Az Orbán-rendszer két alaphazugsága, hogy a nép - kétharmados többséget adva nekik - felhatalmazta őket mindarra, amit tesznek, illetve hogy most azért megy rosszul a gazdaságban, mert tragikus helyzetet ("csontvázak tömegét") örököltek elődjüktől, a Bajnai-kormánytól.
Nézzük az első állítást. A kampány során Orbánék egy szót sem szóltak arról, hogy minden, a kormánytól addig független intézmény élére saját emberüket teszik majd, s azokat általában 9 évre be is betonozzák. Hogy úgy fogják átalakítani a közmédiát, hogy csak a kormánypártok emberei kerüljenek be ott is minden döntéshozó testületbe, s így a média csak őket szolgálja. Miközben a magántőkével működő médiát meg megfélemlítik: vagy minket támogatsz, vagy nem kapsz frekvenciát (lásd Klub Rádió ügye.) Hogy az államfői posztra Sólyom László helyett olyan embert tesznek, aki mindig minden fideszes törvényt, előterjesztést aláír (s akivel szemben az egyetlen elvárásuk, hogy legalább a saját nevét helyesen le tudja írni, ha már mást nem is...) Hogy a külföldi magyaroknak nem pusztán a magyar állampolgárságot, de a magyarországi választójogot is megadják, noha nem itt élnek, nem itt adóznak, nem viselik itt döntéseikért a felelősséget. Hogy a törvénytervezeteknél az addigi, aprólékos előkészítés, a szakmai szervezetekkel való egyeztetés helyett egy olyan módszert választanak, ahol Orbánnak éjszaka eszébe jut valami, mire délelőtt egy fideszes képviselő benyújtja a kész törvénytervezetet, másnap meg a kétharmaddal (vissza-)élve már el is fogadják - noha persze később majd kénytelenek lesznek agyba-főbe módosítani, mert kiderül, hogy teljes hülyeség, ami nem működik... Hogy Polt Péter újbóli legfőbb ügyészi kinevezése után a főbírót meg kirúgják, s helyére a saját legbelsőbb körükhöz tartozó ember, Szájer József (volt Fidesz-frakcióvezető, az elmúlt években pedig a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője) feleségét nevezik ki, ezzel az igazságszolgáltatást is megpróbálva a Fidesz-KDNP befolyása alá helyezni. Hogy az adótörvényt kétharmadossá teszik, nehogy a későbbi kormányok azt megváltoztathassák, s így megpróbálhassák helyrehozni azt a gazdaságban, amit a Fidesz tönkretett. Hogy a magánnyugdíjpénztárakat megszüntetik, az ott felhalmozott pénzeket pedig egyszerűen elveszik (miközben persze korábban éppen ellenkezőleg: a nyugdíjak megőrzését ígérték.) És még lehetne sorolni a példákat bőven...
Ráadásul nem pusztán nem szóltak ezekről egy szót sem, hanem Orbán még a választási tv-vitára sem mert kiállni, nehogy véletlenül bármi is kiderüljön (mondjuk, látván 2006-os, Gyurcsánnyal szembeni pocsék teljesítményét, ez a saját szempontjából érthető volt)... Úgyhogy ne hivatkozzanak arra, hogy a nép erre felhatalmazta őket. A fenéket! A Fidesz-KDNP egyébként ma már annyira fél attól, hogy kiderül, mi az emberek véleménye róluk és kormányzásukról, hogy immár a népszavazást sem engedélyezik - holott korábban, ellenzékben Orbán még nagy barátja, sőt követelője volt ennek a módszernek!
Ami a másik fő hazugságot, a gazdasági örökséget illeti, itt is ugyanez a helyzet. Az Orbán-csapat ugyan a kormányváltás után a szekrényekből kiesett "csontvázak" tömegéről beszélt, ám Bajnai Gordon volt miniszterelnök egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt leszögezte: kormánya reálisan tervezte meg a 2010-es költségvetést, az abban szereplő 3,8 százalékos hiány mértékét, s a 7 százalékkal való (fideszes) riogatás komoly károkat okozott. Ehhez még annyit tett hozzá: a gazdasági folyamatok előrejelzése persze bizonytalan, a Bajnai-kabinet is látott kockázatokat, 130-140 milliárd forint értékben, s épp ezért a költségvetésben több mint 200 milliárdos tartalékot képzett. S milyen érdekes? Bajnai álláspontját erősítette meg az Orbán-kormány vádjaival szemben Brüsszel, az Európai Bizottság is. Olli Rehn, a testület pénzügyi biztosa ugyanis 2010. augusztus 29-én a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: noha voltak bizonyos költségvetési elcsúszások a korábbi magyar szocialista kormány hivatali idejének utolsó heteiben, azok korlátozottak voltak, s nem veszélyeztetik a pénzügyi konszolidációt. - Ezen elcsúszásokon kívül a bizottság nem tud semmiféle "csontvázról a szekrényben" - mondta Rehn. (Az Orbán-kormány működése nyomán persze ma már más a helyzet: a magyar gazdasági fejlemények immár tragédiával fenyegetnek. Csak két adat: 2010 áprilisában, a kormányváltáskor 264 forint volt az euró - most 316. A csődkockázati felár akkor 1,7 százalék volt, most 7,1 százalék.)
Orbánék másik gyakori hivatkozási pontja a gazdasági örökségben az államadósság. Orbánék 56 százalékos államadósság-szinten adták át 2002-ben a kormányzást a szocialistáknak, Bajnaiéktól 78 százalékkal kapták vissza. A különbség nagy, de ebben szerepet játszik a Medgyessy-kormány alatt az orvosoknak, tanároknak, ápolóknak adott 50 százalékos fizetésemelés, a 13. havi nyugdíj bevezetése, az autópályák építése: csomó olyan dolog, ami az emberek érdekében történt. (No meg persze a 2008-ban kirobbant gazdasági világválság terhei.) Orbánéknak viszont az örökül kapott 78 százalékos szintet sikerült felvinniük 2012-re 82 százalékra, méghozzá úgy, hogy az államadósság elleni küzdelmet közben legfőbb céljukká nyilvánították (ha ilyen a győzelem, milyen lesz vajon a vereség?), s hogy erre elköltötték a magánnyugdíjpénztáraktól (az emberek majdani nyugdíjából) elvett pénzek jó részét. Ráadásul a Bajnaiéktól átvett 78 százalékos államadósság-szint más országokkal összehasonlítva nem is kirívóan magas: az EU átlagán állt. Hogy az elmúlt másfél évben újra nőtt, annak fő oka a forint rohamos értékvesztése, amit pedig az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját övező teljes kudarc, a hitelesség elvesztése magyaráz. Hadd idézzek itt is egy brüsszeli forrást: maga José Manuel Barroso, az EU-bizottság vezetője írta Orbánnak karácsony előtti levelében, hogy a magyar gazdasági helyzet okai alapvetően a belső körülményekben keresendőek. Pedig Barroso konzervatív politikus, Orbánnal együtt az Európai Néppárt színeiben politizál, s eddig nagyon szőrmentén bánt a jelenlegi magyar kormánnyal.
Így tehát Orbánék mindkét védekezési pontja hazug. Nem véletlen, hogy immár külföldön is teljesen páriaként kezelik kormányukat. Csak a mostani hétvége terméséből ollózva a nemzetközi sajtóban immár "gőgös kis országként" írnak Magyarországról (Independent című brit újság), Orbán Viktort "arcátlanul pimasznak" mondják, aki kiüresíti a demokráciát (Die Welt német konzervatív lap), a magyarországi amerikai nagykövet pedig odáig megy, hogy immár a diplomáciai szokásoknak fittyet hányva nyíltan kijelenti: sokkal több mindent bírálnak a magyar kormányzat működésében, mint ami eddig nyilvánosságra került. Eközben fontosabb nyugati politikusok már nem is jönnek Magyarországra, Orbánhoz. Vajon járt itt az elmúlt másfél évben Merkel, Sarkozy, Cameron? Hogy Obamáról ne is beszéljünk. Orbánt pedig nem is fogadják Washingtonban (ki sem utazik, tudja, hogy nincs esélye), amikor pedig decemberben a "nemzet golyóstolla" kint járt az Egyesült Államokban, mérvadó amerikai kormányzati illetékesekkel ő sem találkozott, csak a kinti magyar szervezetekkel. (Miközben természetesen az út költségét mi álltuk, a magyar adófizetők.)
Aligha hiszem, hogy ilyen országot akarnánk! Orbánéknak menniük kell, s minél hamarabb teszik ezt meg (vagy kényszerítjük őket erre mi, magyarok), annál nagyobb az esély, hogy talán sikerül kilábalni abból a mély gazdasági-politikai válságból, ahova ők vittek minket!
