HTML

Hazugságvadász

A fideszes-KDNP-s politikusok úgy hazudnak, mint a vízfolyás, s nem is szégyenkeznek miatta. Akkor legalább emlékeztessük őket, hogy mi nem vagyunk hülyék...

Friss topikok

Címkék

A legnagyobb fideszes hazugságok (bár nehéz választani...) - június 2., kedd

2015.06.03. 08:26 Hazugságvadász

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Brüsszelben az Altus-ügyről is tárgyalt az Európai Bizottság illetékesével, Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval. S Lázár elismerte: nem közeledett a kormány és az EU-bizottság álláspontja. Elmondta azt is, hogy az általa felvetettekkel Walter Deffaa nem értett egyet, s határozottan visszautasította az állításokat.

Ez már csak azért is érdekes fejlemény, mert Lázár múlt csütörtökön még ennek szöges ellentétjét mondta: akkori sajtóértekezletén azt mondta az őt hallgató újságíróknak, hogy levelet kapott Deffaától, aki „beismeri, hogy nem jártak el kellő körültekintéssel, s elmulasztották elvégezni az Altus Zrt. háttérvizsgálatát.” Akkor most Deffaa igazat ad a kormányzati és fideszes panszoknak (mint Lázár csütörtökön sugallta), vagy elveti azokat (mint Lázár kedden beismerte)?

Még szerencse, hogy a DK kedden nyilvánosságra hozta Deffaa levelét, s ebből sok minden kiderül. Eszerint az Altus vezette konzorcium pályázata a három legjobb árú ajánlat között volt, nyílt versenyben nyerték el a megbízást, amely sem auditálási feladatokat, sem másmilyen ellenőrzési feladatokat nem tartalmaz. „A tanulmány készítése elsősorban adatok gyűjtésére szorítkozik, nem jelent politikai véleményalkotást, ilyen jellegű összeférhetetlenség nem merülhet fel a tanulmány elkészítése során. Nem tudjuk elfogadni azon felvetését, miszerint a Bizottság nem tartotta tiszteletben a politikai semlegesség elvét" - válaszolta május elején Lázár Jánosnak a levél szerint Deffaa. S az uniós illetékes aggodalmának adott hangot a szerződéssel kapcsolatos információk eltorzítása (magyarán az ügyet körülvevő fideszes hazudozás) miatt, mert a megbízás a levél szerint nem egyetlen tagállam, azaz Magyarország finanszírozási szabályainak auditálására, hanem 28 ország programjairól való adatgyűjtésre vonatkozik.

Szóval Lázár, Orbán, s az ügyben megszólaló összes fideszes politikus megint lebukott: kiderült, hogy szokás szerint ismét csak hazudoznak. Hogy is mondta Gyurcsány, amikor Lázár csütörtöki bejelentése után az uniós „beismerésről” faggatták? „Annak tartalmáról csak Lázár János szavait ismerjük” – közölte, ezzel a kijelentéssel finoman kétségbe vonva a miniszter kijelentéseinek igazságtartalmát. Most, hogy már magát a levelet is ismerjük, bebizonyosodott: Gyurcsánynak ismét igaza volt.

S ezek után már csak néhány apró „morzsa” Lázár keddi brüsszeli közlései közül: Lázár betekintést kért az Altus-pályázat minden dokumentumába, s azt kérte a főigazgatótól, hogy az iratokat hozzák nyilvánosságra, mondván: "úgy tudom, hogy ezeknek az adatoknak és információknak a megismeréséhez minden választópolgárnak, így a kormánynak is joga kell, hogy legyen". Hogy is van ez Magyarországon, az Orbán-kormány gyakorlatában? Itt is minden választópolgár megismerheti az általa kért információkat? Vagy épp ellenkezőleg: Orbánék mindent titkosítanak? Persze hogy ez utóbbi: lásd mondjuk a paksi atomerőmű-építés esetét. Vagy azt, hogy Lázárt immár bíróság kötelezi az általa titokban tartott külföldi utak adatainak nyilvánosságra hozatalára, s ő ezt megtagadja. S akkor ő követel nyilvánosságot? Hát akkor lépjen, s első lépésként az Orbán-kormány gyakorlatában teremtse meg ezt!

Vagy egy másik közlése: Lázár szerint ha ugyanez (azaz hogy Gyurcsány úgymond az EU-tól kapott pénzéből saját pártját segíti) egy fideszes politikusról derülne ki, az is tiltott pártfinanszírozásnak minősülne. Először is ebben kételkedhetünk: fideszes politikusok ellen a magyar ügyészség érdekes módon nem nagyon akar eljárásokat indítani, büntetlenül követhetnek el bármit. Másrészt épp elég fideszes politikus, üzletember gazdagszik meg az EU-ból érkező pénzek révén: vajon nem inkább ezt kellene először kivizsgálni? Már csak azért is, mert az Orbánhoz közeli potentátoknál nem 5 millió euróról van szó, hanem 50 meg 100 milliókról. S végül: na attól nem kell tartani, hogy egy fideszes a saját pártját komoly összegekkel támogassa! Ők inkább saját vagyonukat, földbirtokaikat, külföldi bankszámláikat gyarapítják.

 

S végül még néhány mai fideszes hazugság, már csak tőmondatokban.

  • Rekordszámú vizsgálatot indított és minden korábbinál nagyobb összegű, közel egymilliárd euróra rúgó uniós forrás visszafizettetést javasolta tavaly az Európai Unió csalás elleni hivatala - derült ki a hivatal kedden Brüsszelben közzétett jelentéséből.

         Magyarországról 28 bejelentés érkezett feltételezett csalásokra vonatkozóan az OLAF-hoz 2014-ben, ezek közül mindegyik a magánszektorból. Ezzel Magyarország egyike az unió azon kilenc tagállamának, ahol közigazgatási és kormányzati szervek egyetlen esetben sem gyanakodtak visszaélésekre az EU-s források felhasználásával kapcsolatban.

Idáig tart a hír. Értjük ugye? A magyar kormányszerveknek semmi sem gyanús, ami az uniós pénzek magyarországi felhasználását illeti. Az EU-nak viszont éppen ellenkezőleg, nagyon sok minden gyanús: Brüsszel áprilisban felfüggesztett 700 milliárd forintnyi uniós támogatást hazánknak a szabálytalanságok miatt. S ennek kapcsán Lázár most kedden Brüsszelben kénytelen volt elismerni az EU igazát: közölte, hogy nagyjából 660 milliárd forintot érintő ügyekben az Orbán-kormány kész elfogadni az EU-bizottság kiigazítási javaslatát.

 

  • Tarthatatlannak nevezte a menekültügyi helyzetet Kósa Lajos, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke kedden, miután a testület meghallgatta Pintér Sándor belügyminiszter beszámolóját.

         Kósa felidézte: 2012-ben még 2500 körül volt a menekültek száma, 2013-ban 18 ezer, tavaly több mint 42 ezer, idén év végére pedig a 100 ezret is meghaladja, vagyis a növekedés negyvenszeres. Hozzátette: az illegális határátlépők 98 százalékát elfogják, azonosító adatokat vesznek tőlük és nyílt befogadó állomásokon helyezik el őket, ahonnan szabadon távozhatnak.

         Csakhogy épp ez a lényeg: szabadon távozhatnak. S távoznak is! A tavalyi 42 ezerből elenyészően csekély szám maradt Magyarországon, a többi azonnal elindult Nyugatra. Hülyék lennének itt maradni, mikor Magyarországról már a magyarok is nagy számban menekülnek Nyugatra, a jobb megélhetés reményében. Úgyhogy ez az egész fideszes menekültügyi kampány ismét csak egy nagy hazugság, egy hecckampány. Mivel a menekültek azonnal továbbállnak, ez nem okoz semmilyen problémát idehaza.

         Magyarországnak még az EU javaslata szerint is csak mintegy 700 menekültet kellene befogadnia. Ez semmi – főleg, ha tudjuk, hogy közben mi mindent kapunk mi az EU-tól, mi mindent köszönhetünk a külföldnek. Gyurcsány hétfői sajtóértekezletén nyíltan ki is mondta: évente 700 milliárd forintot kap az ország a befizetésein túl az EU-tól, a kért 700 ember elhelyezését is az unió finanszírozná. Akkor hát miről is beszélünk? Pontosabban beszélnek a fideszes politikusaink?

 

Úgyhogy érdemes visszaidézni Orbán 2006-os közlését a CNN amerikai hírtelevíziónak: „én soha nem hazudtam a magyaroknak”. Dehogynem. S nem csak ő, a többi fideszes is ezt teszi nap mint nap…

 

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hazugsagvadasz.blog.hu/api/trackback/id/tr887513898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyorgy Nagy 2015.06.03. 17:44:07

Gyurcsièk ezekhez képest KISDOBOSOK voltak

Szelid sunmalac 2015.06.03. 17:55:42

Na de hol vannak a fidesztrollok, hogy mosdassak a szerecsent? Mar elore latom ugyis. A zsido osszeeskuvesnek koszonhetoen a liberalbolsevik EU atveri a dolgos magyar nepet es Gyurcsany kepeben lopja el a dolgozo kisemberek keservesen megkeresett penzet, mikozben megprobalja bemocskolni szeretett kormanyunkat es a nepeert kuzdo Orbant.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.06.03. 17:55:58

@Gyorgy Nagy: A Gyurcsiék a foximaxin tanultak lopni, ezek a jogi egyetemen.

Orbán a mi fénylő csillagunk ballibsik 2015.06.03. 17:57:35

Rohadt ballibsik! Már Brüsszel is titeket pénzel, hogy megbuktassa a Nemzetmentő kormányt!

csak egy néző 2015.06.03. 18:03:48

"Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden Brüsszelben az Altus-ügyről is tárgyalt az Európai Bizottság illetékesével, Walter Deffaa regionális politikáért felelős uniós főigazgatóval. S Lázár elismerte: nem közeledett a kormány és az EU-bizottság álláspontja. Elmondta azt is, hogy az általa felvetettekkel Walter Deffaa nem értett egyet, s határozottan visszautasította az állításokat."

Na ezt hívják szopásnak fiatal (haha) demokraták.

csak egy néző 2015.06.03. 19:48:09

Hihetetlen ez a kis köcsög Csepreghy Nándor, eszméletlen módon csúsztat és hazudik a tények (nyilvánosságra hozott levél ismeretében) is most a tv-ben.
Mondjuk izzad és hebeg-habog, mint Bayer Zsóti a buzilobbi nagygyűlésén.
süti beállítások módosítása