva drága szopás volt nektek.

s 2016.03.18. 14:43:27

@nonolet: Mit mondanál, Nagy Fehér Sámán? Hogy az év végi jutalmak januárban jönnek? Hogy volt szja csökkentés 16%-ról 15%-ra? Hogy az állam a saját faszszopóit fizeti a legjobban? (fegyveresek, bürokraták)

2016.03.18. 16:13:54

Az olyan mocskos szájú-bunkókkal nem társalgok, mint te...
(ez is csak kivétel volt)

s 2016.03.18. 17:32:19

@nonolet: Akkor baszodjál bele a buzi kurva anyádba, te pöcs.
süti beállítások módosítása